4p
Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint az lenne méltányos, ha nemcsak a devizahitelesekkel, hanem a forinthitelesekkel is foglalkoznának, azokkal, akik valóban rászorultak, és saját hibájukon kívül kerültek olyan élethelyzetbe, hogy nem tudják a létfenntartásukat fedezni.

A teljes forintosításba belebukna a bankrendszer

Nem volt rossz termék a frankhitel

Csak a balti államoknál szaladt el úgy a devizahitelezés, mint nálunk, most mégis fényévekre vannak tőlünk. Mindig akkor engedünk a fiskális szigoron, mikor amúgy is jól megy a szekér - csoda, hogy nem akar beindulni a növekedés? 320 forintos euróval jobban menne?
Interjú Oblath Gáborral, az MTA tudományos főmunkatársával. Tovább >>>

A bankvezér hétfőn este, az ATV Egyenes beszéd című műsorában hangsúlyozta: a devizahitelek körüli hisztéria rendkívül káros, árt a gazdaságnak, a politikai közéletnek, annak is, aki szervezi, és egyértelműen a bankrendszernek is.

Úgy vélekedett, a populizmus olyan szintet ért el a bankügyekben, aminek a káros hatása ma már nyilvánvaló. "A magyar politikai közélet ma kimondottan egy versenyhátránya az országnak" - jelentette ki.

Többet veszítenek vele, mint nyernek

A bankvezér elmondta: ha az összes devizahitelt forintosítanák, az 950 milliárd forint veszteséget okozna a bankrendszernek, s ebből 300 milliárd forint hárulna az OTP-re. Ezúttal is hangsúlyozta azonban, bármilyen megoldás születik, az OTP túl fogja élni.

Csányi szerint elkalkulálták magukat a politikusok. Szerinte, mivel 503 ezer deviza- és 640 ezer forint lakáscélú jelzáloghiteles van, több szavazatot veszítenek, mint amennyit nyernek a devizahitelesek melletti kampánnyal.

Hangsúlyozta, annak semmi értelme, hogy olyan devizahiteleseket mentsenek meg, akik annak idején azért vették fel a devizahitelt, hogy spekuláljanak az alacsonyabb kamatra, a felvett hitelt betették például különböző ázsiai részvényalapokba, s most még csak nem is azt kérik, hogy csökkentse a devizahitelek terheit a kormány, hanem azt, hogy töröljék el a devizahiteleket.

A forinthitelesek között legalább annyi ember van, akinek a megélhetési költségei emelkedtek, aki elveszítette állását, és nem tudja fizetni a hiteleket. Ha arról volna szó, hogy azokat a hiteleseket mentsék, akiknek az élethelyzete valóban ellehetetlenült, sokkal szívesebben állnának rendelkezésre, mint a végtörlesztésnél, amellyel olyanok is éltek, akik nem szorultak rá - fejtette ki.

Az OTP megakarja venni a Takarékbankot?

Arra a kérdésre, hogy a takarékszövetkezetek államosításának hátterében az a szándék állt-e, hogy az uniós támogatásokat az agráriumba a takarékszövetkezeteken keresztül folyósítsák, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója úgy válaszolt: lehet, hogy erről szólt, de a törvény szerint a Takarékbankot hamarosan értékesítik, és szavai szerint a megvásárlására mindenképpen pályázni fognak.

A húsiparról szólva kifejtette: soha nem volt a Gyulai Húskombinát megmentése ellen. Úgy vélekedett azonban, hogy először a feketegazdaság méretét kellene csökkenteni, s utána konszolidálni az ágazatot, most ugyanis olyan mértékű a feketegazdaság, hogy minden betett forint kidobott pénz.

És mi van Lázár Jánossal?

Közölte azt is: a héten megtette a büntető feljelentést Lázár János ellen, polgári pert is indít heteken belül. "Bármilyen kártérítést kapok, nyilvánvalóan fogok kapni, azt a Csányi Alapítvány javára fogom átutalni", ahol tehetséges gyermekeket támogatunk - mondta. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy sajtótájékoztatón egyebek mellett az "ország első számú uzsorásának" nevezte a bankvezért.
Csányi arra a kérdésre, hogy mikor romlott meg a kapcsolatuk Lázár Jánossal, kijelentette: az úgy történt meg, hogy nem is ismerték egymást személyesen, Lázár Jánossal 2009 körül találkozott első alkalommal személyesen. A rossz kapcsolat szerinte 2006-ból ered, a bank és a Hódmezővásárhely önkormányzatának kapcsolatára vezethető vissza, de erről többet a banktitokra hivatkozással nem kívánt közölni.

Arra a kérdésre, ez azt jelenti-e, hogy megromlott a viszonya a kormánnyal vagy a kormányfővel, azt válaszolta: "azt talán még nem mondhatjuk el, hogy a kormány az egyenlő Lázár Jánossal, van ott sok szereplő, aki valódi úriember".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmasak a különbségek a fizikai munkások bérében is a régiók között
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 08:12
De mennyi most az annyi?
Makro / Külgazdaság A szerbek már küldenék az utasokat, de a MÁV még húzza a lábát
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:42
Technikai probléma van a magyar oldalon, azért nem indulnak a személyvonatok.
Makro / Külgazdaság Bécs érintésével menekítik a vagyonukat az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak – írja a Guardian
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 07:19
Folyik a vagyonmentés?
Makro / Külgazdaság Soha nem költött még ennyit a világ fegyverre
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:57
2,89 ezer milliárd. Dollár.
Makro / Külgazdaság Berágott Kína az unióra – vissza is csaphat
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 06:41
Diszkriminatív az új uniós jogszabály?
Makro / Külgazdaság Európai Bizottság: addig is folytatjuk a munkát, amíg a Magyar-kormány a felállására készül
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 15:09
A brüsszeli intézményben is érezhetik, hogy sürget az idő: a következő hetekben is folytatódhat a Tisza Párttal az egyeztetés.
Makro / Külgazdaság Egyre sürgetőbb a szegedi vasút felújítása, de csak jövőre kezdhetik el a munkát
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 13:48
Hiába vannak kész tervek, évek óta csúszik a Szeged-Kiskunfélegyháza vasútvonal felújítása. A Tisza Párt a Szeged és Budapest közötti menetidőt másfél órára csökkentené a jelenlegi két és fél óra helyett, de ehhez az említett szakasz renoválása elengedhetetlen.
Makro / Külgazdaság Hiába illegális, egész Európát ellepték a kínai vape-ek
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:32
A szabályozatlan vape termékek forgalma már most is meghaladja a 6,6 milliárd eurót, éveken belül pedig tízmilliárdos üzlet lehet Európa-szerte.
Makro / Külgazdaság Indul a verseny az idővel: Magyar Péter szerdán Brüsszelbe megy
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 12:07
Az uniós források Magyarországra juttatásáról tárgyal Magyar Péter Ursula von der Leyennel szerdán Brüsszelben. 
Makro / Külgazdaság Velük lehet teljes Magyar Péter kormánya
Privátbankár.hu | 2026. április 25. 16:41
Még négy miniszter személye nem ismert a tizenhatból. Jövő héten az ő kilétükre is fény derülhet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG