1p

Egykamarás parlament létrehozásáról szóló népszavazást javasolt csütörtökön Bukarestben Traian Basescu román államfő. A referendumot szerinte a november 22-i elnökválasztással egy időben kellene megtartani. Csütörtöki sajtónyilatkozatában azzal indokolta javaslatát, hogy ezáltal tovább lehetne kurtítani az állami kiadásokat, és tovább lehetne lépni az államreform útján. Elképzelése szerint ugyanis 300 fős, egyetlen házból álló törvényhozó testület működne a jelenlegi kétkamarás - a képviselőház és a szenátus által alkotott - parlament helyett, amelyben 471 honatya foglal helyet.

A november 22-i elnökválasztásokon várhatóan induló Basescu magukat a képviselőket és a szenátorokat kérte, hogy szervezzék meg a népszavazást. Úgy vélte, a lépés elengedhetetlen ahhoz, hogy valóban megreformálják az állam egész apparátusát, megszabadulnának a túlzottan nagy kiadásoktól, a felszabaduló pénzeket pedig fejlesztési programokra lehetne fordítani.

Kifejtette: egy ilyen referendum elősegítené, hogy teljesíthesse az államrendszer korszerűsítésére vonatkozó ígéretét. Mint fogalmazott, e törekvése nem talált megértésre a "politikai osztályon" belül. Szerinte az alkotmányt az ország realitásaihoz kellene igazítani.

Az egykamarás parlament Basescu szerint nem csupán az állam modernizációját és a pénzspórolást szolgálná, hanem a korrupció visszaszorítását is, hiszen - mint mondta - kevesebb magas rangú politikus lenne, aki visszaélhetne befolyásával. A törvényhozó testület reformja mindenesetre csökkentené az előjogokat élvezők, a különlegesen nagy jövedelemhez jutók számát - vélte a román elnök.

Románia is az eurókötvényekhez nyúl
Bizalmatlansági indítványt nyújtott be az RMDSZ
Románia is lazítana az orosz szorításon

MTI

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG