3p

Megszavazta az ausztrál parlament csütörtökön azt az új médiatörvényt, amely előírja a közösségi médiának és az internetes keresőmotoroknak, hogy csak a hírportálokkal való megegyezés alapján közölhetik híreiket, vagyis egyes esetekben az előbbieknek fizetniük kell a hírtartalom megjelentetéséért - jelentette be Josh Frydenberg pénzügyminiszter.

A jóváhagyott törvényváltozat megfelel annak a megállapodásnak, amelyet a Facebook a héten kötött a kormánnyal vitájuk után. Frydenberg szerint az internetes óriáscégek által a hírekért fizetendő díj lehetővé teszi a közszolgálati újságírás fennmaradását.

A Facebook a múlt héten bejelentette, hogy a készülő médiatörvény miatt, amely számára méltánytalan fizetési kötelezettséget ír elő a hírekért, a továbbiakban ausztráliai platformján nem engedi használóinak bármilyen hír megosztását - akár kül-, akár belföldről származik -, illetve megnézését a hírolvasók által. Ezt azzal indokolták, hogy a törvénytervezetben szerintük nem egyértelmű a hír definíciója.

A híráramlás leállításával a Facebook a kritikus koronavírus-információkat is elzárta az ausztrál felhasználók elől, utat nyitva a fake newsnak. Erről bővebben itt lehet olvasni.

Olyan tartalomért is fizetnie kellett volna a Facebooknak, amelyet nem tart hírnek, és ebben akár egyet is ért a tartalom forrásával. Mint szóvivője közölte, a közösségi médiát üzemeltető amerikai cégnek mindeddig jól bejáratott együttműködése volt a tartalomszolgáltatókkal, a törvény ezt elrontotta volna.

Forrás: Depositphotos
Forrás: Depositphotos

Januárban a Google amerikai vállalat is azzal fenyegetőzött, hogy kivonja keresőmotorját Ausztráliából, ha az említett törvényt az eredeti formájában elfogadják.

A hét elején azonban a Facebook és a kormány megegyezett. Eszerint továbbra is a közösségi médiát fenntartó cégek és a tartalomszolgáltatók dolga eldönteni, mi hír, mi nem az, és hogy előbbiek mekkora összegért közölhetik ezeket. Vitás esetekben a kormány ki fog nevezni egy döntőbírót, aki meghatározza a médiakiadóknak fizetendő összegeket. A törvény működését az első év tapasztalatai alapján jövőre felülvizsgálják.

Az ausztrál kormány a Facebook kedvéért komolyat puhított a médiatörvény tervezetén. Ezt testvérlapunk itt részletezte.

A Facebookot üzemeltető cég PR-igazgatója, Nick Clegg bejelentette szerdán, hogy a következő három évben globálisan legalább egymilliárd dollárt fektetnek a hírtartalom-fejlesztésbe. (szerk.: A legalább egymilliárd dollárt a cég minden bizonnyal a nemrég Angliában elindított Facebook News szolgáltatásán keresztül fogja eljuttatni a kiadókhoz.) Egyúttal bocsánatot kért azért, hogy a közösségi média ausztráliai platformján néhány napig tiltva voltak a hírek. Hozzátette, hogy már eddig is 600 millió dollárt fektettek a hírekbe 2018 óta.

Miután Kanada az ausztráliaihoz hasonló médiatörvény bevezetését fontolgatja, a Facebook bejelentette azt is, hogy az idén megállapodásokat akar kötni kanadai médiumokkal, és be akar fektetni a kanadai médiaipari kezdeményezésekbe.

(MTI, FT)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG