1p
Az adócsökkentés "bebetonozását" kérte a liberális frakció a pénzügyminisztertől és a kormánytól - mondta Kóka János
Az adócsökkentés "bebetonozását" kérte a liberális frakció a pénzügyminisztertől és a kormánytól - mondta Oszkó Péterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján Kóka János, kedden.

"Azt kértük, hogy betonozzuk be az elhatározott adócsökkentést, betonozzuk be az elhatározott 17 százalékos egykulcsos adórendszert" - mondta az SZDSZ országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője, aki három párttársa, Geberle Erzsébet, Horn Gábor és Magyar Bálint társaságában találkozott a Pénzügyminisztériumban a tárca vezetőjével.

Kóka János közölte, azt kérték, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő megállapodásban, illetve a költségvetés hároméves, kitekintő számaiban rögzítsék, hogy 2010-ben és 2011-ben milyen módon és ütemben lehet bevezetni a 17 százalékos, lényegében egykulcsos adót.

A frakcióvezető emlékeztetett arra, hogy 2010-től ötmillió, 2011-től pedig 15 millió forintos határig vezetnék be a 17 százalékos személyi jövedelemadót. Elmondta, hogy a megbeszélésen arról is szó volt, hogy nem lesz szükség további megszorításokra ahhoz, hogy 2011-ben 15 millió forintos határig ki tudják terjeszteni a 17 százalékos adókulcsot. Szerinte ehhez elegendő, ha a következő kormány tartja a jelenlegi által meghirdetett szigorú kiadási pályát.

Kitért arra is, hogy a megbeszélésen szóba kerültek a gazdaságfejlesztés kérdései. Arra kérték a kormányt és a pénzügyi tárcát, hogy hozzák meg azokat a lépéseket, amelyek nyomán lesz pénz a gazdaság fejlesztésére, hogy a kis- és középvállalkozások kedvezőbb feltételek mellett juthassanak hitelhez és tőkéhez, illetve csökkenhessenek az adminisztrációs terheik.

Elmondta, megállapodásra jutottak abban, hogy a kormány 2010-ben is befizeti az Innovációs Alapba a rá eső részt. Kijelentette, hogy erre konkrét ígéretet kaptak.

A szabad demokraták határozott kérésként fogalmazták meg, hogy 2010-ben a közoktatásban az informatikai normatíva összegét emeljék a korábbi szintre.

Kitért arra is, hogy álláspontjuk szerint csak úgy lehet 120 milliárd forintot kivonni az önkormányzati rendszerből, ha csökkentik az önkormányzatok feladatait, de megőrzik a reformértékkel bíró intézkedéseket. Utóbbiakra említette példaként a kistérségi együttműködés támogatását költségvetési eszközökkel, illetve a kistérségi óvodák és iskolák rendszerének létrehozását.

A megbeszélésen áttekintették a költségvetés fő számait. Úgy fogalmazott, hogy a jövő évre tervezett gazdasági teljesítményt és hiánycélt, valamint az adócentralizáció csökkenő mértékét alapul véve a frakció támogatni tudja a büdzsé alapjául szolgáló elképzeléseket. A költségvetés támogatásáról viszont további konzultációk után döntenek majd.

Oszkó Péter pénzügyminiszter arról beszélt, hogy a liberális frakció által felvetett kérések lényegében egybeesnek a kormány gazdasági célkitűzéseivel. Kitért arra, hogy a költségvetés tervezésekor irányadó volt számukra az az elképzelés, amely szerint az elfogadott adócsökkentési program határozza meg 2010-re, és akár a későbbi évekre is az ország gazdaságpolitikáját. Kérdésre válaszolva cáfolta azokat a híreket, hogy a jövő évi költségvetésben nem jut pénz a gázártámogatásra. Kijelentette, hogy a büdzsében van energiaár-támogatási keretszám. Közölte, hogy ezt az előirányzatot a "Robin Hood-adóból" származó bevételek biztosítják.
Cáfolta, hogy az egyházak támogatása csökkenne a legnagyobb mértékben.

Kóka János arra a kérdésre, hogy van-e egyeztetés az SZDSZ pártvezetése és frakciója között azt mondta, Horn Gábort kérte fel arra, hogy egyeztessen az SZDSZ költségvetési tárgyalásokra kijelölt egyik vezetőjével, Ikvai-Szabó Imrével. Hozzátette, Retkes Attilát pártelnököt meghívták a pénteki frakcióülésre.

"Hazugságokra épül a 2010-es büdzsé!"
Draskovics: nincs Kánaán a rendőrségen
A kormány rábólintott: Bajnai ad is, meg nem is 
Megegyezés: a büdzsé az adócsökkentés alapja
Csökken a gáz- és távhőtámogatás
Magyar gazdaság: innen már csak felfelé mehetünk? 
Még egy év és beköszönthet az árstabilitás
Normális gazdaságban már csökkent volna a kamat

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG