2p
Eléggé elkeseredtek az ukránok a hollandiai népszavazás eredményén, most azt bizonygatják, ettől még nem változik semmi - pedig dehogynem.
Petro Porosenko. (MTI Fotó: Nemes János)

Az EU-ukrán társulási egyezményről tartott hollandiai népszavazás szervezőinek valódi célja az volt, hogy támadást intézzenek Európa egysége, az európai értékek kiterjesztése ellen - jelentette ki Petro Porosenko ukrán elnök csütörtökön a Twitteren közzétett videóüzenetében.

A nem hivatalos végeredmény szerint a szerdán tartott referendumon a résztvevők több mint 61 százaléka utasította el az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés ratifikálását. A népszavazás érvényes volt, a választásra jogosultak 32,2 százaléka járult az urnák elé - a háttérről itt írtunk alaposabban >>

Porosenko hangsúlyozta, hogy mivel a referendum nem kötelező érvényű volt, eredménye "stratégiailag nem jelent akadályt Ukrajna Európába vezető útján". A helyzet persze ennél bonyolultabb, még maguk a hollandok sem tudják, mi következik, a miniszterelnökük azért már jelezte: az eredményt nem hagyhatják figyelmen kívül, át kell gondolni a ratifikációt.

Ennyit a hollandokról?

Az éppen az EU soros elnökeként tevékenykedő hollandoknak oda is szólt a miniszter: szavai szerint a népszavazás eredményéből erősen kiérződött a hollandok Európához való viszonya, valamint mutatja, hogy az euroszkeptikusok táborát sikeresen mozgósították.

"Mindazonáltal az ukrán fél egy kicsit jobb eredményre számított. Mi mindig bízunk a győzelemben és küzdenünk kell érte, ezért Ukrajna nem áll le, hanem továbbhalad az európai integráció útján" - szögezte le Klimkin.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG