A kereskedelem számára fordulatot hozott 2013, kisebb bővülés indult meg az ágazatban, ezzel együtt azonban jövőre még nem várható gyors növekedés - véli Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.
A főtitkár az évet értékelve az MTI-nek elmondta: a kereskedelemben dolgozó vállalkozások többsége azzal számol, hogy a tavalyinál jobb évet tud zárni, egyértelműen javulásra számítanak az idén. A kereskedelemben a 2008-as válság kezdetétől általánossá vált a csökkenés, csak 2011-ben volt stagnálás.
Tavaly az év legerősebb hónapjában, decemberben 832 milliárd forintot ért el a költés a kereskedelemben, becslések szerint az idén az év utolsó hónapjában 860-870 milliárd forintra nő a forgalom. Nemcsak folyó áron emelkedik a lakossági fogyasztás, hanem volumenében is, például decemberben 1-2 százalék volumenbővüléssel is számolnak. Éves szinten 0,5-1 százalékos lehet a növekedés, mivel az első félévben még nem nőtt az eladott mennyiség.
Összességében az alacsony infláció a kereskedelem számára előnyös, az élelmiszereknél például lassult az áremelkedés - véli Vámos, Igaz, a vásárlók az átlagos élelmiszer árszintet még mindig magasnak tartják. A rezsicsökkentés a háztartások számára fogyasztásra fordítható megtakarítást hozott, akárcsak az üzemanyagok árának mérséklődése. E két forrás egy részét az üzletekben költi el a lakosság.
A kereskedelem helyzete jövőre is függ majd a GDP alakulásától. Az előrejelzések szerint 2014-ben egyértelműen bővül a magyar gazdaság, és bár az infláció magasabb lesz az ideinél, ezzel együtt is van esély arra, hogy a fogyasztás volumene tovább nőjön - tette hozzá az OKSZ főtitkára. Véleménye szerint gyors növekedésre nem lehet számítani, mert az ágazat a gazdaság teljesítményéhez van kötve, de érdemi fordulatot jelenthet, ha a növekedés bár szerény mértékű, de tartós lesz.