3p

Elindult a jegybank állampapír-vásárlási programja, az első aukciós napon, kedden mintegy 50 milliárd forintnyi állampapírt vásárolt a Magyar Nemzeti Bank a honlapján közölt táblázat szerint.

A táblázat szerint a tenderre 100 milliárd forintot meghaladó felajánlás érkezett a 2030-ban, 2031-ben és 2038-ban lejáró államkötvényekre. A 2030/A jelű állampapírra 50,30 milliárd, amelyből 28 milliárdot fogadtak el, 2031/A jelűre 30,50 milliárd, amelyből az elfogadott papírok értéke 13,99 milliárd forint volt, míg a 2038/A jelű papírból 20,50 milliárd volt a felajánlás, illetve 8 milliárd a jegybanki vásárlás.

Az elfogadott ajánlatok súlyozott átlaghozama papíronként 1,95, 1,99 és 2,28 százalék volt. Az ÁKK oldalán található referenciahozamokkal összevetve ezek hajszálnyival magasabbak, tehát az MNB a „piacinál” kicsit magasabb árfolyamot fizetett a kötvényekért. Ez egyébként logikus, hiszen ezért a felárért érte meg a befektetőknek az aukción értékesíteni a kötvényeket. A másik indok a felajánlásra, az lehet, ha valaki komoly mennyiséget kíván eladni, amit a piac nem tud felszívni, és ezért csak a referenciahozamnál jóval kedvezőtlenebb feltételekkel tudná ezt megtenni.

Bezsákolt az MNB az állampapírokból (illusztráció)
Bezsákolt az MNB az állampapírokból (illusztráció)

A jegybank korábbi tájékoztatása szerint az állampapír-vásárlási program, illetve az azzal együtt egy hete bejelentett jelzáloglevél-vásárlási program addig folytatódik, amíg a koronavírus-járvány miatti gazdasági és pénzügyi fejlemények indokolják. A program indítását múlt kedden jelentette be a Magyar Nemzeti Bank.

Mindkét program célja a monetáris transzmisszió sérüléseinek megelőzése és a koronavírus-járvány kapcsán felmerülő gazdasági és pénzügyi kockázatok kezelése - ismertette a monetáris tanács április 28-ai kamatdöntő üléséről kiadott közleményében.

Közölték akkor, hogy az állampapír-vásárlási program a forintban denominált, fix kamatozású magyar állampapírokra terjed ki. A vásárolható állampapírok futamidejére nincs korlátozás, de a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a vásárlásokat a legalább 3 éves futamidejű papírokra fogja koncentrálni. Az állampapír-vásárlások a másodlagos piacon, rendszeres heti aukciókon és aukciókon kívüli ügyletek keretében történnek. A bankok mellett a jelentősebb befektetési alapkezelőkön keresztül a befektetési alapok is részt vehetnek a programban.

A jelzáloglevél-vásárlási program továbbra is a fix kamatozású, forintban denominált, hosszú futamidejű jelzáloglevelekre terjed ki, keretösszege a kibocsátott állomány 50 százaléka, az MNB pedig ezúttal is mind az elsődleges, mind a másodlagos piacon vásárolni fog.

A tanács egyik program vonatkozásában sem határozott meg keretösszeget, az MNB az eszközvásárlási programok végrehajtásának folyamatos nyomon követése mellett az állampapír-vásárlások esetében 1000 milliárd forintos, a jelzáloglevél-vásárlások esetében 300 milliárd forintos állománynövekedésnél technikai felülvizsgálatot hajt végre - írták akkor a közleményben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG