3p
Módosul a hulladéktörvény, hamarosan egy állami cég gyűjti majd be a szemétdíjat.

Ha ez megvalósul, akkor az katasztrófa Budapestnek

Több mint tízmilliárd forinttal kevesebb jutna vissza a nagy kalapból, ami gyorsan nehézségeket okozna mind a szemétszállításban, mind akár a hóeltakarításban, ha az állami holding szedné a szemétdíjat, és határozna az elosztásáról is. A fővárosi önkormányzat egyelőre nem tart attól, hogy cégét vagy díjbevételének jelentős részét lenyúlná az állam, a törvénytervezetet jegyző agrártárca nem válaszol - írja az Index.

Az új rend nagy vesztese a fővárosi FKF lenne, mivel úgy nyereséges, hogy jóval több pénzt szed be egy kuka kiürítéséért. Ezzel szemben a vidéki városok jelentős része üdvözli az elképzelést, mert cégeik veszteségesek. Az agrártárca törvényjavaslatából kiolvasható a centralizálási szándék, ami egy központi koordináló szerv létrehozásában testesülne meg, ami átvenné mind a szemétdíjak beszedését, valamint határozna az önkormányzatok hulladékgyűjtő cégeinek működésére visszajuttatott összegekről is.

Pro és kontra az FKF mellett

Egy 110 literes kuka begyűjtése mintegy 350 forintba kerül egy szemetescégnek, a főváros viszont mintegy 530 forintot szed be érte a lakosságtól.Egy, a törvényjavaslat előterjesztőjének szándékát ismerő forrásunk szerint ezt a többletpénzt osztanák szét a vidéki szemetescégek között, hogy finanszírozzák a veszteségüket.sokkal kisebb területen kell elszállítaniuk a hulladékot, mint mondjuk egy száz vidéki települést lefedő cégnek.

Arról pedig nincs szó, hogy bármi differencia lenne a visszagyűjtésért az államtól jövő kilónkénti díjazásban, mindenki ugyanazt kapja, az is, aki 15 kilométert megy hulladékért, meg az is, aki 150-et. Emellett viszont azt is fontos megjegyezni, hogy az FKF egy sor olyan feladatot lát el, ami más településeken nem merül fel, sokkal kevesebbe kerül, vagy nem a szemetescég dolga megcsinálni. A fővárosi cég egy komplett hulladékégetőt üzemeltet, finanszírozza a házhoz menő szelektív gyűjtést, a szelektív hulladékgyűjtő szigeteket, a karácsony utáni fenyőfabegyűjtést, a fővárosi utak, hidak takarítását - írja a lap.

Nápoly réme fenyeget

A tervezett törvényjavaslat értelmében az FKF jelenlegi 28 milliárdos bevétele helyett, csak 18 milliárdot tudna zsebre tenni. Ha a fővárosi cégtől megvonják ezt a 10 milliárd forintot, azaz a bevételének mintegy 40 százalékát, akkor telente nem jutna pénz a hóeltakarításra, nyárra pedig már a szemét elszállításával is gondok lehetnek, így könnyen Nápoly sorsára juthat Budapest, ahol jelenleg is hulladékhegyek lepik el az utcákat.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 20:21
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról. Magyar Péter a kormányszóvivőin masírozott ki a Miniszterlenökségben lévő példánnyal. 
Makro / Külgazdaság Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
Litván Dániel | 2026. június 11. 18:46
Van olyan hely a világon, ahol semmitől sem tartva élvezhetné az életét az, akit a magyar hatóságok mondjuk az előző kormányzat alatt elkövetett dolgok miatt haza akarnak hozni? Lattmann Tamást kérdeztük kiadatási egyezményekről, a vagyonvisszaszerzés lehetőségeiről, vagy éppen esetleges diplomáciai mentességekről.
Makro / Külgazdaság Fájhat Trump feje, brutálisan drágul a benzin az USA-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 17:31
Rossz hírek jöttek a gazdaságból: több hónapos csúcsra nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma, miközben az üzemanyag 23,4 százalékkal drágult. 
Makro / Külgazdaság Mohácsi Duna-híd műszaki tartamának teljes átvizsgálása
Sipos Ildikó | 2026. június 11. 16:05
A mohácsi Duna-híd beruházásának átvizsgálására és a teljes műszaki tartalmának áttekintésére kérte a kormány közlekedési és beruházási minisztert.
Makro / Külgazdaság Az EKB a kamatemelésről: inflációs nyomást okoz a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:51
Az euróövezet központi bankja szeretne olyan monetáris politikát folytatni, ami biztosítja a 2 százalékos inflációt középtávon.
Makro / Külgazdaság Egész nyáron ülésezni fog a parlament – jelentette ki Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:05
Ezúttal kétórás volt a Kormányszóvivői tájékoztató, melyen Magyar Péter miniszterelnök is részt vett. A vagyonadóról is beszélt. 
Makro / Külgazdaság Emelésről döntött az EKB
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 14:44
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
Makro / Külgazdaság Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 13:14
Kiderült, hogy az előző jegybankelnök nem igazán vette ki a szabadságait, ezért 122,8 millió forint megváltásban részesült. Emellé kapott még hathavi alapbért is a távozásához.
Makro / Külgazdaság Kiderült, meddig tart a kamatstop a Diákhitelnél
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:49
A kormány még legalább az év végéig kitart az intézkedés mellett.
Makro / Külgazdaság Tovább szűkül az olló a dízel piaci és hatósági árai között
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:29
Bruttó 6 forinttal csökken a gázolaj beszerzési ára péntektől, ezzel tovább szűkülhet a különbség a védett, 615 forintos ár és a piaci ár között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG