Az EU és az Egyesült Államok szerint egy kereskedelmi megállapodás révén 2027-re rendre 0,5 százalékkal, illetve 0,4 százalékkal nőhet a két térség bruttó hazai terméke. A megállapodás nem jelent "ingyen ebédet", hiszen már most is alacsonyak - átlagosan 4 százalékot érnek el - a két ország között importvámok - mondta a kereskedelemért felelős európai biztos, Karel de Gucht.
A tárgyalások középpontjában az ipari sztenderdek lesznek, így összehangolják például az autók biztonsági öveire vagy a háztartási tisztítószerekre vonatkozó előírásokat. A tervek szerint harmonizálják továbbá a szolgáltatási szektor szabályozását is; ettől a döntéshozók azt remélik, hogy nagyobb piaci verseny alakul ki.
A tárgyalásokat ki kell terjeszteni a pénzügyi szektorra is - mondta Michael Froman, az amerikai elnök nemzetközi kereskedelemért felelős biztonságpolitikai tanácsadó-helyettese de Guchttal egyetértésben. Leszögezték: a tárgyalásokon nem lesz szó a bankfelügyeleti hatóságokról, hiszen erről külön egyeztetések zajlanak a két fél között. A pénzpiacokhoz való hozzáférés ugyanakkor igenis része lesz a tárgyalásoknak, és kiterjed rá a mandátum, amelyet az EU főtárgyalója kér a tagállamoktól - mondta de Gucht.
Az Európai Bizottság kedden fogadta el azt a tárgyalási mandátumot, amelyet a tagállamoknak kell jóváhagyniuk a tárgyalások júniusi megkezdése előtt. A mandátum pontos tartalmáról nem közölt információt a brüsszeli testület.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
8 órája
-
Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
8 órája
-
A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
8 órája
-
Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
9 órája
-
Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
9 órája
-
Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
10 órája
-
Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
11 órája
- Váratlan bejelentést tett a Revolut
- NANU-NANU, alias Szikora Róbert (frissítve!)
- Nyomoznak Navracsics Tiborék pénzosztása ügyében
- Évtizedek óta nem látott dolog történt Texasban – itt egy újabb sorsdöntő győzelem
- Leesett az állunk: Orbán Viktorék egész jól eltaláltak pár számot – most Magyar Péteréken a sor!
- Nagyot fordult a világ? Nézze meg, hogyan alakul át az amerikai törvényhozás!
- Ügynökakták: jönnek elő a nagy nevek
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
-
Úgy kell a magyaroknak a személyi kölcsön, mint egy falat kenyér
16:56
-
Ugrott a Meki árfolyama, miután közzétették a negyedéves eredményeket
16:04
-
A paksi teljesítménnyel vetekedő szélerőmű-kapacitást építenének a vállalkozók
15:04
-
A legújabb klímák már a bojlert is tudják fűteni
14:04
-
Jön a Mol mindent elsöprő eredménye
13:22
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Óriási vereség: Trumpék elvesztették a teljes kongresszust
2026. november 4. 05:42
-
Teljes republikánus összeomlás Georgiában, 27 éve nem történt ilyen
2026. november 4. 03:21
-
A lengyel elnök mögött ott a hadsereg, a rendőrség viszont a Tusk-kormányt védi
2026. november 4. 05:43
-
Politikai földrengés: ez lehet az este legsokkolóbb demokrata győzelme
2026. november 4. 05:03
-
Mint az elefánt a porcelánboltban: katasztrofális vége lett Trump ügyködésének
2026. november 4. 04:30


