3p
Újabb mélyponton volt az átlaghozam a keddi aukción – az orosz szankciók bejelentése előtt gyengül a forint – a bankszanálási alap megkezdte működését.

Hamarosan bejelenthetik Brüsszelben az új uniós szankciókat Oroszországgal szemben – ezek az intézkedések önmagukban is káros hatással lehetnek az európai gazdaságra, különösen azokra, amelyek komolyabb oroszországi kitettséggel rendelkeznek - mint például a magyar. Az is sejthető, hogy Oroszország sem fogja szó nélkül hagyni az intézkedéseket, akár az európai gázexport korlátozásával is reagálhat.

A Commerzbank szakértői szerint egyre inkább úgy tűnik, hogy nem várható a helyzet gyors megoldása, sőt inkább annak elhúzódása valószínűsíthető. Ez nem tesz jót a kockázatvállalási kedvnek, ami az előbb-utóbb érkező amerikai kamatemeléssel kombinálva, inkább a gyengülés esélyét növeli a forint (és a többi régiós deviza) esetében.

A befektetők az orosz szankciók bejelentéséig, illetve az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdai bejelentéséig kivárnak. Az események előtt a magyar tőzsdét csendes kereskedés, alacsony forgalom jellemzi.

Akár már szeptemberben támogathatja a kormány azt a nyugdíjreform tervezetet, amely lényegében arról szól, hogy a fiataloknak kell család idősebb tagjairól gondoskodni – közölte Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője. A Népesedési Kerekasztal tervezete szerint a gyermekneveléstől kellene függővé tenni a nyugdíjkorhatárt, és a fizetendő nyugdíjjárulék is függne a gyerekek számától. Sőt azt is figyelembe vennék, hogy a gyermek hány éves koráig jár iskolába.

Megtartotta alakuló ülését a Szanálási Alap igazgatótanácsa, miután hatályba lépett az Országgyűlés által július 4-én elfogadott, úgynevezett bankszanálási törvény - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden. A pénzalap célja, hogy az adófizetők helyett a szektor szereplői önmaguk finanszírozzák a bajba jutott intézmények helyzetének rendezését. A törvény értelmében a Magyarországon székhellyel rendelkező hitelintézeteknek és befektetési vállalkozásnak kötelező csatlakozniuk az alaphoz. A Szanálási Alap irányító testületének egy tagját a nemzetgazdasági miniszter, két tagját a Magyar Nemzeti Bank elnöke jelölte ki, míg a negyedik tag az Országos Betétbiztosítási Alap mindenkori ügyvezető igazgatója.

Várhatóan az eredetileg tervezettnél korábban, egy hónapon belül kiírják a 2014-2020 közötti új uniós fejlesztési időszak első pályázatait - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Rákossy Balázs közölte: október közepe-vége helyett a feltételek megvannak arra, hogy az első pályázatok nyár végén, ősz elején megjelenjenek. A pályázatok a mikro-, kis- és középvállalkozások beruházásainak fejlesztését célozzák.

Több mint négy és félszeres túljegyzés mellett, a meghirdetett 40 milliárd forint helyett 45 milliárdért értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ. Az aukción kialakult 1,69 század százalékos átlaghozam újabb mélypontnak számít.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 11:40
A dobogón csak budai kerületek állnak: a XII. kerület átvette a vezetést a II. kerülettől, a harmadik helyen Újbuda található. Négy járásban maradt 300 ezer forint alatt a nettó mediánbér: a sarkadi, a kunhegyesi, a csengeri és a fehérgyarmati járások vannak a lista végén.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG