1p
A jegybank elnöke egy előadásában kiállt a növekedésösztönző válságkezelés mellett, Simor András szerint ez az egyik lehetséges alternatívája az adósságszint csökkentésének.

Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke előadást tartott a Magyar Közgazdasági Társaság konferenciáján. A 2013. évi költségvetéssel kapcsolatban Simor András kiemelte, hogy az újonnan bejelentett intézkedések veszélyeztetik a 3 százalék alatti hiánypálya megvalósítását. A jegybank elnöke azt is hangsúlyozta, hogy a hosszú távon sikeres adósságcsökkentés alapja a növekedés, amelyet a befektetői környezet javítása tudna érdemben erősíteni.

Simor András beszédében hangsúlyozta, hogy bár a Széll Kálmán 2.0 terv teljes körű megvalósítása biztosíthatta volna a 3 százalék alatti hiánypályát, az újonnan bejelentett intézkedések - így a munkavédelmi akcióterv - a költségvetés strukturális helyzetének romlását okozzák. A jegybank elnöke hozzátette, az új intézkedések egy része jogi akadályokba ütközhet, veszélyeztetheti a mérséklődő hiánypályát, amely végső soron a befektetői bizalom további csökkenését eredményezheti.

Simor András előadásában arra is felhívta a figyelmet, hogy a hosszú távon sikeres adósságcsökkentés alapja a növekedés. „A legjobb rövid távú hiánycsökkentés is kárba mehet, ha nem párosul a potenciális növekedés erősödésével.” – mondta a jegybankelnök. Hozzátette: „A befektetői bizalom kiszámítható és piacbarát gazdaságpolitikával növelhető, amit támogathat az EU-val és IMF-el kötendő gyors megállapodás is.”

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG