1p
A magyar kormány nem fog engedni a jegybanktörvény még nyitott kérdéseiben – mondta a Külügyminisztérium helyettes államtitkára az InfoRádiónak. Prőhle Gergely szerint ezek elvi kérdések, ahogy az egykulcsos adó is. Korábban Fellegi Tamás főtárgyaló azt mondta, hogy az egykulcsos adó tárgyalási téma lehet.

A Fitch Ratings szerint az Európai Bizottság bejelentése kedvező fejlemény, a hitelminősítőt ugyanakkor nem hatotta meg, hogy végre tárgyalhatunk az IMF-fel. A Fitch szerint továbbra is fennáll annak a valószínűsége, hogy Magyarország visszalép a tárgyalásoktól.

A hiteltárgyalások során is lesznek olyan kérdések, amelyekben a magyar kormány nem enged majd az álláspontjából - mondta az InfoRádióban Prőhle Gergely. A Külügyminisztérium helyettes államtitkára az interjúban sürgette a tárgyalások mielőbbi elkezdését, egyben emlékeztetett, hogy előbb a szakértői egyeztetéseket kell lefolytatni a tárgyalások pontos menetéről. Az EU kétoldalú kapcsolatokért felelős helyettes külügyi államtitkár azt mondta, hogy a jegybanktörvény még nyitott kérdéseiben, a jegybankelnök fizetése és esküje témájában a magyar kormány nem fog engedni, mert ezek elvi kérdések. Prőhle szerint ez a szabályozás nem kizárólag a jegybank elnökére vonatkozik, hanem minden állami tisztségviselőre. Azt, hogy az MNB elnöke esküdjön fel az Alkotmányra, a helyettes államtitkár szintén elvi kérdésnek nevezte.

Tegnap Fellegi Tamás, a tárgyalásokat vezető tárcanélküli miniszter azt mondta, hogy az egykulcsos adó kérdése a magyar félnek elvi kérdés, ugyanakkor elképzelhetőnek nevezte, hogy az a további tárgyalások egyik témája lesz. Prőhle Gergely az InfoRádiónak megismételte ezt az álláspontot és azt mondta, hogy az egykulcsos adó, az adórendszer vagy a szociális juttatások más kérdéseiben a magyar kormány következetes, az egykulcsos adón nem kívánnak változtatni, az nem alku tárgya.

Közben Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szerint egy elővigyázatossági hitelkeretről szóló megállapodás javítani fogja Magyarország adósságfinanszírozási pozícióit, de ez csupán az első lépés a pénzügyi stabilitás irányában. A Dow Jones hírügynökségnek azt mondta: az IMF-fel és az EU-val kötendő hitelmegállapodás külső tényező, és nem mentesíti az országot attól, megtegye az alapvetően szükséges lépéseket a magyar adósság minőségének javítására.

Domokos László elmondta, hogy Magyarországnak óriási a külső kitettsége adóssága finanszírozásában, és ez csak nőtt a 2008-ban felvett IMF/EU-hitellel. Magyarország a Lehman Brothers csődjét követő pénzpiaci válságban 20 milliárd euró hitelt kapott az IMF-től és az EU-tól. Az ÁSZ elnöke hangsúlyozta, hogy optimalizálni kell a magyar adósság lejárati struktúráját.

Domokos László szerint a magyar költségvetés helyzete jelentősen javult 2010 óta, és a GDP-arányos költségvetési deficit 3 százalék alatt lesz. Úgy vélte, hogy a kormány előtt álló igazi kihívás a fenntarthatatlan egyszeri bevételi források pótlása fenntartható strukturális változtatások révén. Hozzáfűzte, hogy a kormány tervei megfelelnek ennek a célkitűzésnek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jókor szállt be Novák Katalin a családi bizniszbe
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 13:46
A volt köztársasági elnök tavaly októberben lett résztulajdonos családja cégében, az Aranyklinika Kft.-ben. A társaság pont 2025-ben zárta eddigi legerősebb évét.
Makro / Külgazdaság Ne reménykedjen, ez várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 10:21
Megjelentek a csütörtöktől érvényes, friss információk az üzemanyagokról.
Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG