3p
Miközben nemcsak a nyugati, de a magyar politikusok is arról beszélnek, hogy tiszteletben kell tartani Ukrajna területi integritását. Ennek ellenére egészen más módon látják a békéhez vezető utat, Orbán Viktorék égi csodába bíznak, hiszen ők sem hiszik, hogy az oroszok kivonulnának Ukrajnából, miközben mások szerint az lehet a megoldás, ha segítenek Kijevnek.
  • A béke elérésének leggyorsabb útja Ukrajna felfegyverzésének segítése, hogy megvédhesse magát Oroszországgal szemben – mondta James Cleverly brit külügyminiszter a Times of Malta című lapban a keddi földközi-tengeri szigeten tett látogatása előtt.
  • Ha Ukrajna megkapja az amerikaiak által ígért nagyobb hatótávolságú fegyvereket, azokkal nem fog (a nemzetközi szerződések szerinti) orosz területeket támadni. Az ilyen eszközökkel a hadsereg csak a megszállt ukrán területeken lévő orosz egységeket veszi célba – mondta Olekszij Reznikov ukrán védelmi miniszter.

  • Ukrajna ebben a hónapban jelentős orosz offenzívára számít, de Kijevnek megvannak a tartalékai Moszkva erőinek visszatartására, még akkor is, ha a nyugat legfrissebb hadianyagai nem érkeznek meg időben – mondta Reznikov.
  • Németország főügyésze, Peter Frank a Welt am Sonntag újságnak elmondta, hogy hivatala „több száz” háborús bűnöket igazoló bizonyítékot gyűjtött össze, amelyeket az orosz erők által Ukrajnában követtek el.

Vlagyimir Putyin orosz elnök ugyan azt mondta Naftali Bennett izraeli miniszterelnökötnek, hogy nem célja Zelenszkij megölése, mégis folyamatosan célpont az ukrán elnök. Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Jevgenyij Bijatov
Vlagyimir Putyin orosz elnök ugyan azt mondta Naftali Bennett izraeli miniszterelnökötnek, hogy nem célja Zelenszkij megölése, mégis folyamatosan célpont az ukrán elnök. Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Jevgenyij Bijatov

  • Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök azt mondta, Vlagyimir Putyin ígéretet tett neki, hogy nem fogja megöletni Volodimir Zelenszkijt. Az izraeli politikus szerint ezt az ígéretet azon a moszkvai útja során kapta, amikor a tavaly februári támadást megelőzően találkozott az orosz elnökkel.

  • Az orosz magánhadsereg, a Wagner vezetője elmondta, hogy heves harcok folynak az ukrán Bahmut város északi részein, amely hetek óta az orosz erők figyelmének középpontjában áll. Jevgenyij Prigozsin visszautasította az orosz médiában megjelent híreket, amelyek szerint az ukrán csapatok elhagyták Bahmutot, mondván: „Heves csaták folynak az északi negyedekben minden utcáért, minden házért, minden lépcsőházért”. Orosz sajtójelentések szerint harcok folynak az Artemivszket Csasziv Jarral összekötő út, valamint Parszkoijivka és Kraszna Hora település birtoklásáért.
  • Az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek több településéről, köztük Donyeckből jelentettek ukrán tüzérségi támadást a hétvégén a helyi hatóságok. Az orosz beszámolók szerint Donyeckben egy lakóházat szombaton érő belövés következtében három, egy vasárnapi utcai becsapódás miatt pedig egy civil életét vesztette. Orosz erők vasárnap rakétatámadást intéztek Harkiv ellen, ahol civil épületeket ért támadás. (Forrás: Guardian, MTI)
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG