4p
Hivatalosan is megkezdődött az előrehozott választás procedúrája.

Feloszlott szerdán a brit parlament választott kamarája, az alsóház, és ezzel hivatalosan is elkezdődött a június 8-ára kiírt előrehozott parlamenti választások valójában már hetek óta folyó kampánya. A brit választási törvény értelmében az alsóház a parlamenti választások előtt 25 munkanappal befejezi tevékenységét és feloszlik.

Theresa May miniszterelnök - aki korábban határozottan elvetette az idő előtti választásokat - április 18-án jelentette be teljesen váratlanul, hogy június 8-án előrehozott választásokat tartanak Nagy-Britanniában. Részletek >>>

A jelenlegi választási törvény öt évben rögzíti a parlament mandátumát, vagyis a 2015-ben megtartott legutóbbi választások után 2020-ban lett volna esedékes az újabb választás. A törvény szerint ez azonban felülírható, ha az alsóházi képviselők kétharmados többséggel megszavazzák a soron kívüli választásokat, viszont az alsóház Theresa May bejelentése után egy nappal ennél is sokkal nagyobb arányban hagyta jóvá az előrehozott választások megtartását. A kormány indítványára 522-en, ellene 13-an szavaztak.

Kell a megerősítés

May egyebek mellett azzal indokolta az előrehozott választások meghirdetését, hogy erőteljesebb választói mandátummal szeretné elkezdeni a brit EU-tagság megszűnéséről folytatandó tárgyalássorozatot az Európai Unióval. A kormányfő indoklásában szerepelt az is, hogy az ellenzék igyekszik akadályozni a Brexit-folyamatot, kihasználva a Konzervatív Párt csekély, az összes többi frakció létszámához képest mindössze 17 fős alsóházi többségét, és ezért is szükséges a megerősített mandátum.

Theresa May szerdán felkeresi a londoni Buckingham-palotában II. Erzsébet királynőt, akit értesít a parlament feloszlásáról és a választási kampány hivatalos elkezdődéséről. Szerdától megszűnt az alsóház eddigi tagjainak képviselői jogállása, a képviselői mandátummal járó jogosultságokkal és kötelezettségekkel együtt. A Konzervatív Párt vezette kormány a helyén marad a választások napjáig, de a továbbiakban a kabinet tagjai sem alsóházi képviselők.

Magas a tét

A törvényerejű brit szokásjog alapján a kabinet tagja csak az lehet, aki egyben a parlament tagja is, így azok a jelenlegi kormánytagok, akiket esetleg nem választanak meg ismét alsóházi képviselőnek június 8-án, a választások után automatikusan kiesnek az új kormányból is.

A felső kamara, a nem választott tagokból álló Lordok Háza tovább funkcionál, de csak korlátozott jogkörökkel. A most feloszlott alsóház összesen 299 ülésnapot tartott.

Volt már ilyen

Legutóbb több mint ötven éve, 1966-ban fordult elő, hogy hivatalban lévő brit kormányfő az előző választások után kevesebb mint négy évvel önszántából előrehozott választásokat írt ki. Abban az évben Harold Wilson munkáspárti miniszterelnök alig 17 hónap után hirdetett újabb választásokat, mivel pártjának mindössze négyfős többsége volt az alsóházban. Wilson számítása bevált: az újabb választások után a többi frakció összlétszámát 96 fővel meghaladó munkáspárti frakcióval a háta mögött alakíthatott új kormányt.

A legutóbbi felmérések alátámasztják Theresa May hasonló reményeit is. A legnagyobb brit közvélemény-kutató cégek vizsgálati eredményeit átlagoló független szakértői testület, a Britain Elects számítási modellje szerint jelenleg a választók 46,1 százaléka voksolna a kormányzó Konzervatív Pártra, a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt támogatottsága 27,3 százalék.

A nem arányos, "az első mindent visz" elven alapuló brit választási rendszerben az ilyen mértékű különbség azt jelenti, hogy ha ez a megoszlás érvényesül a június 8-ai választásokon, a Konzervatív Párt alsóházi frakciójának létszámfölénye az összes többi frakció együttes létszámához képest jóval meghaladná a százat.

A Konzervatív Párt választási győzelmét a brit fogadóirodák is gyakorlatilag tényként kezelik. Az egyik legnagyobb hálózat, a Betfair jelenleg 1/9-es esélykiírással - 90 százalékos valószínűséggel - kínál fogadást arra, hogy a konzervatívoknak lesz többségük az új alsóházban. A cég a Munkáspárt győzelmére 43/1-es esélyt írt ki - ez 2 százalékot alig meghaladó valószínűségnek felel meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG