Magyarországon a második Orbán-kormány beiktatása után, vagyis 2010-től fokozatosan felpörgő futballstadion-építési láz 2014-től hozta meg az első, igazán látványos eredményeit – erről ír laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu.
Ekkor adták át a 20 340 néző befogadására alkalmas Debreceni Nagyerdei Stadiont (ahol a Debreceni VSC fogadja a cívisvárosba utazó csapatokat), az önálló kormányhatározat keretében megépült, 23 700 fős Groupama Arénát (amelyben a Ferencvárosi TC játssza a hazai mérkőzéseit) és a 3836 fős felcsúti Pancho Arénát.
Az ezt követő öt évben, a teljesség igénye nélkül, átadták az MTK pályáját, az Új Hidegkuti Nándor Stadiont, a székesfehérvári Sóstói Stadiont és a miskolci Diósgyőri Stadiont, a folyamat egyfajta betetőzéseként pedig a magyar labdarúgó-válogatott otthonául szolgáló, több mint 67 ezres, 192 milliárd forintból megvalósult Puskás Ferenc Stadiont.
Fotó: Debreceni Egyetem
A portál cikkében a kelet-magyarországi fellegvár, vagyis a 13,5 milliárd forintból megépült Debreceni Nagyerdei Stadion üzemeltetési modelljét mutatja be, amelyet több szempontból is egyedinek lehet nevezni. Specialitását leginkább az ország legnagyobb létszámú vidéki felsőoktatási intézményének, a Debreceni Egyetemnek a tulajdonosi és az üzemeltetési oldalon betöltött jelentős szerepe adja.
A Nagyerdei Stadion tulajdonosi jogát jelenleg a Nagyerdei Stadion Rekonstrukciós Kft. gyakorolja. A cégben 2021 óta fele-fele arányban osztozik Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány. Ezt megelőzően 90 százalékos állami és 10 százalékos városi tulajdon jellemezte a céget.
Az aréna üzemeltetéséért viszont a Debreceni Nagyerdei Stadion-üzemeltető Kft. (DNS Kft.) felel, amely az üzemeltetésből, bérbeadásból és szolgáltatásokból származó árbevételét a 2022-es 270 millió forintról tavaly 626 millió forint fölé növelte.
A teljes cikkben részletesen olvashatnak a hajdúsági üzemeltetési modellről, amelyben az egyetem által létrehozott cégek játszanak döntő szerepet. De az is kiderül, hogy a Debreceni Egyetem miként tölt be egyre növekvő szerepet a város gazdasági életében, és mi lett a sorsa a koronavírus-járvány idején az Orbán-kormány által tervezett debreceni Oltóanyaggyárnak.
Súlyos pénzügyi hiányt vár az S&P.

