3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Első körben 10 milliárd euró érkezhet, Ursula von der Leyennek megalázó a lépés, de nincs más választása.

A Politico brüsszeli forrásai szerint ma elfogadhatja az Európai Bizottság a magyar igazságügyi reformot, és ezzel megnyílhat az út a befagyasztott uniós források kifizetése előtt. Az igazságügyi reform olyan mérföldkőként volt meghatározva az Unió részéről, amelynek nem teljesítése gyakorlatilag az összes uniós forrást blokkolta, így teljesítettnek nyilvánítása hatalmas győzelem lenne a magyar kormány számára, amely az Ukrajnának nyújtott támogatás, illetve az Ukrajna uniós csatlakozásáról megkezdendő tárgyalások blokkolásával is igyekezett rávenni a Bizottságot, hogy döntsön kedvezően ebben az ügyben.

A Politico értékelése szerint a Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen számára megalázó vereség a dolgok ilyetén fordulata, hiszen az elnök többször is kijelentette, csak a jogállamisági feltételek maradéktalan teljesülése esetén lehet szó a pénzek kifizetéséről, ráadásul a magyar kormány legújabb nemzeti konzultációs plakátkampánya személyében is támadta a vezetőt.

A hivatalos értékelés szerint viszont a Bizottságnak nincs más választása, mint a források feloldása, hiszen a magyar kormány teljesítette azt, amit kértek tőle.- bár ezzel kapcsolatban azért megoszlik a szakértők véleménye.

A források befagyasztása "sokkal hatékonyabb volt, mint vártuk" - fogalmazott egy bizottsági tisztviselő. "Tarthatnánk tovább befagyasztva ezeket, de akkor szembe mennénk a joggal" - vélekedett egy kollégája.

"Ha a Bizottság nem oldja fel a befagyasztást, Magyarország perre mehetne és valószínűleg nyerne is"

- tette hozzá egy vezető diplomata.

Az Európai Parlament képviselőinek egy jó része valószínűleg nem lesz boldog a fordulattól. Az Orbán Viktor egyik legkeményebb kritikusának számító Daniel Freund EP-képviselő szerint például a jogállamisági helyzet "alapvetően nem változott",

"Orbán megbénítja az EU-t és szembe megy az unió alapvető biztonsági érdekeivel", az Ukrajnának nyújtott támogatás ügyében kifejtett álláspontja pedig "úgy hangzik, mintha a Kreml parancsait követné".

Freund és más vezető politikusok is úgy vélik, az ügy Von der Leyen bizottsági elnöki újraválasztását is veszélybe sodorhatja a következő parlamenti ciklusban.

Frissítés:

Közben a Népszava cáfolta a keddi időpontot és újabb részleteket is kiderített az ügy állásáról. Erről részleteket itt talál >>>>

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG