4p
Kína csinos kémnők százait veti be, legújabb trófeaként a pekingi holland nagykövetet sikerült behálózni. A brit hírszerzés egy jelentésben figyelmeztet a nyugdíjas kémeik elleni kínai műveletekre. A román regionális politikáért felelős uniós biztos, Corina Crețu is ezen a szeren mozgott korábban, miatta utasíthatta vissza Colin Powell tábornok az amerikai elnökjelöltséget 2009-ben.

A vezető német konzervatív napilap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung számolt be arról a pekingi kampányról, amelynek keretében az elmúlt időszakban a kínai hírszerzés kémnők bevetésével nyugati diplomaták sorát hálózta be. A kínai modern-kori Mata Harik feladata a diplomaták elcsábítása és megzsarolása. A napokban Pekingnek egy nagy hal akadt a hálójába, amely komoly zavart okozott Hollandiában.

A szép hölgyek hadicsele

A tavaly decemberben Kínába kinevezett 58 éves holland nagykövetet, Ron Kellert ugyanis a hágai külügyminisztérium azonnali hatállyal hazarendelte, miután kiderült, hogy összeszűrte a levet egy kínai, helyi követségi alkalmazottal. A nagykövet ellen most belső vizsgálat zajlik. A csinos hölgyek politikai vagy katonai célú bevetése Pekingben olyan régre nyúlik vissza, mint maga a kínai civilizáció. A kínai nyelvben külön kifejezés is van az ilyen célú csábításokra: „a szép hölgyek hadicsele”.

A brit hírszerzés, az MI6 egy tavalyi jelentésében kifejti, hogy a kínai titkosszolgálat attraktív hölgyek egész sorát alkalmazza, akik különösen a nyugdíjas MI6 ügynökökre lettek ráállítva. Az ügynököket kifülelték, és számos esetben megzsarolták. 2008-ban Gordon Brown akkori brit miniszterelnök delegációjának egyik tagja esett be a csapdába a pekingi látogatás során. Brown kísérője egy kínai hölgyet vitt a szállodai szobájába, aki őt ott bedrogozta. Amikor másnap reggel magához tért, az irattáskájának, a Blackberry-jének és fontos iratainak csak a hűlt helyét találta.

Tajvanon az elmúlt években életfogytiglani börtönre ítélték azt a tábornokot, akit egy kínai hölgy szervezett be Thaiföldön, amikor ott szolgált katonai attaséként. A kínai állami média nem számol be ezekről a harci sikerekről, ehelyett óvja a hazai kormányzatnak dolgozó hölgyeket a jól kinéző nyugati férfiak csábítási kísérletétől. Ennek keretében a kormányzat nemrég még egy képes füzetet is kiadott, amely figyelmezteti a hölgyeket, nehogy nyugati férfiakkal ismerkedjenek.

A román Mata Hari nagy skalpot gyűjtött be

Káncz Csaba

Természetesen erős túlzás lenne azt állítani, hogy a hírszerzés ezen formájában csak a kínaiak érnének el komoly eredményeket. A jelenlegi román regionális politikáért felelős uniós biztos, Corina Crețu ugyanis kiemelten sikeres pályát tudhat magáénak. Román híradások szerint Creţu az elmúlt évtizedekben megosztotta bájait Bukarest főpolgármesterével, Sorin Oprescuval, a Külföldi Hírszerző Szolgálat volt főnökével, Gheorghe Fulgával, továbbá a németországi védelmi tárca egykori szóvivőjével, Detlef Selhausennel is. A Ceauşescu-féle külföldi hírszerzés volt tábornoka, az Amerikába emigrált Ion Pacepa szerint Creţu valójában az orosz kémszolgálatnak dolgozott. Pacepa külön kiemeli, hogy Creţu apja meggyőződéses kommunistaként Moszkvában végzett.

Pacepa szerint Creţu azt a kiemelt feladatot kapta, hogy átállítsa George W. Bush egykori külügyminiszterét és hadseregparancsnokát, Colin Powellt Moszkva oldalára. Az azóta már az Egyesült Államokban raboskodó, Guccifer néven ügyködő román hacker iratai ezt részben alátámasztani látszanak. Ő ugyanis feltörte Powell e-mail kontóját, és nyilvánosságra hozta Powell és Creţu enyhén szólva bizalmas levelezését.

Pacepa szerint nem ártatlan flörtről volt szó, hanem beszervezési akcióról. A volt román kémfőnök nem tartja kizártnak, hogy éppen Creţu lehetett „a szekrényben lévő csontváz”, aki miatt Powell visszautasította 2009-ben az elnökjelölési felkérést.

Káncz Csaba jegyzete.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG