3p
Reagáltak az elemzők a baljós adatra – megint elhalasztotta a bíróság az ítélethirdetést egy devizahiteles perben és a tányéron csírázik a szotyi, de mi a helyzet a búzával és a kukoricával.

A Fővárosi Törvényszék szeptember 30-ra halasztotta az ítélethirdetést az FHB Ingatlanlízing Zrt. magyar állam elleni perében, és egyben elutasította a pénzügyi vállalkozás azon indítványát, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz, valamint az Európai Unió bíróságához.

A tavalyi év azonos időszakához mérten lényeges, a szektor egészére nézve 17,5 százalékos növekedést mutat az építőipar júliusi termelési értéke, így folytatódott a 2012 év eleje óta tartó egyenletes bővülés. Aggasztó előjel lehet azonban, hogy a júliusban kötött új szerződések volumene 17,8 százalékkal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője az új rendelések állományának visszaesésére utalva elmondta, hogy az adatok azt jelzik, hogy elkezdett lassulni az építőipar növekedése. Szerinte az építőipart továbbra is elsősorban az állami beruházások húzzák.

A Komárom-Esztergom megyében elvetett 11 ezer hektárnyi napraforgóból a sok eső miatt eddig csak 1300 hektárt takarítottak be - mondta el a megyei agrárkamara igazgatója. Kalmár Zsolt tájékoztatása szerint a sok eső miatt a napraforgószemek nedvességtartalma újra megnőtt, előfordul, hogy a tányérban csírázásnak indulnak a magok. A betakarítást az is nehezíti, hogy a felázott föld a gépeknek szinte járhatatlan.

 

A Népszabadság birtokába került a kabinet költségvetési köriratának egy része, amelyből kiderült többek között az is, hogy a kabinet 2015-ben 306,5 forintos euróárfolyammal számol az idei költségvetési törvényben szereplő 295 forint után. Hát ezektől a szintektől most elég messze van a forint.

Elemzők szerint a tőzsdén ma csökkenésre lehet számítani, mivel a nemzetközi hangulat is romlott, itthon pedig a devizahitelekkel kapcsolatos hírek várhatóan kedvezőtlenül érintik az OTP árfolyamát, ami a BUX-ra is negatív hatással lesz.

Elemzői vélemények szerint egyébként szerdáig a kivárására rendezkednek be a piacok. Ugyanis szerdán ad pontosabb tájékoztatást az amerikai Fed a laza monetáris politika lezárásának várhatóidőpontjáról. Csütörtökön pedig Skóciában tartanak népszavazást a függetlenné válásról. Amennyiben a skótok a függetlenség mellett döntenek, az megnövelheti a biztonságos befektetési eszközök keresletét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG