1p
Barack Obama rocksztárokéval vetekedő népszerűségnek örvend a külföldi befektetői réteg körében a Bloomberg hírügynökség körkérdése szerint
Barack Obama rocksztárokéval vetekedő népszerűségnek örvend a külföldi befektetői réteg körében a Bloomberg hírügynökség körkérdése szerint, az Egyesült Államokban viszont kicsit negatív az amerikai elnök megítélése.

Európában és Ázsiában a megkérdezett pénzügyi befektetők, illetve elemzők 87 százaléka nyilatkozott pozitívan Obamáról, az Egyesült Államokban csak 49 százalékuk.

Még rosszabb helyezést kapott az amerikai elnök az otthoniaktól, amikor kifejezetten gazdasági témákról kérdezték a pénzügyi szakembereket: csak 25 százalék vélte Obama gazdaságpolitikáját jónak, illetve kitűnőnek, szemben az európai és ázsiai több mint 50 százalékkal.

A felmérés készítői szerint az Obamát övező szimpátia beszédes azzal a zsigeri ellenszenvvel szemben, amely hivatali elődjét, George Busht övezte külföldön. Európában és Ázsiában öt válaszadó pénzügyi szakemberből több mint négy Obamát választotta Bush-sal szemben a gazdaságpolitikát illetően. Az Egyesült Államokban viszont 43 százalék állt Bush pártján, és 41 Obamáén, amikor gazdasági témákról kérdezték őket.

Más első számú vezetőkhöz képest is jó véleményeket kapott Obama: világviszonylatban 73 százalékos a népszerűségi mutatója a pénzügyi szakemberek között, míg Gordon Brown brit miniszterelnöké 34 százalék, Vlagyimir Putyin orosz kormányfőé 23 százalék, Lula da Silva brazil elnöké 49 százalék.

A felmérés július 14. és 17. között készült hat kontinens 1076 Bloomberg előfizetője körében.

London újra félti az amerikai fellendülést
A magyar cégvezetők rajonganak Obamáért
Nemzetbiztonsági kockázatot rejtenek Obama könyvei
Obama is megsínyli a válságot
Obama tárgyalna Iránnal és Észak-Koreával
Obama behódolt az oroszoknak?

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
Makro / Külgazdaság A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 20:21
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról. Magyar Péter a kormányszóvivőin masírozott ki a Miniszterlenökségben lévő példánnyal. 
Makro / Külgazdaság Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
Litván Dániel | 2026. június 11. 18:46
Van olyan hely a világon, ahol semmitől sem tartva élvezhetné az életét az, akit a magyar hatóságok mondjuk az előző kormányzat alatt elkövetett dolgok miatt haza akarnak hozni? Lattmann Tamást kérdeztük kiadatási egyezményekről, a vagyonvisszaszerzés lehetőségeiről, vagy éppen esetleges diplomáciai mentességekről.
Makro / Külgazdaság Fájhat Trump feje, brutálisan drágul a benzin az USA-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 17:31
Rossz hírek jöttek a gazdaságból: több hónapos csúcsra nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma, miközben az üzemanyag 23,4 százalékkal drágult. 
Makro / Külgazdaság Mohácsi Duna-híd műszaki tartamának teljes átvizsgálása
Sipos Ildikó | 2026. június 11. 16:05
A mohácsi Duna-híd beruházásának átvizsgálására és a teljes műszaki tartalmának áttekintésére kérte a kormány közlekedési és beruházási minisztert.
Makro / Külgazdaság Az EKB a kamatemelésről: inflációs nyomást okoz a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:51
Az euróövezet központi bankja szeretne olyan monetáris politikát folytatni, ami biztosítja a 2 százalékos inflációt középtávon.
Makro / Külgazdaság Egész nyáron ülésezni fog a parlament – jelentette ki Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:05
Ezúttal kétórás volt a Kormányszóvivői tájékoztató, melyen Magyar Péter miniszterelnök is részt vett. A vagyonadóról is beszélt. 
Makro / Külgazdaság Emelésről döntött az EKB
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 14:44
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
Makro / Külgazdaság Tetemes összeggel távozott az MNB-től Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 13:14
Kiderült, hogy az előző jegybankelnök nem igazán vette ki a szabadságait, ezért 122,8 millió forint megváltásban részesült. Emellé kapott még hathavi alapbért is a távozásához.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG