2p

Egy, az ukrajnai Mariupolból Angliába menekült ifjú művész úgy gondolta, soha nem látja már viszont
azokat a munkáit, amelyeket hátrahagyott, amikor a város ostroma idején el kellett menekülnie.


A 20 éves Vlada Zabielina mariupoli diák azt gondolta, hogy félig elkészült festményét, amit az Ukrajna ellen indított orosz agresszió miatt nem tudott befejezni, soha nem látja többé – derül ki a BBC riportjából

Mariupolit tönkretette a háború. Fotó: Depositphotos
Mariupolit tönkretette a háború. Fotó: Depositphotos

Heves ágyútűzben ünnepelte 19. születésnapját 2022 februárjában, majd szüleivel sikerült elmenekülne.  Iskoláját, ahol grafikus tervezőnek tanult, a város hónapokig tartó ostromában 2022 tavaszán lerombolták. 

Minden ecsete, vászna, rajzolóeszköze hátra maradt. Úgy gondolta megsemmisültek. Hónapokkal később egyik barátja – a biztonság kedvéért nevezzük Andrew-nak – felhívta az orosz megszállás alá került városból, hogy elújságolja: járt a lebombázott iskolában, ahol nem minden semmisült meg. Arra kérte, küldjön képeket a munkáiról, ha vannak fotói, és meglátja mit tehet. Zabielina elküldte a félig kész festményéről készült fotókat. 

Ezután következett a csoda

Andrew megtalálta az alkotást és elvitte az ifjú hölgy nagymamájához. Édesanyja megszervezte, hogy Lengyelországon, Németországon és Franciaországon keresztül eljusson a Londontól keletre lévő angliai Southend-on-Sea tengerpari városba, ahol jelenleg élnek menekültként. Tavaly decemberben érkezett meg a kép karácsonyi ajándékként.

Először arra gondoltam, hogy új vászonra újra megfestem a félig kész képet, ám ahogy kibontottam a csomagolást, nem hittem a szememnek. Ugyanolyan állapotban volt, ahogy 2022 tavaszán ott hagytam az iskolában. Ezt szimbolikusnak érzem, ezért egyelőre nincs is erőm befejezni a képet

 

– mondta Zabielina. A képet egyébként a Leigh Art Trail kiállításon mutatják be július közepén az üdülővárosban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Kultúra Ezért nem lesz ott Spanyolország az Eurovíziós Dalfesztiválon – megszólalt a kormányfő
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 19:49
Izraelt ki kellett volna zárni az Eurovíziós Dalfesztiválról a spanyol kormányfő, Pedro Sánchez szerint. Arról beszélt, nem maradhatnak közömbösek azzal szemben, ami Gázában és Libanonban történik.
Kultúra Képek, szobrok: ilyen alkotások díszítették a Karmelitát és Rogán Antal minisztériumát
Privátbankár.hu | 2026. május 12. 15:26
97 műkincs a Karmelitában, 8 Rogán Antaléknál. 
Kultúra Filmturizmus Magyarországon – járt már a Tony Curtis kávézóban?
Elek Lenke | 2026. május 7. 10:14
Új turisztikai műfaj született a XX. században, hogy aztán a XXI. századra, a tévé és az internet, a közösségi média és a streaming hatására kiteljesedjen. Ez a filmturizmus. Mi magyarok kevéssé használjuk ki ennek a lehetőségeit, pedig nem túlzás azt mondani, hogy Hollywoodot Magyarországon született, illetve magyar származású producerek és színészek tették naggyá.
Kultúra Szobrot kapott a budapesti fine dinning étterem
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 16:28
Ünnepélyes keretek között avatták fel az Epicurean fine dining étterem előtt Szőke Gábor Miklós legújabb alkotását, a klasszikus görög Niké alakját kortárs formanyelven újragondoló szobrot.
Kultúra Jöhet a kötelező női génvizsgálat az olimpiákra
Privátbankár.hu | 2026. március 26. 17:01
Csak biológiailag női sportolók indulhatnak a játékok női versenyein, akiket génszűréssel határoznak meg.
Kultúra Oscar: Tarr Bélát megidézték, de Sean Penn távol maradt
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 06:29
Ukrajna és Palesztina is napirenden volt, ha közvetve is.
Kultúra Húszmilliárd forintnyi összegbe kerül az Oscar-gála, de így is megéri
Vámosi Ágoston | 2026. március 15. 06:04
Egyre kevesebben nézik az Oscar-díjátadó közvetítését, de a rendezés továbbra is nyereséges: Los Angeles és környéke 134 millió dollárt keres évente a rendezvénnyel. A kizárólagos közvetítési jogért elképesztő összeget fizetett az amerikai ABC, de néhány év múlva már a YouTube-on lehet nézni a filmipar fő eseményét. Azt is megnéztük, hogyan alakultak tavaly a szórakoztatóipari részvények a díjátadó körül, és a fogadóirodák idén kit tartanak a legesélyesebbnek a legjobb színész címére.
Kultúra A világörökséget sem kímélik az izraeli és amerikai légicsapások Iránban
Bózsó Péter | 2026. március 12. 18:59
Az UNESCO szerdán aggodalmát fejezte ki az iráni világörökségi helyszínek sorsa iránt, miután találatok érték többek között a teheráni Golesztán-palotát és egy történelmi mecsetet Iszfahánban. Olyan helyek károsodnak vagy pusztulhatnak el, amelyek mindeddig túlélték a történelem minden viharát.
Kultúra Putyin az iskolában és lázadó izlandi nők – ezek a filmek taroltak a budapesti dokumentumfilm-fesztiválon
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 11:28
Az esemény nézőrekordot döntött.  
Kultúra Rejtélyes betegség miatt visszatért négy űrhajós a nemzetközi űrállomásról
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 11:35
A Föld körüli pályáról vészhelyzet miatt visszatérő SpaceX kapszula szerda kora reggel biztonságosan landolt négyfős legénységével a Csendes-óceánon Kalifornia partjainál. A visszatérést az egyik űrhajóst sújtó, egyelőre nem nyilvánosságra hozott, de súlyos egészségügyi állapot tette szükségessé.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG