1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Olli Rehn uniós biztos kedden a CNBC tévécsatornának adott interjúban elmondta, hogy év végére el fog készülni az gazdasági unió létrehozásának ütemterve. Hozzátette, hogy Draghi legutóbbi kijelentései egyértelműen megmutatják: az EKB is készen áll, hogy a megfelelő időben akcióba lépjen.

Az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosa, valamint alelnöke az interjúban kiemelte, hogy Görögországban rendkívül nehéz, de elengedhetetlenül szükséges szerkezetátalakítási folyamat zajlik, egyúttal felszólította Olaszországot, hogy ne adja fel elkötelezettségét a stabil fiskális politika folytatása mellett.

Olli Rehn megerősítette korábbi álláspontját, amely szerint Európa már "figyelemre méltó eredményeket" ért el a makrogazdasági egyensúlytalanságok kezelésében, és ismét leszögezte, hogy az év végére el fog készülni a "valódi gazdasági unió" létrehozásának "részletes ütemterve".

Olli Rehn szerint az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Mario Draghi legutóbbi kijelentései "egyértelműen mutatják, hogy az Európai Unió és - merem állítani - az EKB is készen áll, hogy a megfelelő időben akcióba lépjen".

A Görögországgal és euróövezeti tagságának jövőjével kapcsolatban feltett kérdésre az uniós biztos kifejtette, hogy az euró bevezetését "visszafordíthatatlannak" tartja, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy "elengedhetetlenül szükséges megőrizni az euró mögötti egységet". Görögország - mondta - "már hatalmas eredményeket ért el a költségvetési politika és a strukturális reformok területén". A folyamatban lévő kiegyensúlyozási erőfeszítések eredménye a munkaköltségek és az infláció csökkenésében érhető tetten. Olli Rehn hangsúlyozta, hogy "teljes mértékben bízik a német polgárok és politikai vezetőik euró melletti elkötelezettségében".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
Makro / Külgazdaság Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 20:05
A 95-ös benzin literenként 576 forintba került, a gázolajért pedig literenként 664 forintot kellett fizetni. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG