3p
Ha az EU illetékes tanácsa júniusi ülésén módosítja a kiküldetési irányelvet, sokat veszítünk versenyképességünkből: ez ugyanis gazdasági korlátozó intézkedések bevezetését tenné lehetővé az újonnan csatlakozott országokkal szemben. Azt akarják elérni, hogy ne fizessünk kevesebbet a külföldön dolgozó magyar alkalmazottaknak, mint amennyit a helyiek kapnak. A V4-ek együtt próbálnak tenni ez ellen - közölte Varga Mihály.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a visegrádi négyek munkaügyi és szociális ügyekkel foglalkozó minisztereinek varsói ülését követően az MTI-nek nyilatkozott.

Abban vagyunk jók, hogy alacsony a fizetésünk

Az uniós kiküldetési irányelv szabályozza az adott tagországban letelepedett cég határon túli, más tagállamban történő szolgáltatás-nyújtásának munkajogi feltételeit. Az újonnan csatlakozott tagországokban az alacsonyabb bérszintek bizonyos területeken versenyképességi előnyt jelentenek - Varga szerint a közép-kelet-európai tagállamok ezen versenyelőnye elsősorban az építőiparban és a feldolgozóiparban mutatkozik meg.

A régi tagállamoknak ez persze nem tetszik, évek óta felvetik a szociális dömping vádját, azt mondják, a közép-kelet-európai országok csak az alacsonyabb bérekre építve tudnak versenyképesek lenni a nyugati országokban, ezért a tervezett módosítással azt szeretnék elérni, hogy a fogadó tagállam munkajogi szabályai mellett az ottani minimálbért, illetve a bérezési rendszert is alkalmazzák azok, akik ott végeznek tevékenységet - idézte fel Varga Mihály. A V4-ek arra az álláspontra jutottak, hogy elfogadhatatlan ez a fajta módosítás, javaslat.

Sokkal többet kell fizetni a kamionsofőröknek is?

Elmondta: a V4-ek sérelmesnek tartják, hogy az Európai Bizottság kezdeményezésére a közlekedési szektorra is kiterjesztenék az uniós szabályozást, miután olyan közlekedési csomagot kívánnak beterjeszteni, amely egységesen alkalmazná a minimálbérre, a minimál órabérre vonatkozó feltételeket az újonnan csatlakozott országok munkavállalóira is, másik tagállamban történő munkavégzés közben.

Sok tagállamnak nem tetszik

Tavaly tizenegy tagállam, köztük Magyarország parlamentje tiltakozását fejezte ki a tervezet ellen, amellyel szerintük az unió beavatkozik a tagországok hatáskörébe, így úgynevezett sárga lapos eljárás indult, amelynek nyomán a bizottság a javaslatot ismételten áttekintette, azonban azt nem módosította. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: továbbra is közösen kívánnak fellépni az uniós módosítások ellen; az ülésen megállapodtak abban, hogy a V4-ek a témában szakértői szinten folytatják az együttműködést.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG