4p
Egy felmérést készítettek az amerikaiak körében, ami azt mutatja, hogy Putyint 20, míg Obamát 18 százalékuk tartja fenyegetésnek, veszélyforrásnak. Ez megdöbbentő adat, nehéz elhinni, pedig megvan a logikája. Ennek nézünk most a mélyére.

Szervezetek, diktátorok, országok

A felmérés úgy zajlott, hogy a megkérdezetteknek 1-5-ig tartó skálán kellett megítélni, adott személy, szervezet vagy ország mekkora fenyegetést jelent számukra. Ennek összegzése adta ki az adatsort.

A Boko Haram nigériai terrorszervezetet többen tartották veszélyesnek, mint Putyint, Kim Dzsong Un-t pedig 34 százalék ítélte veszélyesnek. Ebben tulajdonképpen semmi meglepő nincs, hisz az amerikaiak számára Putyin nem összehasonlítható az őket egykor atomfegyverrel fenyegető mindenkori szovjet vezetővel. Még azt sem tudják értékelni, ki kivel vív háborút, avagy mi az, amit Putyin elfoglal. Számukra az Oroszország és Ukrajna közti különbség nem is értelmezhető, a legtöbbjük korábban nem is tudta, hogy ez két külön ország. Valamiféle „posztszovjet belügyként” élik meg a dolgot. Egyben viszont igazuk van: Putyin valóban nem az amerikaiakat fenyegeti, hanem Ukrajnát, és még esetleg 1-2 szomszédos országot (hacsak az amerikai kormányzat nem avatkozik be túlzottan az ukrajnai eseményekbe).

A Boko Haramtól és az Észak-Koreai diktátortól való nagyobb félelmük is logikus. A Boko Haram egy szélsőséges iszlám terrorszervezet, és az ilyenek általában előszeretettel szoktak amerikai érdekeltségeket támadni. Kim Dzsong Un pedig immár atomfegyverrel rendelkezik, legnagyobb ellensége Amerika, és belőle ki is nézik, hogy Andreas Lubitz német pilóta módjára akar beiratkozni a történelembe, és kilő Amerikára egy atomrakétát, ha elborul az agya (és ha elég hosszú hatósugara lesz hozzá).

Árokásás, belpolitika

Ami sokkal meglepőbb, az a saját magukkal (amerikaiakkal), pontosabban az általuk nem preferált amerikai párttal szimpatizálókkal való ellenséges viszony, őket tekintik fenyegetésnek. Ezt mi itthon jól ismerjük, hosszú ideje zajlik nálunk az „árokásás”. Politikai hovatartozás miatt barátságok, családok mennek tönkre, és persze sokan a legnagyobb rossznak a másik oldalt és annak vezetőit tartják, na meg támogatóikat és szavazóikat.

Azt hinnénk, hogy ilyen csak nálunk van. Ki gondolta volna, hogy Amerikában is hasonló a helyzet? 13 százalék szerint a Demokrata vagy a Republikánus párt közvetlen fenyegetés. Ráadásul a demokraták 38, a republikánusok 42 százaléka szerint valamilyen szinten még a saját pártjuk is fenyegetést jelent!

Mindeközben a világ egy része pedig Amerika miatt aggódik. Egy másik, 65 országban végzett felmérés szerint az emberek negyede Amerikát nevezte meg, mint legnagyobb fenyegetést a világbékére nézve. Ez talán nem is olyan meglepő, főleg ha figyelembe vesszük, hogy az amerikaiaknak csak a fele tudja, melyik az az ország, amelyik eddig egyedüliként atomfegyvert alkalmazott emberek ellen (ezek után hogy is várhatnánk, hogy felfogják, mi az hogy Ukrajna)?

Jelenségek

A felmérésben megkérdezték azt is, mik azok a jelenségek, amitől leginkább tartanak az emberek (nem csak egyet lehetett megjelölni). 55 százalékkal a terrorizmus a vezető, ettől nem sokkal lemaradva az internetes kémkedés és a számítógépeik elleni támadások. Ezt követi 25 százalékkal az iszlám, majd 24 százalékkal a globális felmelegedés.

De nehogy azt higgyük, hogy csak ezeket a "szokványos" dolgokat említik. A zsidóságot 7, a kereszténységet 6, magát az ateizmust 12 százalék tartotta veszélyforrásnak. A homoszexuálisok jogait 12, míg a nők jogait 5 százalék tartja ijesztőnek. Van tehát egy kisebb réteg, aki szinte mindentől retteg, és nagy bizalmatlansággal tekint más emberekre, noha azok között nagyon kevés a ténylegesen ártalmas alak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG