1p
A szélsőjobb megerősödése a júniusi európai parlamenti választások óta ténykérdés Magyarországon
A szélsőjobb megerősödése a júniusi európai parlamenti választások óta ténykérdés Magyarországon - mondta a Political Capital elemzője a Magyar Antirasszista Alapítvány által szervezett Látlelet 2009 elnevezésű konferencián Budapesten.

"A szélsőjobboldal politikai támogatottsága jelenleg olyan jelentős, hogy az egyfajta középpárti státuszt tesz lehetővé a még parlamenten kívüli Jobbik számára" - állapította meg Juhász Attila. Hozzátette: a Jobbikra leadott több mint 400 ezer voks azt jelzi, hogy a párt a szélsőjobboldali szavazótábor többségének integrációján túl más, a parlamenti pártokból kiábrándult vagy azoktól eleve elzárkózó választói rétegeket is sikeresen szólított meg.

A szélsőjobboldal megerősödése nem egyszerűsíthető le a gazdasági és kormányzati válságra vagy a Fidesz azon politikai stratégiájára, mely több vonatkozásban elmosta a határokat a mérsékelt politizálás, illetve a radikalizmus között - mondta a szakember, aki szerint az elmúlt három évben a szélsőséges politikai válaszokra irányuló társadalmi kereslet találkozott a Jobbik által kínált politikával, és e két tendencia kölcsönösen erősítette egymást.

A szélsőségek terjedésének oka a választók körében a többi között, hogy csalódtak a rendszerváltásban, a demokráciában, a piacgazdaságban. A társadalomban erősödtek a rendpárti, tekintélyelvű tendenciák, a nyílt előítéletesség, és eközben gyenge a civil társadalom, illetve erős a bizalomhiány - fejtette ki Juhász Attila.

A Jobbik megerősödésének okai között szerepel a párt eszmerendszerének és retorikájának szimbolikus ereje, egyes jelképek kisajátítása, és ezzel összefüggésben a politikai riválisok eszköztelensége, versenyképtelensége, továbbá a párt dinamikus önszerveződése, alternatív nyilvánossága, illetve a romakérdés kisajátítása és előítéletekre alapozott rendészeti problémává degradálása.

"A jogerősen betiltott Magyar Gárdát a mai napig a pártszervezet építésére használja fel a Jobbik" - mondta Juhász Attila. A Political Capital által gyűjtött adatok szerint a párt új alapszervezeteinek száma a Magyar Gárda 2007. évi megalakulásával indult rohamos emelkedésnek, és az elmúlt két évben csaknem 180 jött létre.

Középpárt lett a Jobbik
Parlamenti ősz: megoldódik-e a választási baki?
Orbán kormányfő lesz, ezért nem egyezkedik?

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG