3p

Sajnos az látszik, hogy a korábbi intenzitásával folytatódik a háború Izrael és a Irán támogatását élvező terrorszervezetek között a Hamász terrortámadásának egyéves évfordulója után.

Az Irán támogatását élvező Hezbollah terrorszervezet, amely irányítása alatt tartja Libanont, Izrael harmadik legnagyobb városa, Haifa ellen intézett rakétatámadást azt követően, hogy az izraeliek megemlékeztek 2023. október 7-éről, a Hamász véres terrortámadásáról országuk ellen – derült ki a Reuters tudósításából.

A Hezbollah kommunikációja szerint katonai célpontokat támadtak Fadi 1 rakétákkal. Egy további csapást a 65 kilométerre lévő Tiberias ellen intéztek. Izraeli források szerint 190 lövedék érkezett észak felől. Az összecsapásban legkevesebb 12-en sérültek meg. Eközben az ország légi ereje erőteljes támadásokat intézett Hezbollah-célpontok ellen Libanon déli részén. Két izraeli katona vesztette életét, amivel összesen 11-re emelkedett a dél-libanoni harcokban elesettek száma. Az összecsapások miatt 1,2 millió libanoni lakosnak kellett elhagynia otthonát. A libanoniak attól tartanak, hogy országuknak ez a része Gáza sorsára jut, ami az ott folyó harcok nyomán romhalmazzá változott. Az izraeli hadsereg arab nyelven figyelmeztette a dél-libanoni tengerparton élőket, hogy hamarosan a tenger felől fog támadásokat intézni a Hezbollah állásaival szemben.

Nem tudni, hol áll meg a tovagyűrűző konfliktus

A libanoni egészségügyi minisztérium tucatnyi halálesetről számolt be. Körülbelül kétezer libanoni vesztette életét azóta, mióta a Hezbollah elkezdett légi támadásokat intézni Izraeli területek ellen a Hamásszal vállalt szolidaritására hivatkozva. Az izraeli védelmi erők (IDF) szerint a libanoni támadás „helyi, korlátozott és célzott”. Az Egyesült Államok kormányának szóvivője sajtótájékoztatóján hangot adott annak, hogy Washington nagyon reméli, hogy ez így is marad.

Az olajárat féltik sokan
Az olajárat féltik sokan
Fotó: Depositphotos

A szakértők attól tartanak, hogy a nem csillapodó konfliktus eredménye az lehet, hogy Irán és az Egyesült Államok is közvetlenül belekeveredik. Ha az október eleji Izrael elleni iráni rakétatámadásra válaszul az izraeli hadsereg Irán olajlétesítményeit támadná, az megdobná az olaj árát az egész világon. Az izraeli hadsereg véleménye szerint az elmúlt egy évben megsemmisítették a Hamász katonai képességeit, így a terrorszervezet már csak gerillaakciókra képes.

Tel-Aviv szerint 17 ezer palesztin áldozata van a gázai katonai akciónak, akiknek legalább harmada a Hamász fegyverese volt. Az izraeli veszteség 350 katona. A Hamász vezetősége szerint a szervezet fel fog támadni romjaiból: folytatják a harcot és a fegyverek gyártását. Úgy látják, hogy az elmúlt évtizedek története ismétlődik meg, amelyben az aktuális félkatonai palesztin szervezetek hol elvesztették katonai képességeiket, hol nyíltan harcoltak Izrael ellen. Ezt a perspektívát kínálják a civil palesztinoknak. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG