4p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

A tavalyinál sokkal jobban indult az év a nyugdíjasoknak, de most jön a neheze.

Idén januárban 2,9 százalékos inflációt mért a nyugdíjasok kosarában a Központi Statisztikai Hivatal, ami jóval alatta marad a 2020 januárban regisztrált 4,6 százaléknak. Ugyanakkor, míg az előző évben az aktív háztartások figyelembevételével vizsgált adat magasabb volt (4,7 százalék), addig most az utóbbi mutató (2,7 százalék) alatta maradt a nyugdíjas inflációnak. Vagyis, bár idén januárban kisebb átlagos áremelkedést mértek az idősek körében, mint egy éve, de ezúttal a nyugdíjasok élete drágábbnak bizonyult, mint a társadalom többi tagjáé.

Természetesen az idei mérsékeltebb növekedés mögött a bázishatást is érdemes nézni: egy éve olyan ütemben emelkedtek az árak, amit nehéz lett volna überelni, de ettől még meg kell barátkozniuk az időseknek a gondolattal, hogy az általuk preferált termékek, szolgáltatások ára a közeli jövőben is jobban fog emelkedni. Így például az élelmiszereknél azt látjuk, hogy tavaly az egész évben 7,2 százalékkal drágultak átlagosan 2019-hez képest - nem volt más olyan főcsoport, ahol hasonló dinamikát mért volna a KSH.

A részletekben elmerülve: tavaly januárban 6,9 százalékos drágulást jegyzett fel az élelmiszereknél a statisztikai hivatal. Idén ennél szerényebb, 3,9 százalékos áremelkedésről jelentettek.

Az egyik legfontosabb oka a változásnak a sertéshús iszonyatos drágulásának megállása volt: míg 2020 elején 27,6 százalékos volt az áremelkedés mértéke az egy évvel korábbihoz képest, idén hasonló intervallumban, egy éves visszatekintésben 6,3 százalékos csökkenést tapasztaltak az árfelírók.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindenki ilyen árváltozással találkozott a boltokban, ez csak egy átlagérték.

A fordulat mögött a sertéspestis hisztéria lecsengése, illetve a piaci torzulások kiegyenlítődése állhat. Ekkora fordulat nem állt be a párizsi, kolbász termékkörben, de azért említésre méltó, hogy az egy évvel ezelőtti 17,4 százalékos drágulás után idén már "csak" 6,6 százalékkal kerültek többe ezek az áruféleségek. Szóval ez is hozzájárulhatott a mérsékeltebb inflációhoz.

Közismert, hogy a nyugdíjakat idén 3 százalékkal emelték, de ez nem azt jelenti, hogy tavaly januárhoz képest ekkora növekmény jelent meg a számlákon, hiszen az infláció miatt a nyugdíjakat visszamenőleg 1,2 százalékkal korrigálták tavaly novemberben. A januári emelés után pedig az előző héten a Magyar Államkincstár elutalta (illetve postai úton eljuttatták) a 13. havi nyugdíj egy hétre jutó részét, amit átlagosan mintegy 37 ezer forintot jelentett.

Ezen azért már túljutottunk (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Ezen azért már túljutottunk (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Nagy kérdés azonban, hogy ez mire lesz elég. Egyelőre a nyugdíjas infláció elmarad az év eleji emelés mértékétől, de még csak egy hónapon vagyunk túl. Szakértők szerint pedig az év során lesznek még olyan időszakok, amikor az árak meglódulnak. Az például kizárt, hogy az üzemanyagárak a tavalyihoz hasonló mélységekben járjanak. Akkor a koronavírus-járvány miatt apadt a kereslet, ezért nyomottá váltak az árak, de idén mindenki a gazdaság beindulásával számol, ami viszont értelemszerűen hatással lesz a benzinárra is. Az pedig olyan alapvető költségtényező, ami minden termék és szolgáltatás árazásában megjelenik.

A Magyar Nemzeti Bank szerint idén 3,5 százalék körüli inflációra lehet számítani, ám ez is nagyban függ attól, hogy mikortól lehet feloldani a járványügyi korlátozásokat. Minél később, annál kevesebb ideje marad a gazdaságnak a talpra állásra, ami az inflációs folyamatokat is befolyásolná, főleg a szolgáltatások árazásán keresztül. Ha viszont "beüt" a nyár, akkor meglódulhat az infláció, ami kompenzációt hozhat az érintetteknek novemberben, csakúgy, mint tavaly.

S akkor még nem ejtettünk szót arról, hogy bő egy év múlva országgyűlési választás lesz, és az idősebb korosztályok egyre fontosabb szavazóbázist jelentenek a kormánypártoknak. Jogszabály szerint, amennyiben a gazdasági növekedés mértéke egy évben meghaladja a 3,5 százalékot, a nyugdíjasok prémiumra is jogosulttá válnak, márpedig erre idén jó esély van, tehát ezen a jogcímen is érkezni fog pénz az év vége felé. De hogy ezen túl készül-e mással is a kormány - például év végi extra bónusszal, mint évekkel ezelőtt az Erzsébet-kártyák kiosztásával - az majd csak később fog kiderülni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG