Nagy leszámolásba torkollt a kultúr-tao eltörlése

A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.

Világos szempontrendszert, a tisztességesen működő színházaknak megfelelő mértékű támogatást és a visszaélések visszaszorítását ígérte a kormányzat, amikor megszüntette a színházak finanszírozását meghatározó tao-rendszert októberben. A visszaélésekkel kapcsolatban valóban értek el eredményeket, a másik két szempont azonban egyelőre komolyan sérül.

A színházi világban a kulturális tao eltörlése után két narratíva látszott kidomborodni. A hangosabb, a valós döntési helyzetektől távolabbi, jellemzően független színházi szereplők közül sokan már a bejelentés után közvetlenül politikai alapú leszámolásként vagy legalábbis érzéketlen és felelőtlen döntésként látták a finanszírozási rendszer lényegében visszamenőleges megszüntetését.

A döntésekhez közelebb álló, a nyilvánosság előtt csendesebb, de befolyásosabb színházi vezetőkből álló réteg viszont mintha jobban bízott volna a kormányzati szereplők nyugtatgatásaiban. A bizonytalanság és a látszólagos kapkodás ellenére a hozzájuk eljutó félinformációkból azt olvasták ki, hogy az új rendszer valóban csak a visszaélésekkel való leszámolást fogja szolgálni.

A kultúr-tao megszűnése, és annak konkrét színházakra gyakorolt hatása kapcsán nemrég írtunk hosszabban.

A kormányzati kommunikáció is ezt a narratívát erősítette. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy a kulturális támogatás nem politikai alapon történik, és a színházak finanszírozása „a kultúrharcnak azért nem lehet része, mert mi semmilyen kultúrharcban nem vagyunk érdekeltek, semmilyen kultúrharcot nem támogatunk”.

Fekete Péter kulturális államtitkár pedig azt mondta januárban, hogy azok a színházak, amelyek valós szakmai munkát végeznek, meg fogják kapni azt a kompenzációt, amellyel jól tudnak működni. Áprilisban pedig arról beszélt, hogy számukra rendkívül fontosak az alternatív, kísérletező színházak vagy a magánszínházak, és ezek az intézmények is megkapják nagyságrendileg azokat az összegeket, amelyekkel a korábbi években gazdálkodtak.

A döntés bejelentése óta több mint fél év telt el. Az már pár hónapja világosnak látszott, hogy Gulyás hiába beszélt arról, hogy az EMMI-nek világos, megismerhető szempontok alapján kellene döntenie a támogatásokról. Az új rendszert leginkább csúszások és káosz jellemzi, ahol nem tisztázott, hogy ki dönt a taót felváltó többlet támogatásokról, sem az, hogy milyen szempontok alapján.

Az elmúlt hetekben pedig az is világossá vált, hogy azok a színházak jártak egyértelműen jól, amelyeknek számottevő lobbierővel rendelkeznek. A kormányzati kontrolltól távolabb eső magánszínházak és alternatív társulatok pedig többnyire jelentősen kevesebb pénzt kapnak az új rendszerben, mintha a tao megmaradt volna.

A budapesti fenntartású színházakról már januárban kiderült, hogy jobban fognak járni az új rendszerrel, legalábbis idén. Ezek a színházak bevallottan amiatt esnek külön elbírálás alá, mert a kormánypárt által támogatott Tarlós István főpolgármester ezt kérte. A Válasz Online májusi cikkébőlpedig az derült ki, hogy a „nemzetstratégiai előadó-művészeti intézmények” többsége is jelentős haszonélvezője lesz az új modellnek.

A kulturális tao eltörlésében fontos szerepet játszó Vidnyánszky Attila által vezetett Nemzeti Színház kiemelkedően jól járt. 2018-ban 76 millió forint tao-támogatást kapott, az új rendszerben viszont ennek ötszöröséhez, 400 millió forinthoz jut hozzá többlettámogatásként. A Magyar Cirkusz (MACIVA) közel kétszer annyi többlettámogatást kap (800 milliót), mint egy éve taót, a Pesti Magyar Színház pedig ötszörös pénzhez jut az előző évi taójához képest: 162,5 millió forint helyett szintén 800 milliót.

Az államhoz szorosabban kapcsolódó színházakkal és a korábbi ígéretekkel szemben a magánszínházak és alternatív társulatok többségében viszont jelentősen kevesebb pénzre számíthatnak, mintha megmaradt volna a tao-rendszer. Budapesten négy jelentősebb magánszínház van, ők egyértelmű veszteseinek tűnnek az új rendszernek:

• Centrál Színház – fővárosi tulajdonban lévő épületben, de magáncégként csinálnak színházat. A tavalyi jegybevételük alapján idén 550 millió forintra lehettek volna jogosultak, ennek a 36 százalékát, 200 millió forintot kapták meg többlettámogatásként. Levelükben azt írták nekünk, hogy rendkívül nehéz helyzetbe kerültek, minden erejükkel azon vannak, hogy a következő évadban is játszhassanak.
• Játékszín – szintén önkormányzati épületet használnak magáncégként. Azt nem árulták el, hogy mennyi volt a tavalyi jegybevételük (ennek a 80 százalékára lehettek volna jogosultak), de azt elárulták, hogy 200 millió többlettámogatást ígértek nekik. Ez közel harmadával kevesebb, mint a 2018-as, 292 millió forintos jegybevételük.
• Átrium – az átalakulás egyik leghangosabb kritikusa, magánépületben csinál magánszínházat, és befogadószínházként is működik, azaz kisebb, saját játszóhellyel nem rendelkező alternatív társulatok is fel tudnak itt lépni, mint például a talán legismertebb Pintér Béla és Társulata. A tavalyi jegybevételük alapján 218 millió forint tao-pénzt gyűjthettek volna, ennek 23 százalékát, 50 millió forintot kapnak. Ha nem sikerül gyűjteniük 100 millió forintot, bezárnak.
• Belvárosi Színház – saját társulatuk nincs, befogadószínházként működnek, a fő bérlőjüknek számító Orlai Produkciót még nem értesítették arról, hogy mekkora többlettámogatással számolhatnak.

A kisebb független előadók közül sokan hasonlóan jártak. A Magyar Hang korábban megírta, hogy Pintér Béla Társulatának 30 millió forint többlettámogatást ígértek, amely 16 millióval kevesebb, mint a 2018-as jegybevétel után igényelhető tao lett volna. A Független Előadó-művészeti Szövetségen keresztül kerestem meg több kisebb társulatot is.

Az egyik jelentősebb független társulatnak számít a 2014-ben indult veresegyházi színház, a Veres1. Mint írták, 113 millió forintot igényeltek (a tavalyi bevétel alapján ennél is több, 144 millió forint tao-támogatást igényelhettek volna), de mindössze ennek a 35 százalékát, 40 millió forintot kapták többlettámogatásként.

A színház levelében így jellemezte az új rendszert: „álságos, kétszínű, koncepciózus, időhúzós, kiéheztetős, kivéreztetős, bizonytalan, gyáva, hiszen semmiféle kötelezettségvállalás nincs a háttérben; mérhetetlen adminisztrációt ró az érintettekre, akik erre nincsenek felkészülve, és a szakmai munkától veszi el az időt/energiát/kedvet; és mindezt elmondtuk/leírtuk nem egyszer, nem kétszer”. A Veres1 is a létéért küzd, mint írták, jelenleg legfeljebb télig látnak előre.

A Mundruczó Kornél rendező és Büki Dóra producer által alapított Proton Színház az igényelt összeg 65 százalékát kapta meg. Az új rendszerrel kapcsolatban ehhez annyit fűztek hozzá, hogy nem tudják még, mit gondoljanak, főleg, hogy a többlettámogatás összegéről szóló értesítőben az áll, hogy csak abban az esetben fizetik ki, ha marad pénz, illetve ez nem is tekinthető hivatalos értesítőnek.

A Manna Produkció volt az egyetlen kivétel, amely lényegében megkapta a tavalyi jegybevételére jutó tao-keretet, 20 millió forintot. Ennek ellenére az új rendszerről azt írták, hogy „bizonytalan, kiszámíthatatlan, a legrosszabb ennek a területnek, ami történhet, hogy évad közepén változtatnak egy finanszírozási struktúrát, ami helyett nincs átgondolt és kidolgozott megoldás”. Szerintük az új rendszernek nincs megfelelő hatástanulmánya, kiismerhetetlen a döntési mechanizmus és a kritériumrendszer.

„Az egyedi pályázati kiírások mérhetetlenül gyenge színvonalúak, semmilyen formában nem tükrözik az előadó-művészeti terület teljességét, szinte csak színházi szemszögből közelítenek (sem zene, sem tánc, sem cirkusz nincs a színházhoz képest megfelelően súlyozva)” – írták. A Manna is felhívja a figyelmet a befogadó színházak szerepére: hiába kaptak megfelelő összegű támogatást, „ha egyetlen játszóhelyet sem támogatnak, ahol megvalósulhatnának az előadások”, és vidéken is teljesen ellehetetlenülnek a független játszóhelyek.

Az elmúlt fél évet tehát így lehetne összefoglalni:

• A kormány visszaélésekre hivatkozva lényegében visszamenőlegesen eltörölte a színházak finanszírozását meghatározó rendszert.
• Átlátható rendszert és a közérdek szerint működő színházaknak megfelelő kompenzálást ígért.
• Az új rendszer folyamatos csúszásban van: míg a tao-rendszer alapján már hozzájutottak volna a színházak az idei állami támogatásaikhoz, addig legjobb esetben is csak az idei juttatás egy kisebb részét kapták meg.
• Az új rendszer transzparenciája is sérül: nem lehet tudni, hogy ki és mi alapján dönt arról, hogy mennyi pénzt kap egy színház, és arról sem lehet tudni, hogy jövőre mire számíthatnak a színházak.
• Míg az erősebb politikai hátszéllel rendelkező színházak már az év elején tudhatták, hogy mennyi pénzt kapnak idénre, addig több olyan színház is van, amely még most sem tudja, hogy mennyi pénzre számíthat az államtól.
• Az erősebb politikai hátszéllel rendelkező színházak jellemzően nagyobb vagy többszörös pénzt kaptak ahhoz képest, hogy a tavalyi jegybevételük alapján mennyi taóra számíthattak volna, ha marad az előző rendszer.
• A magánszínházak és a független társulatok jellemzően sokkal rosszabbul jártak, mint az előző rendszerrel, sok esetben 30-40 százalékát kapják annak, mint amennyi a tao-rendszer alapján járt volna nekik. Többen is a túlélésért küzdenek, jobb esetben is teljes bizonytalanságban működnek hónapok óta.

(G7)