Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
4p
Donald Trump azt közölte egy választási kampánygyűlésen, hogy először ugyan kemény szóváltás volt közte és Kim Dzsongun között, de aztán beleszerettek egymásba. Gyönyörű, nagyszerű leveleket írt nekem - vallotta be az amerikai elnök. Ami nem jött össze Kim Dzsongun elődeinek, az neki tökéletesen: lóvá tett egy amerikai elnököt, nem is akárhogy.

Mindig újabb meglepetés

Donald Trump megszólalásai továbbra is szenzációsak, szinte naponta hallhatók, és ha nem az amerikai elnök lenne, remekül lehetne szórakozni rajtuk, így viszont a helyzet meglehetősen elszomorító. Pár napja még az ENSZ-ben adott elő olyan beszédet, amit előtte leginkább a világ kiközösített vezetői, kisstílű diktátorai tartottak korábban, most viszont jött ez az érdekes megjegyzés a tavalyi kis rakétaemberről. Még ha Észak-Korea megszüntette volna nukleáris arzenálját, de erről szó sincs.

Diktátori levelek, elvtársi csókok

Tegyük fel, hogy az elnök ismét kampányszempontból vetette be a meglehetősen morbid gondolatmenetet, de kétségesnek tűnik, hogy a választóközönségnek szimpatikus lenne az atomdiktátorral való szerelem, pláne, ami néhány szép levéltől alakult ki. Vajon ha az aktuális ellenségek, mondjuk Khomeini ajatollah vagy Rohani elnök Iránból szépséges leveleket írna neki, őket is szívébe zárná? Netán visszaállítaná a hathatalmi megállapodást? És ha Hszi Csin-ping kínai elnök szerelmesleveleket írna, egyszeriben véget érne a kereskedelmi háború?

Nem tudjuk megállni, hogy ne emlékezzünk Brezsnyev és Honecker szájrapuszijaira - vagy minek nevezzük - ami meglehetősen eltorzult megnyilvánulása volt az elvtársi viszonynak, illetve a nagyhatalom és vazallusa vezetői közti részben meggyőződésen alapuló, részben kényszerű barátságnak.

Brezsnyev szovjet és Honecker keletnémet vezetők elvtársi csókja

Akárhogy is nézzük, ez a pár mondat Trumptól mindenhogy sokkoló, de annyi éleslátása volt az elnöknek, hogy tudta, mi következik, ezért így folytatta: mindezt a kritikus média nem fogja elnökhöz méltónak tartani, és kifogásolni fogják, miért van úgy oda a diktátorért, és miért adott fel ilyen sokat a korábbi álláspontból?

Válasza erre az, hogy nem adott fel semmit, és hogy Kim Dzsongun másodszor is találkozni akar vele (hát, ha már szerelmesek). Csakhogy ami a lényeg lenne, a nukleáris leszerelésről szóló tárgyalások közben szünetelnek, sőt, az észak-koreai diplomácia vezetője az ENSZ-ben azt közölte, hogy Amerikától nem láttak méltó válaszlépést azután, hogy lépéseket tettek a leszerelés ügyében, vagyis ugyanúgy fennállnak az amerikai szankciók.

Terelés

A helyben toporgás magyarázata helyett és a tényleges leszerelés kérdését megkerülve jó nagy mellébeszélés következett: remekül megvagyunk Észak-Koreával, úgy volt, hogy háborúzni fogunk vele, több millió ember halhatott volna meg, most pedig itt a nagyszerű kapcsolat. Nos, mi is történt valójában? Amíg Észak-Korea csak fejlesztgette a rakétáit és atomfegyvereit, addig lett volna esély egy győztes háborúra ellene, de aztán amikor meglett az Amerikát is elérő nukleáris rakéta, egyszeriben elszállt az esély.

Miután a nukleáris leszerelésben nem történtek érdemi lépések, Trump felsorolta az egyéb eredményeket: befejeződtek a rakétatesztek (nincs szükség már rájuk, a rakéta működik), kiszabadítottak amerikai túszokat, és visszakapták az egykori háborúban elesett amerikai katonák földi maradványait. Az észak-koreai kapcsolatok javulását, a diktátorukkal való összeborulást tehát Trump most a kongresszusi választási kampányban próbálja eredményként eladni, kérdés, hogy a novemberi választások után újra követelni fogja-e a phenjani nukleáris leszerelést, vagy marad az új status quo.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter kiakadt: Trump mégsem szólt oda a magyar kormánynak?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 13:35
Nem konkrétan Magyarországnak üzent az amerikai elnök.
Makro / Külgazdaság Augusztusban megnőtt a munkanélküliség Csehországban
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:58
Augusztusban 4,5 százalékra emelkedett a munkanélküliség Csehországban a júliusi 4,4 százalékról – közölte a cseh munkaügyi hivatal (ÚP CR) hétfőn Prágában. Megszokott jelenségről van szó, mert a nyári hónapokban a cégek új embereket nem vesznek fel – mutatott rá a hivatal.
Makro / Külgazdaság Trump most pezsgőt nyithat: kínlódik a kínai export
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:44
Kína kivitelének növekedése hathavi mélypontra lassult augusztusban az amerikai import visszaesése miatt – derül ki a kínai vámhivatal számításaiból.  
Makro / Külgazdaság Gazdaság: rosszabbak lettek a kilátások
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:29
Az elemzők által vártnál erőteljesebben romlott a befektetők borúlátátása az euróövezetben szeptemberre a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet hangulatindexe szerint.
Makro / Külgazdaság Örvendeznek az NGM-ben, jól alakul a hiány
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:44
Nőttek az adóbevételek, érkeznek a brüsszeli források, időarányosan jók voltak a számok augusztusban. 
Makro / Külgazdaság Nem bírtak a vámok a német gazdasággal, hasít az ipar
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:22
Németországban az elemzők által vártnál erőteljesebben nőtt az ipari termelés júliusban havi összevetésben – áll a statisztikai hivatal (Destatis) hétfői jelentésében.  
Makro / Külgazdaság Európa „trumposodik” – a mérsékelteket eltiporják
Káncz Csaba | 2025. szeptember 8. 10:37
A populisták fantázia-gazdaságtant árulnak: adócsökkentéseket, plusz mesebeli megtakarításokból „finanszírozott” segélyeket. A kötvénypiacok azonban átlátnak a szitán és ezt nem hajlandók finanszírozni. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Kellemes meglepetést okozott a japán gazdaság
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 10:15
Japán hazai összterméke (GDP) 0,5 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző negyedévhez képes a kormány hétfőn ismertetett végleges adata szerint, ami jobb a korábban előzetesként közölt 0,3 százaléknál.
Makro / Külgazdaság Lemondott a világ 4. legerősebb gazdaságának vezetője
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 7. 14:23
A japán kormányfő távozása a világ negyedik legnagyobb gazdaságában elhúzódó politikai bizonytalanságot okozhat.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter egy mondatban reagált az ukrán támadásra
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 7. 13:02
Ez a csapás most tényleg csak az oroszoknak fájt, a magyaroknak nem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG