8p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

23 adás, több mint félmilló megtekintés – ez az idén már az ötödik évfolyamába lépett egyórás élő műsorunk mérlege. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan ezúttal is nevesebbnél nevesebb vendégeink voltak, köztük egykori miniszterek, jegybankelnökök, tőzsdeelnökök. Itt az ideje, hogy felidézzük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó beszélgetéseinket.

Idén már az ötödik évébe ért a Klasszis Klub Live, amely során olvasóink, nézőink egy órán keresztül nemcsak élőben követhetik a neves hazai személyiségekkel folytatott beszélgetésünket, hanem kérdezhetnek is. A 2021. februári indulás óta immár a 89. adásnál tartunk.

Szerencsére vendégeinkre idén sokan voltak kíváncsiak. Lássuk a nézettség alapján elkészült 2025-ös toplistánkat.

1. Pogátsa Zoltán: Hideg polgárháború lesz a választások után Magyarországon – 102 ezer megtekintés

Mivel a közgazdász, szociológus, a Soproni Egyetem docense szeptember 12-én volt a vendégünk, beszélgetésünket a néhány nappal korábbi kötcsei beszédek értékelésével kezdtük. Nem foglalkozva azzal, hogy ki „nyert”, Orbán Viktor vagy Magyar Péter, vagy melyikük beszéde volt a meggyőzőbb, inkább a gazdasági témájú bejelentések értékelésére kértük meghívott szakértőnket. Aki ennek apropóján részletesen kifejtette, miért van a 2020-as Covid-világjárvány berobbanása óta mélyrepülésben a kormány, miért nem válhatott valóra Orbán idei repülőrajtos víziója.

Pogátsa Zoltán szerint a választási osztogatás már kevés az embereknek ahhoz, hogy a Fideszre ikszeljenek jövő áprilisban, inkább egy olyan fordulatra vágynak, aminek eredményeként a most nemzetközi szinten is alacsony bérük növekedhetne. Közgazdász beszélgetőpartnerünk ugyanakkor azt is kifejtette, miért nem kell attól tartania Magyar Péternek, hogy célt érhet el a kormányzati riogatás az egyről a háromkulcsos progresszív adóra való áttérésről.

Miután ellamentáltunk azon, vajon miért nem épül Magyarországon elég lakás – amelyen a kormányzati csodafegyvernek bevetett Otthon Start Program is kétséges, tud-e változtatni –, Pogátsa Zoltán egy meglepő kijelentést tett: szerinte bárki is szerez többséget 2026 áprilisában, a vesztes nem fog beülni a parlamentbe, így kvázi egy hidegháborús helyzet alakulhat ki Magyarországon.

2. Somogyi Zoltán: Semjén Zsolt a Fidesz számára nehezék – 51 ezer megtekintés

A Political Capital szociológus alapítójával szeptember 24-én beszéltük át az utóbbi napok főbb belpolitikai történéseit. Például azt, hogy miért torpanhatott meg a Tisza Fidesszel szembeni népszerűségének a növekedése, mennyire volt ebben szerepe a Harcosok Klubjának, a Digitális Polgári Köröknek és azok „honfoglalásának”.

Somogyi Zoltán arról is elmondta a véleményét, mennyire lehetett eredményes a kormánypártok állítása arról, a Tisza adóemelésre készül, miután arra Magyar Péterek postafordultával reagáltak: éppen ellenkezőleg, csökkentésre készülnek.

Miközben szakértő vendégünkkel megpróbáltuk felmérni, mekkora lehet a bizonytalan szavazók tábora és mennyire állíthatja őket a kormány a választási osztogatással maga mellé – mint tette azt oly sikeresen négy évvel ezelőtt –, Somogyi Zoltán megosztotta azt a feltevését, miszerint sor kerülhet az Orbán-Magyar miniszterelnök-jelölti vitára. Csak most már a regnáló kormányfő kezdeményezheti azt – amit akár a fő ellenzéki erő vezére el is utasíthat. És végül, de korántsem utolsósorban az úgynevezett Semjén-ügy, vagyis a parlamenti nyilvánosságot kapott pedofilvádak is terítékre kerültek.

3. Kéri László: Megváltó vagy „csak” leváltó lehet Magyar Péter? – 45 ezer megtekintés

A politológus, szociológus, tanár az idei második vendégünk volt, január 23-án. Éppen aznap, amikor több mint háromszáz iskola kapott bombafenyegetést, így kézenfekvő volt, hogy azzal kezdtük a beszélgetést, vajon kik állhatnak az országos akció mögött.

Aztán rákanyarodtunk arra, hogy szilveszteri beszédében Magyar Péter felvetette a 2026 áprilisában esedékes választások előrehozatalát – Kéri László elmondta, szerinte kinek lehetne ez az érdeke. Folytatva a Tisza-vonalat, kérdésünkre vendégünk arról is kifejtette a véleményét, vajon kikből áll a fő ellenzéki párt szavazóbázisa, s hogy miért pont Magyar Péter lett Orbán Viktor fő kihívója. Beszélgetésünk idején még nagyon is adekvát volt az a kérdés, miszerint még mindig onemanshow-e Magyar Péter ténykedése – azóta már e helyzet megváltozott.

Kéri László azzal búcsúzott, hogy megosztotta azon meglátását, miszerint sokféle szavazót egy nemzeti minimumprogram igenis össze tudna kapcsolni.

4. Békesi László: A Tisza Párt nem tesz mást, mint az Orbán-kormány által tett ígéreteket túllicitálja – 38 ezer megtekintés

A címben idézett mondat annak kapcsán hangzott el, hogy a volt pénzügyminiszter, közgazdász a június 11-ei élő műsorunkban részletesen kifejtette, milyen intézkedésekkel lehet a magyar gazdaságot egyenesbe hozni, ezt mennyi idő alatt lehet megvalósítani, s képes lehet-e erre a 2026-os választások megnyeresére jelenleg legesélyesebbnek tűnő Tisza Párt.

Egyórás élő adásunk során ugyanakkor nézői kérdésekre Békesi László kifejtette a véleményét arról is, vajon van-e Budapestnek esélye arra, hogy visszaszerezze a kormány által szolidaritási adó címen inkasszált 10,2 milliárd forintot. Emellett szóba került a többsebességes EU kialakulásának lehetősége, valamint az is, milyen forrásból a legoptimálisabb az államháztartás hiányának és az államadósságnak a finanszírozása.

5. Bokros Lajos: Ha Magyarország él az amerikai védőpajzzsal, azzal azt üzeni a piacnak, csődközeli helyzetben van – 37 ezer megtekintés

A legnagyobb probléma, hogy Magyarországon nincs jogállam – ezt válaszolta idei utolsó, december 10-ei adásunk vendége a beszélgetés elején feltett azon kérdésre, hogy mi a legnagyobb baja az immár három éve stagnáló magyar gazdaságnak. A Horn-kormány 1995-96 közötti pénzügyminisztere – akinek neve az általa bejelentett pénzügyi stabilizációs intézkedéseket tartalmazó úgynevezett Bokros-csomagról vált a szélesebb nyilvánosság előtt is ismertté – nézői felvetésre egyebek mellett elmondta a véleményét arról, hogy visszaszerezhető-e az elmúlt másfél évtizedben a NER-hez gyaníthatóan szabályellenesen került nemzeti vagyon, valamint az inflációról, a kettős kamatrendszerről, a forintárfolyamról, az államadósságról is.

Emellett az utóbbi napok slágertémája, az állítólagos amerikai védőpajzs – amelyről a két főszereplő, Trump és Orbán Viktor is másként emlékezik – kapcsán Bokros egy veszélyes összefüggésre hívta fel a figyelmet. De arra a nézői kérdésre is válaszolt a volt pénzügyminiszter, hogy kell-e változtatni az adórendszeren.

Amúgy ennek a beszélgetésnek lett a legnagyobb utóélete, visszhangja a Klasszis Klub Live történetében. Adásunk másnapján a kormánypárti lapok össztüzet zúdítottak Bokros Lajosra, azt állítva, hogy a volt pénzügyminiszter támogatja a Tisza által a jövő évi győzelme esetén bevezetendő megszorító csomagot, sőt, egyenesen rajong érte. Mit sem törődve azzal, hogy az a bizonyos megszorító csomag csak a kormányzati boszorkánykonyhákban létezik, amelyet a progandagépezet szállíthatott le az azt buzgón megjelentető, magát mégis oknyomozóként feltüntető Indexnek – a fake news tényét Magyar Péterék perindítására már a bíróság is kimondta. De a kormánypárti lapokat az sem zavarta, hogy a Bokros Lajosnak tulajdonított mondat műsorunkban nem hangzott el, a volt pénzügyminiszter még utalást sem tett a Tiszára, hiszen mindjárt a beszélgetés elején leszögezte, hogy a politikával nem kíván foglalkozni. És még csak megközelítőleg sem tett olyan kijelentést, miszerint támogatná az ellenzéki pártot vagy annak esetleges megszorító programját – már csak azért sem, mert utóbbit ő is nem létezőnek tartja.

A Klasszis Klub Live korábbi adásait itt találja.

Beszámolóink a Klasszis Klub korábbi rendezvényeiről pedig itt:

A Klasszis Klub Live 2026-ban folytatódik, első vendégünk január 14-én, szerdán 15 óra 30 perckor László Csaba volt pénzügyminiszter lesz. Csatlakozzanak a Klasszis Média YouTube-csatornáján és kérdezzenek, akár az adás közben, akár még előtte, írában, a klasszisklub@privatbankar.hu email-címen.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.) 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Milliárdokkal olcsóbban árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 10:10
 A mostani kikiáltási ár mindössze 7,47 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 11. 19:50
Több, még az Orbán-rendszerhez köthető adóelkerülési kiskaput zár be a Tisza-kormány a július végén a parlament által is elfogadott adócsomaggal. A változtatások a bizalmi vagyonkezelést, a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat és a műemléki védettségű ingatlanokkal kapcsolatos közteherviselést érintik.
Makro / Külgazdaság Erről beszélt az új köztársasági elnök az Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:06
A megosztottságot is a legsúlyosabb gondok közt említette.
Makro / Külgazdaság Hivatalos: megválasztották Baka Andrást köztársasági elnöknek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 15:25
A Tisza Párt jelöltjét megszavazta a parlament.
Makro / Külgazdaság Vitatja a tartozását? Segítenek a pénzügyi békéltetők
Dr. Szente Krisztina | 2026. augusztus 11. 15:06
Az egyik leggyakoribb pénzügyi jogvita, amikor a fogyasztó nem ismeri el a pénzügyi szolgáltató követelésének jogosságát, összegét vagy egyáltalán a tartozást. Az ilyen viták bíróságon kívüli rendezésére a Magyar Nemzeti Bankon belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) eljárása nyújt lehetőséget.
Makro / Külgazdaság Nem akárhol rendeznek kormányülést Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 13:44
Nagy bejelentések jöhetnek.
Makro / Külgazdaság GKI: ezért lettünk a régió leglassabban növekvő gazdasága
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 08:16
Románia 200 százalékot nőtt euróban mérve 15 év alatt. Magyarország 70 százalékot. A különbség nem véletlen.
Makro / Külgazdaság 21 nap maradt hátra az uniós pénzek hazahozatalára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 13:40
A hónap végéig kell teljesíteni a magyar helyreállítási terv valamennyi elszámolható mérföldkövét.
Makro / Külgazdaság Júliusi költségvetési bravúr – több mint 500 milliárd forintos többlet
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:30
Júliusban a központi alrendszer többlete 524,3 milliárd forint volt, ami 537,1 milliárd forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbinál.
Makro / Külgazdaság Banai Péter Benő: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 06:12
A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális – jelentette ki Banai Péter Benő az MNB Podcast legutóbbi adásában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG