1p
A gazdaságkutatók és a jegybank is módosított októberben kiadott inflációs és GDP prognózisán, jobbára rontottak a várakozásokon, a kormány azonban egyik adat előrejelzésén sem változtatott. Miközben a GDP növekedéssel kapcsolatban a kormány nagyon pozitív eredményt vár jövőre, a gazdaságkutatókhoz képest, addig az inflációval kapcsolatban az egyik legborúsabb előrejelzést a kormány adta. Lehet, hogy még készülnek valamire?

A jövő évre 0,2 százalékos visszaesés és 0,3 százalékos növekedés között szóródnak a nagy gazdaságkutatók előrejelzései a bruttó hazai termék (GDP) alakulását illetően.

A gazdaságkutatók és a jegybank nem olyan bizakodó, mint a kormány

A Pénzügykutató 0,2 százalékos gazdasági visszaesést, a Kopint-Tárki és a GKI Gazdaságkutató stagnálást prognosztizál - hangzott el a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) kedd délutáni budapesti rendezvényén. A Századvég Gazdaságkutató szintén a nap folyamán megjelent előrejelzése szerint jövőre 0,3 százalékkal nő a GDP.

A Magyar Nemzeti Bank ugyancsak ma kiadott inflációs előrejelzésében 0,5 százalékos GDP-növekedést vár 2013-ra, a kormány jövő évi költségvetési tervezete 0,9 százalékos gazdasági növekedéssel készült.

A magyar gazdaság növekedési alapjai meggyengültek, és ennek következménye az idei gazdasági visszaesés, illetve a jövő évi stagnálás közeli állapot - mondta Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató főmunkatársa. Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója a bizonytalan gazdasági környezetre, a gazdasági szereplők bizalmatlanságára és a hitelezés befagyására figyelmeztetett.

Az inflációval kapcsolatban az MNB jóslata a legpozitívabb

Ami a jövő évi inflációt illeti, a Századvég Gazdaságkutató 4,3 százalékot vár, a GKI 5, a Kopint-Tárki 5,2, a Pénzügykutató 5,3 százalékot. Az MNB friss prognózisa 3,5 százalék, a jövő évi költségvetés 5,2 százalékos inflációval készült.

Az MNB ugyan javított az inflációs előrejelzésén, de az adószűrt maginflációra 3,4%-os prognózist ad 2014-re - Simor András tegnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, szerinte ez nem azt jelzi, hogy javulnának az inflációs kilátások. Az adószűrt adat jobban leképezi a gazdaságban zajló folyamatokat, nem számol például az adóemelések egyszeri hatásával.

Vértes András, a GKI elnöke azzal magyarázta a 5 százalékos inflációt, hogy a háztartási energia 10 százalékos csökkentése az árakba való durva beavatkozás, amit a szolgáltatók kénytelenek lesznek valahogy kompenzálni. Jelezte azt is, hogy ha a kormány 5,2 százalékos árnövekedést vár, akkor "valami még van a tarsolyában".

Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója - aki egyébként a jegybank folyamatos kamatcsökkentésében kisebb kockázatot látott, mint kollégái - szerint a háztartási energia részesedése a fogyasztói kosárban csak 5 százalék, ezért korlátozott hatása lesz az energiaárak csökkentésének.

A fogyasztás tovább zsugorodik jövőre

A háztartások fogyasztása az idei 2 százalékot meghaladó zsugorodás után valamennyi intézet szerint visszaesik jövőre. A legkisebb csökkenést a Századvég Gazdaságkutató jelzett, mínusz 0,2 százalékot, a Kopint-Tárki mínusz 0,8, a GKI mínusz 1, a Pénzügykutató mínusz 1,4 százalékkal számol.

A beruházásoknál is folytatódik a lejtmenet 2013-ban: a Századvég Gazdaságkutató szerint 0,3 százalékkal, a GKI és a Pénzügykutató szerint 2 százalékkal, a Kopint-Tárki szerint pedig 5 százalékkal esnek vissza a beruházások.

Az euró jövő évi átlagos árfolyamát az MKT rendezvényén szereplő gazdaságkutatók 285-287 forintban jelölték meg. A jövő évi GDP-arányos államháztartási hiány a gazdaságkutatók szerint nem lépi túl a 3 százalékot, a legalacsonyabb a Századvég Gazdaságkutató 2,7 százalékos előrejelzése.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG