2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az ellopott műkincsek visszakerültek.

Az olasz hatóságok visszajuttattak Spanyolországnak 65 festményt, amelyeket egy magángyűjteményből loptak el és egy kasztíliai kisváros templomából származó oltárképet – közölte hétfőn az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű ügynökség, az Eurojust.

A hágai közlemény szerint a spanyolországi Palencia városának templomából 1979-ben ellopott, fából faragott szobrot az olasz hatóságok a múlt hét végén adtak át spanyol kollégáiknak az ügyben lefolytatott eredményes nyomozást követően.

A 15. századból származó szobrot, amely Szent Lukács evangélistát ábrázolja, egy genovai műgyűjtő vásárolta meg, aki – mint a vizsgálat kiderítette – nem tudott arról, hogy az alkotást az eladók lopták. A szobor eredetére 2022-ben derült fény, amikor azt a gyűjtő rokonai árverésre bocsátották.

Szent Lukács szobra hamarosan visszakerül eredeti helyére, a kasztíliai Santa Eugenia de Astudillo templomba – tájékoztattak.

Az olasz hatóságok a múlt hét végén egy 65 festményből álló gyűjteményt, közte egy oltárképet is átadtak spanyol kollégáiknak. A lopott műalkotásokat egy elhunyt német gyűjtő és felesége villájában fedezték fel az észak-olaszországi Maggiore-tó partján. A gyűjtő halála után egy alapítvány polgári peres eljárást indított a történelmi jelentőségű festmények megszerzésére, ami felkeltette az olasz hatóságok figyelmét, majd 2023-ban nyomozást indítottak. Kiderítették, hogy a műalkotások Spanyolországból származnak, illetve, hogy tulajdonosaik spanyolok – tájékoztattak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Kultúra Jön a digitális Auschwitz – kik szabadították fel valójában a haláltábort?
Elek Lenke | 2025. október 12. 14:38
Ki szabadította fel Auschwitzot? Mi történt ott egyáltalán? Bár fotók és filmek fennmaradtak erről a szörnyű népirtásról, a túlélők száma egyre kevesebb. Hogy lehet minden tényt megőrizni az utókornak, és az őrzés mikéntje mennyiben tükrözi egy adott korszak álláspontját?
Kultúra Először üzent a friss irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai László
Imre Lőrinc | 2025. október 11. 14:12
Krasznahorkai László közösségi oldalán reagált a kitüntetésre.
Kultúra „A cenzúra nyomása fokozódott” – többezer tiltott könyvet száműztek az amerikai iskolákból
Privátbankár.hu | 2025. október 7. 14:59
Idén is elkészült a PEN America jelentése, ami az amerikai iskolákban leggyakrabban betiltott könyvek listáját is tartalmazza. 
Kultúra Most mindent felfed Angela Merkel? Ezért utazott Budapestre a volt német kancellár
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 11:40
Angela Merkel saját könyve bemutatójára érkezett Budapestre. 
Kultúra Elhunyt Robert Redford, a magával ragadó hollywoodi színészikon
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 16. 14:45
A híres művész és a Sundance fesztivál alapítója 89 éves korában távozott.
Kultúra Kis városi oázisok hódítanak Bécsben
Bózsó Péter | 2025. augusztus 17. 15:16
Bécsben egyre népszerűbbek a Grätzloasen néven ismert, önkéntesek által épített apró „aszfaltoázisok” – fa teraszburkolattal, virágládákkal és ülőhelyekkel kialakított mini parkok, amelyek az utcák szélén hoznak zöldet és közösségi életet a város vérkeringésébe.
Kultúra Dínócsontváz és marsi meteorit – elképesztő összegekért keltek el a különleges leletek
Kenessei András | 2025. július 27. 17:24
Avagy: mennyit ér egy régi kavics? Mondjuk egy kicsit nagyobb méretű kavics, és ezért a szokásosnál egy kicsit nehezebb kavics. Meg, mondjuk, egy messzebbről érkezett kavics. Nem a szomszéd faluból, vagy a szomszéd országból, annál is messzebbről, de még a szomszéd kontinensnél is messzebbről. Nos? Kinek mennyit érhet? Mindez kiderülhetett idén júliusban, azon a New York-i árverésen, amelyet a Sotheby’s rendezett.
Kultúra Tovább erősödik a filmcenzúra Oroszországban: hajótöréshez hasonló katasztrófát emlegetnek
Elek Lenke | 2025. július 13. 17:38
Az orosz Állami Duma első olvasatban elfogadta a „hagyományos értékeket lejárató filmek” forgalmazási engedélyének megtagadásáról szóló törvényjavaslatot, bár a vita során nem volt egységes a képviselők álláspontja.
Kultúra A háborús propaganda alapelvei – mit ismerjünk fel?
Bózsó Péter | 2025. július 5. 16:59
Anne Morelli belga történész A háborús propaganda alapelvei (Principes élémentaires de propagande de guerre) című, 2001-ben megjelent monográfiájában nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy tíz pontban rendszerezze a modern háborús propaganda működésének szabályait.
Kultúra Másolni szabad, de a méretet tilos ugyanakkorára venni
Kenessei András | 2025. június 21. 14:27
Az utóbbi hetekben-hónapokban többször is ellátogattunk távoli országok érdekes árveréseire, ahol aukciós világcégek adtak többnyire jó példát arról, hogy miképp is kell bánni egy művészeti értékkel. Most azonban nem megyünk más kontinensekre, csak ide, a szomszédba. Mert érdekesség itt is van.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG