1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Somogyi Zoltán, az MDF kampányfőnöke nem tartaná meglepetésnek, ha az MDF nyolc százalék feletti eredményt érne el az idei országgyűlési választásokon
Somogyi Zoltán, az MDF kampányfőnöke nem tartaná meglepetésnek, ha az MDF nyolc százalék feletti eredményt érne el az idei országgyűlési választásokon.

Elmondta: az MDF választási kampánya első szakaszának lehetett tekinteni azt, amikor megnevezték Bokros Lajost miniszterelnök-jelöltnek. A második szakasz a régi nagy nevek, személyek megjelenése a pártban, a harmadik ütemben, amely jelenleg is tart, a különböző szervezetekkel, pártokkal tárgyal az MDF.

Hozzátette: ezeken a tárgyalásokon nem vesz részt, mivel nem tagja az MDF-nek, szigorúan csak a kampányért, annak megvalósulásáért felel. A kampány megvalósulását eredendően befolyásolja az, hogy milyen megállapodás születik például az SZDSZ-szel - jegyezte meg.

Közölte: az MDF hivatalos választási kampánya február elsejével indul, a televíziós és rádiós megjelenések márciusra tehetők, míg az óriásplakát-kampány optimális esetben február 15-én indulhat. Hangsúlyozta, hogy az MDF szigorúan be kívánja tartani a törvényben előírt kampányfinanszírozási keretet, azaz az országgyűlési választásokra bruttó 386 millió forintot kíván fordítani.

Bajnai: a hiány elszívja a forrásokat
Az MDF nem teheti meg, akármennyire is elégedetlen a fennálló kerettel, és szinte lehetetlen ekkora összeggel kampányolni, hogy ne tartsa be a törvényeket - jelentette ki Somogyi Zoltán. Hozzátette: éppen ezért kérdés még az, hogy mikor induljon a komoly költségekbe kerülő fizetett választási hirdetések megjelentetése. Két hónapra ez a bruttó 386 millió forint túl kevés, ezért, mint mondta, inkább az egy-másfél hónapos kampány híve.

A kampányfőnök megerősítette, hogy az MDF választási kampánya Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt személyére épül. Szólt arról, hogy működtetnek egy telefonos tájékoztatást, amely Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt személyéről, valamint az MDF programjáról informálja az érdeklődő állampolgárokat.

Mint mondta, az MDF pontosan ismeri a saját szavazóközönségét, "azokat az embereket, akik a szabadság és a felelős egyén programjában hisznek", amit Nyugat-Európában konzervatívnak neveznek. A kampányfőnök szerint az MDF tábora az a réteg, amely az átlagosnál közéletileg felkészültebb, az átlagosnál tudatosabban éli az életét, éppen ezért kritikusabb is.

A hét kérdése:
Ön elmegy szavazni a parlamenti választásokon?
Az SZDSZ-szel való szövetség kapcsán Somogyi Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy az európai parlamenti választások azt mutatták: alacsony választási részvétel mellett is, még mindig van támogatottsága az SZDSZ-nek a fővárosban.

A közeljövőben lezárulhatnak az MDF és az SZDSZ között folytatott tárgyalások - mondta el újságírói kérdésre keddi sajtótájékoztatóján az MDF szóvivője. Kerék-Bárczy Szabolcs rögzítette, hogy az MDF önállóan méretteti meg magát, önálló listát állít, saját név és logó alatt fog elindulni a választásokon. Megfogalmazása szerint ma Magyarországon Bokros Lajos a kihívója "mindazon szélsőségesen populista, demagóg" erőknek, amelyek nem találnak megoldást az elmélyült társadalmi és politikai válságra.

A politikus szerint Bokros Lajos lehet az az ember, aki minden olyan demokrata számára vonzerőt jelenthet, aki középen képzeli el a saját politikai meggyőződését. Kitért arra is, hogy a párt január 30-i választmányi ülésén várhatóan az MDF programjáról tartanak vitát és megszülethetnek a 176 egyéni választókerületben induló jelöltekkel kapcsolatos döntések is.

Oszkó: nem szorulunk rá más pénzére
Újságban és interneten nyomul a kormány
Parlament nélkül eladósodik az SZDSZ?
A Költségvetési Tanács is látja a kockázatokat

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG