4p
Szakértők szerint az éves átlagos fogyasztói árindex 2,0 százalék körül marad, bőven a 3 százalékos inflációs cél alatt, így marad tere a kamatcsökkentésnek.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt adatai szerint mérséklődött az infláció, júliusban a fogyasztói árak 1,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - részletek >>

A rezsicsökkentés kompenzálja az e-útdíjat és a trafikok nyereségét

Árokszállási Zoltán

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank Hungary elemzője az MTI-nek elmondta: a vártnál jobban alakultak a fogyasztói árak éves és havi szinten egyaránt. Az üzemanyagok drágulását nagyobb mértékben kompenzálta az élelmiszerárak vártnál nagyobb júliusi csökkenése. A tartós fogyasztási cikkek és a háztartási energiaárak csökkenésével párhuzamosan a dohányáruk és a szeszes italok áremelkedése nem volt túlságosan nagy, az üzemanyagok drágulása a vártnak megfelelően alakult.

Az elemző szerint az alacsony áremelkedési ütem tartós maradhat, mivel az élelmiszerárak a nemzetközi gabonaárak zuhanásával együtt tovább csökkennek a következő hónapokban. Az áremelő tényezők közé sorolta az elektronikus útdíj bevezetése mellett azt, hogy a trafiktörvény miatt a kiskereskedők a jelenleginél nagyobb árrést tudnak majd alkalmazni.

Ugyanakkor az Erste elemzője rámutatott: az újabb rezsicsökkentés bevezetése ősztől az áremelkedést okozó hatásokat bőven ellensúlyozni tudja, ezért az év hátralévő részében 1,5 százalék körüli inflációra számít. Az éves átlagos index a korábban várt 2 százalék helyett 1,8 százalékra is lecsökkenthet a mostani adat tükrében - tette hozzá. Árokszállási Zoltán szerint a kamatcsökkentési ciklus folytatódhat, a nemzeti bank legfeljebb 3,50 százalékig viheti le az alapkamatot az év végéig.

Váratlanul nagyot estek az élelmiszerárak

Suppan Gergely

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője kiemelte: a meglepetést az élelmiszerárak számottevő, 1,4 százalékos havi áresése okozta, így egy év alatt az élelmiszerárak emelkedése 2,8 százalékra mérséklődött a júniusi 4,1 százalék után. Az élelmiszerárak csökkenését döntő mértékben az idényáras élelmiszerárak 11 százalékos zuhanása okozta, ami a tavalyinál érdemben kedvezőbb termésnek köszönhető. A júliustól érvényes közműdíjak csökkentésének hatása is részben jelentkezett a júliusi inflációban - vélekedett.

Suppan Gergely az év hátralevő részében 2 százalék alatti inflációra számít. Ugyanakkor a háztartási energiaárak további esetleges csökkentése jelentősen mérsékelheti az inflációt, ennek mértékétől függően 0,8-1,6 százalékponttal lehet alacsonyabb az infláció novembertől.

Az idén 2,1 százalék, jövőre 2,9 százalék lehet az átlagos infláció, nem számolva a várható további háztartási energiaár- csökkentéssel. Mivel a mutató várhatóan az egész év során bőven a 3 százalékos inflációs cél alatt maradhat, a kamatcsökkentési ciklus elvileg folytatódhat.

3,50 százalék alá azért nem nagyon vágják a kamatot

Suppan Gergely elmondta: a monetáris tanács a bejelentett stratégiának megfelelően kisebb lépésekben csökkenti tovább az alapkamatot, azonban a 3,50 százalék alatti alapkamat elérésére nem lát esélyt. Véleménye szerint a további kamatcsökkentésekhez az ország kockázati megítélésének szignifikáns javulása, illetve a nemzetközi hozamkörnyezet stabilizálódása is szükséges.



Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. elemzője is kiemelte, hogy a vártnál az éves és a havi adat is kedvezőbben alakult, mivel a fogyasztási cikkek az üzemanyagárak kivételével minden kategóriában a vártnál kisebb mértékben emelkedtek. Rámutatott, hogy a régió más országaiban, Romániában, Szlovákiában és Csehországban is a vártnál alacsonyabb lett az infláció. Az elemző az év végéig további egy százalékpontos csökkenést vár.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG