2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az EMA a Pfizer/BioNTech vakcinát ajánlja a korosztálynak, de kisebb dózist kapnak, mint a felnőttek. A végső döntést az Európai Bizottság hozza.

Csütörtökön jött a hír, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kiterjesztette a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni oltóanyagának alkalmazását az 5-11 éves gyerekekre is. A szervezet októberben kezdte tanulmányozni a gyártó által benyújtott dokumentumokat - írt a hvg.hu.

(fotó: MTI)
(fotó: MTI)

Az EMA döntése azt jelenti, hogy innentől a korosztályban a teljes Európai Unióban, így Magyarországon is alkalmazhatják a Pfizer vakcináját, ha a nemzeti hatóságok így döntenek. Közleményük szerint – ahogy az Egyesült Államokban – a Comirnaty dózisa kisebb lesz az 5-11 évesek számára, ők 10 mikrogrammot kapnak a felnőttek 30 mikrogrammja helyett, két dózisban, három hét különbséggel - fűzte hozzá a portál.

A Pfizer–BioNTech 1/2/3-as fázisú kísérletekben a cég közleménye szerint 4500, 6 hónap és 11 év közötti gyermek vett részt az Egyesült Államokban, Finnországban, Lengyelországban és Spanyolországban. Köztük 3100 volt 5 és 11 év közötti. A kutatásokból az derült ki, hogy ebben a korosztályban az alacsonyabb dózis ellenére a vakcina ugyanolyan jó immunválaszt alakított ki, mint a 16–25 évesek között, az oltóanyag a kicsiknél 90,7 százalékos hatékonysággal előzte meg a koronavírus-fertőzést.

A lap idézte a klinikai kísérletekben jelentett mellékhatásokról szóló híreket, eszerint a gyerekeknél szintén nem különböztek: az alanyok a leggyakrabban karfájdalomról, a beadás helyének duzzanatáról, fáradtságról, fejfájásról, izomfájdalomról, hőemelkedésről és lázról, esetleg gyulladt nyirokcsomókról, hányingerről és étvágytalanságról számoltak be, de ezek általában 1-2 nap alatt elmúltak. (A gyerekeknél egyébként általában a második dózis után jelentkeztek ezek a mellékhatások.)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
Makro / Külgazdaság Könnyebb lehet rács mögé juttatni a politikusokat Magyar Péter javaslatára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:15
Magyar Péter eltörölné a képviselők mentelmi jogát, ha az ügyészség közvádas bűncselekménnyel gyanúsítja őket.
Makro / Külgazdaság Itt a válasz a honvédelmi miniszter feljelentésére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:44
A Fidesz indokoltnak látja Szalay-Bobrovniczky Kristóf költéseit.
Makro / Külgazdaság Szabadlábon védekezhet tovább Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:10
A Telex szerint a kihallgatása után szabadon távozhatott.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet a vagyonadó? László Csabát kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 11:17
A volt pénzügyminiszter szeptember 30-án, szerdán 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy olcsóbb lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 10:50
A hazai átlagárak továbbra is stabilak.
Makro / Külgazdaság Nagyon vezet a Tisza, de jön fel a Fidesz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 07:29
A Medián júliusi méréséhez képest a Tisza támogatottsága 3 százalékponttal csökkent.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG