2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Emmanuel Macron gazdasági minisztere az USA-tól függetlenebb Európát szeretne.

Az európai stratégia világos Kínát illetően, nem akar bármiféle elválást Kínától, mert ezt illúziónak tartja – jelentette ki a francia gazdasági miniszter szerdán Washingtonban. Bruno Le Maire a Fox News hírtelevíziónak adott stúdióinterjúban hangsúlyozta, hogy Európa Kínával kapcsolatban ugyanakkor szeretne „kockázatmentesítést” és ennek jegyében építi meg saját elektromos akkumulátor-gyárait, valamint kevésbé akar függeni Kínától a nyersanyagokat tekintve is.

A miniszter Emmanuel Macron Európa jövőjéről szóló beszédjével kapcsolatban megjegyezte, hogy a francia államfő egy, az Egyesült Államoktól is függetlenebb és szuverénebb Európát képzel el, végső soron pedig ez az Egyesült Államoknak is érdeke, ami egy erősebb Európát jelent, amely többet fektet be saját védelmébe. A francia-amerikai kapcsolatokkal kapcsolatban kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy erősebbek, mint valaha.

Rámutatott, hogy el kell kerülni bármilyen félreértést, mert Franciaország közeli, erős és megbízható szövetségese az Egyesült Államoknak.

Bruno Le Maire azért leszögezte, Franciaország közeli, erős és megbízható szövetségese az Egyesült Államoknak. Fotó: Depositphotos
Bruno Le Maire azért leszögezte, Franciaország közeli, erős és megbízható szövetségese az Egyesült Államoknak. Fotó: Depositphotos

A francia miniszter az interjúban arról is beszámolt, hogy ő maga is részt vett a francia államfő kínai látogatásán, és jelen volt minden találkozón Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Megjegyezte, hogy a látogatással kapcsolatba el kell kerülni annak félreértelmezését, és hangsúlyozta: Emmanuel Macron világossá tette kínai partnere számára, hogy Kínának el kell kerülnie Tajvannal kapcsolatban bármiféle katonai eszkalációt. Franciaország a helyzet békés rendezése mellett áll – mondta a francia kormánytag.

Bruno Le Maire az energiapolitikával kapcsolatban kijelentette, hogy Franciaország meggyőződése szerint az atom-erőművek a következő évszázadban a megoldás kulcsát jelentik, és, ha csökkenteni akarják a szén-dioxid kibocsátását, akkor támaszkodni kell ezekre az erőművekre. Ezért is döntött úgy a francia kormány, hogy 2035-ig hat új atomerőművet épít fel – jegyezte meg a francia gazdaság és pénzügyminiszter a Fox Newsnak adott interjúban.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG