8p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Washington Post írásai alapján úgy tűnik, hogy Amerikában Szirszkij helyett inkább Budanovot szerették volna. Az új főparancsnok népszerűtlen, de rátermett?

Csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök leváltotta Valerij Zaluzsnij eddigi főparancsnokot és Olekszandr Szirszkijt, a szárazföldi erők eddigi parancsnokát nevezte ki az ukrán hadsereg élére.

Az egyik első amerikai hivatalos megnyilatkozás az új főparancsnok személyéről nem tűnik túl lelkesnek, legalábbis a Reuters jelentése szerint:

„Az Egyesült Államok tiszteli és együttműködik bárkivel, akit a demokratikusan megválasztott kormány, és vezetője Zelenszkij elnök a főparancsnokaként választ, mi pedig hatékonyan fogunk együtt dolgozni Szirszkij tábornokkal, ahogy eddig is tettük” – kommentálta a kinevezést Celeste Wallander a Pentagon nemzetközi biztonsági ügyekért felelős államtitkára.

"Zelenszkij elnök úr országa elnöke, és Ukrajna - Oroszországgal ellentétben – demokratikus, polgári ellenőrzést gyakorol a hadsereg felett" – tette hozzá "tapasztalt, sikeres parancsnoknak" nevezve Szirszkijt. A sajtó értékelései szerint úgy tűnik, hogy vannak, akiknek a „bárki” helyett volt más jelöltje. Emeljük ki néhány - talán jellemző - példát!

Előttem az utódom, Zaluzsnij átöleli Szirszkijt.. Fotó: Szirszkij Telegram
Előttem az utódom, Zaluzsnij átöleli Szirszkijt.. Fotó: Szirszkij Telegram

A Washington Post szerint „hentes” az új főparancsnok

Nemsokkal a kinevezést követően a Washington Post azonban  megjegyezte: az új parancsnok kinevezése egy „kockázatos” vezetői átrendezés, „amely valószínűleg népszerűtlen lesz a csaknem két éve tartó háború által megviselt csapatok körében.” A lap kissé rosszallóan jegyzi meg, hogy Zelenszkij már tíz napja közölte Zaluzsnijjal elbocsátásának tényét, de azóta sem indokolta e lépését, sőt „az elnök még Szirszkij csütörtöki kinevezése után sem adott magyarázatot, csak annyit mondott, hogy változtatásra van szükség.”

„De nem világos, hogy Szirszkij milyen változtatást fog – vagy tud – bevezetni. Zelenszkij túl ambiciózusnak tartotta Zaluzsnij idei terveit Ukrajna korlátozott erőforrásaihoz képest, két olyan személy szerint is, akik ismeri az elnök gondolkodását,” – kételkedik a Washington Post.

Az amerikai lap arról is ír, hogy „a sorkatonák körében különösen ellenszenves Szirszkij, akit sokan szovjet típusú parancsnoknak tartanak, és aki túl sokáig tartotta tűz alatt az erőket a keleti Bahmut városában, amely végül orosz ellenőrzés alá került. A korlátozott stratégiai értékkel bíró város védelmében több ezer ukrán katona halt meg, és többen megsebesültek. „Néhány ukrán katona »hentesként« emlegeti Szirszkijt” – rója fel a Washington Post.

Az új kinevezés a további mozgósításokat is nehezebbé teheti. Az egyik katona azt mondta a lapnak, hogy az Ukrajnában a katonák és a civilek által széles körben kedvelt Zaluzsnij kirúgása valószínűleg még inkább eltántorítja az embereket attól, hogy önkéntesnek álljanak.

Szirszkij népszerűtlensége még jól is jön az elnöknek, mivel egy népszerű vezetőt távolított el, aki esetleg politikai ambícióval is rendelkezett. Zelenszkij lehetséges politikai riválisnak is, és fenyegetésnek tekintette Zaluzsnijt magas népszerűsége miatt – mondták a lapnak amerikai és ukrán tisztviselők.

Korábban a Washington Post két lehetséges jelöltet emlegetett az új főparancsnok személyére és első helyen a katonai hírszerzés vezetőjét Budanovot említette, akitől több „aszimmetrikus” taktikát várt a háborúban. Szirszkijről a fenti negatív elemeket is említi: népszerűtlenségét, feltételezett vonalasságát és a Bahmutnál elszenvedett veszteségeket.

Szirszkijnek új ötletekre is szüksége lehet. Fotó: prm.ua
Szirszkijnek új ötletekre is szüksége lehet. Fotó: prm.ua

A brit Economist már megmagyarázta

Az új főparancsnok életrajzába sok, a nyugati közvélemény- és talán egyes ukrajnai csoportok számára is – magyarázatra szorul. Az első, hogy oroszországi születésű, 1965-ben Vlagyimirben látta meg a világot. A Readovka Telegram csatorna szerint szülei és testvére most is Oroszországban élnek, édesapja pedig hazafias érzelmű nyugalmazott orosz tábornok. Továbbá a főparancsnok moszkvai katonai iskolában végzett - mivel tíz évvel idősebb Zaluzsnijnál - a szovjet időkben, és így sok iskolatársa a mai orosz hadseregben, akár a front túloldalán szolgál.

A brit gazdasági és politikai hetilap, az Economist e tényeket még tavaly nyáron bemutatva amerikai hasonlattal élt.

„Az ukrajnai fegyveres erők legtöbb vele egykorú emberéhez hasonlóan a moszkvai Magasabb Katonai Parancsnokság Iskolájában képezték ki, amely a szovjet megfelelője az amerikai West Point-nak, ahol sok olyan társával együtt végzett, akik ma orosz parancsnokok” - írta az Economist.

A brit sajtóorgánum írása szerint a Washington Post érve már akkor is felmerült, mivel bár „egyes nyugati elemzők szerint harci taktikája a hierarchikus szovjet kiképzését tükrözi, de operatív rugalmassága megkülönbözteti látásmódját az orosz tábornokétól. A NATO decentralizált vezetési elveit hirdeti, amelyeket egy 2013-as brüsszeli kiküldetés során tanult meg.”

Rossz híre sem lehetett akkor még, hiszen a brit lap szerint: „Csapatai morálját pedig kiemelten kezeli: nap mint nap több száz katona üzenetét olvassa el, és rendszeresen felkeresi őket a terepen.”

„Amerikai katonai stratégák szerint ekkora erőfeszítést tenni egy stratégiailag jelentéktelen város védelmére kevés értelemmel bírt. Azonban az oroszokat rávenni arra, hogy anyagerejükkel és pszichésen is az őket felőrlő, hatalmas áldozatok árán csekély nyereséget elérő csatára összpontosítsanak, lehet hogy mesterlépés volt” - fejti ki egy más nézőpontból az Economist.

Az Economist továbbá kiemeli, hogy Ukrajna 2022 februári orosz inváziója óta aratott győzelmei közül sok Szirszkij tábornoknak tulajdonítható, de picit odaszúrt az elnöknek is: „Míg Zelenszkij lekicsinyelte a főváros, Kijev elleni támadás kockázatát, addig Szirszkij tábornok felkészült erre. A város körül két védelmi gyűrűt építettek ki.” Az új főparancsnok vezette a Harkov környéki sikeres ukrán offenzívát is 2022 szeptemberében.

A Reuters kockázatos lépést lát a leváltásban

A hadsereg főparancsnokának leváltását és a szárazföldi erők parancsnokával való felváltása a Reuters szerint, „óriási szerencsejáték akkor, amikor az orosz erők már csaknem két éve túlsúlyban vannak a háborúban.”

„Miközben Ukrajna azzal küzd, hogy átalakítsa a civilek behívásának módját, Zaluzsnyij elbocsátása csapást mérhet a csapatok moráljára egy ezer kilométeres fronton. Ez politikailag is visszaüthet, aláásva Zelenszkij népszerűségét” -bírál a hírügynökség.

A múlt év végén egy közvélemény-kutatás szerint a közvélemény Zaluzsnyijba vetett bizalma több mint 90 százalék volt, ami jelentősen magasabb, mint Zelenszkij 77 százaléka.

A katonai sikereket is lehet Zaluzsnijnak tulajdonítani, hiszen ő volt a főparancsnok. A Reuters meg is teszi ezt, a távozó katonai vezető méltatásakor. „Zaluzsnyij parancsnoksága alatt az ukrán erők visszaverték Oroszország Kijev elleni kezdeti támadását, és 2022-ben területeket is visszaszereztek.”

Az amerikai Associated Press sikereket és rátermettséget lát

A független amerikai Associated Press szerint Szirszkij kulcsszerepet játszott Ukrajna Oroszország elleni háborújának néhány legnagyobb győzelmében, beleértve a főváros sikeres védelmének megszervezését az invázió első napjaiban. Szirszkij főparancsnokká választása korántsem meglepetés, hiszen az ukrán hadseregben kevesen rendelkeznek azzal a tapasztalattal és szaktudással, hogy betölthessék népszerű elődje, Valerij Zaluzhnyi tábornok posztját. Szirszkij harctéri sikerei kivívták katonái támogatását, akik már két éve felőrlő harcokba ragadtak.

„Megfigyelők szerint Szirszkij stílusa ötvözi a szovjet katonai stratégiában rejlő hierarchikus jelleget a NATO műveleti rugalmasság elveivel” – összegzi az Associated Press.

Kinek higgyünk?

Valószínűleg mindenki hazabeszél, azaz a számára kívánatosabb oldalát mutatja meg az új főparancsnoknak. Az azonban valószínű, hogy az elnök harmonikusabban tud majd együttműködni a Szirszkijjel egy válságos helyzetben. Úgy tűnik, hogy az frissen kinevezett ukrán főparancsnok Amerikában, legalábbis a főváros vezető lapjában nem talált örömteli fogadtatásra. Azonban, bárhogy is ítéljük meg az új főparancsnokot, Szírszkíjt, igen nehéz helyzetben veszi át a hadsereg irányítását. Többek között, a bahmuti helyzethez hasonló, valószínűleg a végkifejlet felé tartó város ostrom most is van, mégpedig Avgyijivkánál. Vajon a csapatok védelme érdekében, a bekerítés veszélyét elkerülve, visszavonulót fúj-e az új főparancsnok? Az oroszok újabb sikeres harctéri támadásai mellett, meg kell küzdenie a további tömeges mobilizálás nehézségeivel, illetve a nyugati segítség akadozásaival is. Meglátjuk, hogyan boldogul a szinte emberfeletti feladattal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, miért ragaszkodunk a készpénzhez
Herman Bernadett | 2026. szeptember 21. 19:08
A hazai készpénzállomány megállíthatatlanul növekszik: már átlépte a 9400 milliárd forintos határt. A mindennapi vásárlások során egyre kevesebbszer veszik elő a magyarok a papírpénzt, de szeretik felhalmozni. A Magyar Nemzeti Bank azt is elárulta, mely napokon rohanják meg a magyarok az automatákat, és milyen drasztikus átalakulás előtt áll a hazai ATM-hálózat. 
Makro / Külgazdaság A nap képe: előre ivott a kamatdöntésre Varga Mihály?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 17:11
Ha már arra járt, ivott egy Guinnesst. 
Makro / Külgazdaság Mire költsük az uniós pénzeket, ha egyszer végre megkapjuk?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 16:25
Noha a kormány tagjai többször kijelentették, hogy hazahozták az uniós forrásokat, egyelőre sem az újjáépítési források (RRF), sem a kohéziós alapok pénzeit nem kezdték el még utalni. Meddig kell várni és mi lesz ezeknek a forrásoknak a sorsa? Többek között erről beszélt az ATV Start műsorában kollégánk, Király Béla.
Makro / Külgazdaság Mol: még csak előkészítő munka indult az ukrán szénhidrogéntárolóval kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 15:34
Többéves előkészítő munka kezdődik az ukrán szénhidrogén tárolásával kapcsolatban – tudatta a Mol arra a bejelentésre, hogy kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írtak alá memorandumot a Naftohaz vállalattal.
Makro / Külgazdaság Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 21. 14:28
Az Európai Unió és Kanada között már tíz éve aláírtak egy átfogó szabadkereskedelmi megállapodást, amit azonban nemzeti szinten több tagállam, köztük Magyarország sem ratifikált még. Nekik külön is szólhatott Ursula von der Leyen üzenete, amit az Európai Bizottság elnöke a múlt heti évértékelőjében fogalmazott meg, és amiben Kanadát, mint az EU első lehetséges „társult tagját” hozta szóba – erről beszélt Imre Lőrinc, az Mfor és a Privátbankár újságírója a Trend FM hétfői adásában.
Makro / Külgazdaság Milliárdos exportkiesést okoznak Ukrajnának az orosz légitámadások
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 13:21
Komoly mértékben visszafogják Ukrajna exportját a kikötői és más kritikus infrastruktúra elleni orosz támadások.
Makro / Külgazdaság Milliárdosok a célkeresztben: így roppantaná meg a magyar elit tőkéjét egy esetleges vagyonadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 21. 11:43
A hazai szupergazdagok vagyona soha nem látott magasságokba emelkedett. A Blochamps Capital legfrissebb szektorelemzése szerint a legfelső egy százalék kezében elképesztő, 52 000 milliárd forintos vagyon összpontosul – ám az állam hiába feni a fogát a vagyonadóra, nem lesz könnyű feladat a behajtása.
Makro / Külgazdaság Elhangzik-e Varga Mihály szájából a várva várt szám?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 10:43
Változatlan kamatszintre számítanak az elemzők a jegybank Monetáris Tanácsának keddi ülése után. A nagy kérdés inkább az, Varga Mihályék változtatnak-e a középtávú inflációs cél jelenlegi, 3 százalékos szintjén?
Makro / Külgazdaság Baka András bejelentette jelöltjét a Legfőbb Ügyészség élére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 10:22
Szathmáry Zoltánra esett a választás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs
Király Béla | 2026. szeptember 21. 05:41
A Magyarországon bevezetett üzemanyagár-támogatás az Európai Unióban bizonyos szempontból unikálisnak számít, sehol máshol nem adnak pénzvisszatérítést magánszemélyeknek úgy, ahogy azt a dízelesek számára Magyar Péterék kitalálták. Egyes szakértők szerint ugyanakkor egyáltalán nem kellene semmilyen támogatást nyújtani az autósoknak, az ellenzéki politikusok viszont még olcsóbb üzemanyagot szeretnének.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG