3p
Még olcsóbb lehet a héten a benzin és a gázolaj – Folytatódik a pilóták sztrájkja a Lufthansánál – Két miniszter is lemondott Japánban

Még olcsóbb lehet a benzin és a gázolaj, miután a mediterrán piacon olcsóbb lett az üzemanyag, és a forint is szépen erősödött. A GKI ezért most úgy számol, hogy a pénteki 9 forintos benzin és az 5 forintos dízelár-csökkentés után szerdán ismét lejjebb viheti mindkét üzemanyag árát a Mol. Egy liter benzin 392-395 forintba, míg egy liter gázolaj 402-404 forintba kerülhet majd. Az egyes kutak árai között ezúttal is lehet különbség.

Hétfőn és kedden is sztrájkolnak a német Lufthansa légitársaság pilótái: a belföldi járatokon közlekedő, Airbus 320-as és Boeing 737-es gépeket állítják le. A sztrájk hétfő délelőtt 11 órakor kezdődik, és kedd este 10-ig tart. A Lufthansa 5400 pilótáját képviselő szakszervezet és a munkaadó konfliktusa több mint fél éve tart. A Lufthansa azt szeretnéi, hogy a pilóták 60 éves kor felett menjenek nyugdíjba. A szakszervezet ezt ellenzi.

José Manuel Barroso szerint súlyos hibát követne el a brit kormány, ha a bevándorlás és egyéb európai uniós alapelvek megkérdőjelezésével magára haragítaná közép- és kelet-európai szövetségeseit. Az Európai Bizottság leköszönő elnöke, aki az egyik legtekintélyesebb londoni politikai elemzőműhely, a Királyi Külügyi Intézet hétfő esti fórumán összegi majd véleményét Nagy-Britannia és az Európai Unió viszonyáról, állítólag arra figyelmezteti majd Londont, hogy ha Nagy-Britannia otthagyná az Európai Uniót, gyakorlatilag elveszítené befolyását a világpolitikában.

Japánban lemondott a gazdasági és az igazságügyi miniszter. Előbbi azért, mert meggyanúsították, hogy több mint tízmillió jent költött el szépségápolási cikkekre. Az igazságügy minisztert pedig azzal vádolja az ellenzék, hogy papír legyezőket osztogatott kampánycélból a választóknak, megsértve ezzel a választási törvényt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX pont ugyanott nyitott, ahol pénteken abbamaradt a kereskedés: 17 649 ponton. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint pozitív a hangulat a világban, és Magyarországon sincs negatív hír, ezért erősödésre számít hétfőn a BÉT-en. Az elemző hozzátette: kedvező az osztrák olajipari társaság, az OMW előzetes harmadik negyedéves jelentése, ami a Mol számára is pozitív.

Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgató-helyettese szerint ha erős marad a forint, jóval az előző évi szint alá csökkenhet a GDP-arányos államadósság. Borbély László András a Világgazdaságnak úgy nyilatkozott: az egyetlen nyitott kérdés a forint árfolyama, nem mindegy ugyanis, mekkora nem realizált árfolyamveszteség éri ezen a téren a magyar államot. Idén júliusban és novemberben összesen 3 milliárd eurónyi devizalejáratunk van, ez már önmagában is 3 százalékponttal csökkenti a rátát – olvasható a lapban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG