1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Hiába győzködnék a szocialisták vagy bárki más, Bajnai Gordon biztos, hogy nem lesz miniszterelnök-jelölt. Tartja magát ígéretéhez
Semmiképpen nem akar jövőre miniszterelnök jelölt lenni Bajnai Gordon. A kormányfő a TV2 Tények című szerdai műsorának adott interjújában azt mondta: április után pihenni szeretne, minél több időt tölteni a családjával és egyben átgondolni, hogy "mi lesz a következő szakasz az életében".

"Nem változott semmi április óta, amikor először kiálltam az ország nyilvánossága és a Parlament elé és azt  mondtam, hogy egy évre vállalom ezt a feladatot" - mondta a miniszterelnök a kereskedelmi televízió honlapján is közzétett interjúban.    

Bajnai Gordon arról beszélt, hogy a kormány, tervei szerint, kitölti az áprilisig tartó ciklus, és kormányfőként arra készül, hogy nem lesznek előrehozott választások.

A gázártámogatásról elmondta: erre körülbelül 60 milliárd forint volt az idén a teljes támogatás, jövőre pedig "húsz-huszonegynéhány milliárd forint lesz az, amit a Robin Hood adó fizetni fog". Ugyanakkor a gáz világpiaci árának csökkenése miatt szerinte nem lesz érdemi változás a legtöbb ember számlájában. Emlékeztetett arra: a mostani támogatási rendszert jövő tavaszig fokozatosan kivezetik.     Az interjúban szó volt végkielégítésekkel kapcsolatos botrányokról is. "Szimpla hülyeségből nem lehet 100 millió forintos végkielégítést kifizetni egy középvezetőnek, az nyilvánvalóan valamilyen ügyeskedés, hogy ha nagyon finoman akarok fogalmazni" - jelentette ki a miniszterelnök.

Bajnai Gordon leszögezte: az állami és önkormányzati többségi tulajdonú vállalatoknak szeptember 15-ig kell nyilvánosságra hozniuk a a vezetők fizetéseit. Azt mondta, számít rá, hogy ő is meg fog lepődni.

"A BKV önkormányzati tulajdonú társaság, de nem lepődnék meg, ha az állam környékén is találnánk ilyen pénznyelő helyzeteket" - fogalmazott, hozzátéve: "indokolhatatlanul sok pénz folyt el erre a szimbolikus esetre, és tartok tőle, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, nyilván nagyon sok ilyen van".    

A Blikkben szerdán megjelent minisztériumi utazásokkal kapcsolatban közölte, hogy felkérte a kormánytagokat, hogy tekintsék át a teljes utazási tervet minden minisztériumban. "Nézzék meg, hányan utaznak, indokolt-e az utazás az ország szempontjából, hány éjszakát vannak ott, vegyék a minimumra ezt és számoltassák el a kollégáikat erről" - szögezte le.

A kormány rábólintott: Bajnai ad is, meg nem is
Csütörtökön Bajnai-Retkes 
BKV: asztalhoz ül Bajnai és Horváth 
Faképnél hagyták az önkormányzatok a kormányt
Államadósság: eltűnt a púp a hátunkról 
Költségvetés: a keménységen múlhat a távhő áfája
Rendkívüli büdzsé: Bajnai nekiáll betonozni 

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG