1p
A trafiktörvény jelenlegi formájában akár 15 ezer munkahely megszűnéséhez is vezethet a kiskereskedelemben, és mintegy 2500-3500 kisbolt kerülhet bezárásra. Az új rendszer ugyanakkor a feketekereskedelem újólagos bővülését, illetve a költségvetés bevételeinek csökkenését is eredményezheti - mutat rá a GfK kutatása.

A GfK a trafiktörvény hatásait vizsgáló számításai szerint Magyarországon jelenleg mintegy 42 ezer értékesítési ponton lehet dohányterméket vásárolni. Ezek forgalma nem egyenletes, mivel közülük 19 ezer üzlet bonyolítja a teljes dohányforgalom 90 százalékát, ezen belül a teljes dohányforgalom 50 százaléka pedig az úgynevezett kis boltokban, vagyis vegyes élelmiszerüzletekben zajlik.

Az új jogszabály a dohánytermékek forgalmazását országosan 6240 üzletre korlátozná a korábbi 42 ezerrel szemben. A tervezett intézkedés így a dohányértékesítési rendszer teljes átalakulását vonná magával. Mivel a kis élelmiszerboltok száma évek óta csökken, nem reális elképzelés az, hogy a piac képes eltartani újonnan létrejövő dohányboltokat.


Településnagyság kategória (fő)

Dohányáru forgalmazásra kijelölt üzletek száma
Települések száma
0 - 1999 2404 2404
2000 - 3999 400 400
4000 - 5999 242 121
6000 - 7999 165 55
8000 - 9999 120 30
10 000 - 19 999 547 84
20 000 - 49 999 653 45
50 000 - 99 999 877 25
100 000 fölött 832 12
Összesen 6 240 3 176
Forrás: GfK Hungária

A kutatás szerint azonban felmerül a meglévő kisboltok átalakításának lehetősége. A kisboltok többségének jelenleg sem éri meg kizárólag cigarettát árusítani, ma is elsősorban azért tartanak dohányterméket, mert azok jelentős forgalmat generálnak, illetve növelik az egyéb termékek forgalmát. Az egyes üzletek teljes forgalmát nézve a vegyes élelmiszerüzletek esetében nem ritkán a forgalom 30 százaléka származik cigaretta értékesítéséből. Ha ezen üzletek forgalmából kiesik a dohánytermékek forgalma, működésük veszteségessé válhat és várhatóan vagy bezárnak, vagy egyre szélesebb termékkört fognak „szürkén” beszerezni.

A GfK Hungária elméleti modelljének kalkulációi szerint – figyelembe véve a koncessziós díjat, a beruházás, induló árukészlet és a működés költségeit – a jelenleg érvényes szabályozási és piaci viszonyok között nem lehetséges a kizárólag dohányipari termékeket árusító boltok gazdaságos működtetése. A trafiktörvény bevezetésének következményeként ráadásul egyértelműen romlik a fogyasztók ellátásának és a kínált termékválasztéknak a színvonala.

A számítások szerint az országosan összesen 19 ezer megszűnő értékesítési helyből (vegyes élelmiszerüzletek, újságos, benzinkút, stb.) várhatóan a legnagyobb arányt a független, legkisebb alapterületű boltok adják majd. Mintegy 2500-3500 kisbolt kerülhet bezárásra, ami átlagosan 2 fő alkalmazottal számolva minimum 5-10 000 munkahely megszűnését jelenti. A dohánytermékek forgalmazásának megszűnésében érintettek még olyan kereskedelmi csatornák is, mint az alapvetően újságot árusító üzletek, vagy a benzinkutak, vendéglátóhelyek, melyek további 2000 fő elbocsátásával járhatnak.

A trafikörvénynek megfelelő üzletek nem feltétlenül lesznek újonnan nyitott üzletek, a számítások szerint országszerte ezres nagyságrendben fognak jelenleg vegyes élelmiszerüzletek trafikká átalakulni. A szabályozás jelenlegi formájában tehát nemhogy nem hoz létre jelentős számú munkahelyet –   hiszen itt a jelenlegi üzletek átalakulásáról van szó –, de a logisztikában, raktározásban dolgozókkal együtt összesen akár 10 000-15 000 munkahely megszűnéséhez vezet a dohány kiskereskedelem tervezett állami monopóliuma.

Az elérhető hivatalos adatok alapján az állami költségvetésnek 2011-ben mintegy 380 milliárd forint bevétele származott a dohánytermékek jövedéki adójából és áfájából. A 2012-es törvényi változások miatt idén már  mintegy 10-15 milliárd forintos adóbevétel kiesésével lehet számolni, míg a dohány kiskereskedelem koncessziós rendszerének tervezett bevezetésével járó intézkedések 2013-ban összességében mintegy 30 milliárd forint bevételkiesést okoznak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Már hivatalos, hogy megvárja az új kormányt a magyar ipar a felfutással
Imre Lőrinc | 2026. április 8. 16:06
A vártnál jóval erősebb januári teljesítmény után februárban ismét csalódást keltett a magyar ipar. Ráadásul a közel-keleti háború okozta energiaárrobbanás hatásai még nem is látszódtak meg a visszaesésben. Ha minden jól alakul – és a feltételes mód itt duplán indokolt –, akkor 2026-ban talán véget érhet az ipar három éve tartó vesszőfutása.
Makro / Külgazdaság Ez a szektor még hónapokig érezheti a Hormuzi-szoros lezárásának hatásait
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:36
Sokáig tarthat, míg helyreáll az ellátás.
Makro / Külgazdaság Nálunk kérdezhet is Somogyi Zoltántól – élő adás a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 13:16
A Political Capital szociológus alapítójával való beszélgetést fél 2-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság A turkálókban sokkal jobban nőtt a forgalom, mint az élelmiszerboltokban
Vámosi Ágoston | 2026. április 8. 12:21
Nem tud lépést tartani a fogyasztás a reálkeresetek növekedési ütemével, összesítve az élelmiszerboltokban volt a legkisebb a bővülés az egy évvel ezelőttihez képest. Ezek a fő megállapításai az elemzőknek a KSH februári kiskereskedelmi adatait nézve.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lesz-e tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 11:38
A védett ár természetesen marad.
Makro / Külgazdaság A Tisza győzelme mára piaci konszenzussá vált?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 10:54
A befektetők számára a legrosszabb forgatókönyvet egy vitatott választási eredmény jelentené. 
Makro / Külgazdaság Kijózanító adat jött a magyar iparból
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:50
Az előző év azonos időszakához képest 1,5, az előző hónaphoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés februárban Magyarországon – közölte első becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Pedig januárban a kiigazított adatok szerint még éves alapon is 0,3 százalékkal bővült az ágazat teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem az élelmiszerek húzták a magyar kiskereskedelmet februárban
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:30
Az élelmiszer jellegű vegyes üzletek forgalma 4,1 százalékkal bővült, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 4,3 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Várható volt, de akkor sem jött jókor ez az adat a kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 08:30
Az infláció gyorsult, a februári 1,4-ről márciusra 1,8 százalékra, ami alapvetően annak köszönhető, hogy a tavaly március 17-én bevezetett árrésstop levitte a bázist.
Makro / Külgazdaság Még 4 nap a választásokig! Ma élőben kérdezhet Somogyi Zoltántól
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:36
A Political Capital szociológus alapítója a szokásosnál két órával korábban, 13:30-kor lesz a Klasszis Klub Live vendége. Akit ezúttal sem csak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG