1p
Az államadósság-válság miatt bevezetett megszorítások révén csökkent a korrupció az euróövezet déli perifériáján egy német kutatás szerint. Ez különösen Portugáliában, Spanyolországban és Olaszországban igaz, Görögországban nem érvényesült ez a hatás.

A berlini Hertie School of Governance kutatása szerint a válság következtében Portugáliában, Spanyolországban és Olaszországban szorult vissza a korrupció. A válság miatt jelentősen csökkent az a közpénzmennyiség, amelyet korábban gyakran az uniós közbeszerzési szabályok megkerülésével, átláthatatlan módon osztottak szét, és megváltozott a közpénzeket érintő korrupció társadalmi megítélése is. Az államadósság-válság így jórészt "kiszárította a korrupció forrásait és lehetőségeit" - áll a Die Welt című lapban kivonatosan ismertetett tanulmányban, amelyet a héten bemutatnak az Európai Parlamentben.

Ugyanakkor ez a hatás nem érvényesült Görögországban, ahol továbbra is "túlburjánzó az állami bürokrácia, működése pedig kevéssé átlátható", és nem hatékony a korrupció elleni küzdelem - állapították meg a kormányzás tudományának oktatásával és kutatásával foglalkozó tekintélyes berlini intézmény szakértői, akik szerint az euróövezet déli perifériáján Görögország mellett Ciprusra sem jellemző, hogy az utóbbi években csökkent a korrupció.

A vizsgálat során az EU valamennyi tagországát rangsorolták összesen 12 szempont - köztük a feketegazdaság becsült nagysága és az uniós támogatások lehívásának hatékonysága - alapján. Megállapították, hogy a legkevésbé Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, a Benelux-államokban, Ausztriában, valamint Máltán jellemző az állami vagy uniós pénzekkel összefüggő korrupció. Az EU legutóbbi bővítési hullámaiban, 2004-ben, illetve 2007-ben felvett tagok közül kizárólag Málta jutott be a korrupcióval legkevésbé fertőzött országok csoportjába.

A korrupciós lehetőségek bőségével és a jelenség elleni fellépés alacsony hatékonyságával jellemzett országok körébe sorolták Görögország mellett Bulgáriát, Romániát, Lengyelországot és Lettországot is - áll a Die Welt beszámolójában.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG