3p
Nincs késés, vagy csúszás a paksi atomerőmű bővítésének előkészítési, hitelezési folyamatában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Moszkvában.

A tárcavezető magyar újságíróknak azt mondta: az erőmű bővítésével kapcsolatos magyar-orosz megállapodások érvényben vannak, azokat semmilyen módon nem érintik a Kreml Ukrajna-politikája miatt hatályban lévő nyugati szankciók. Magyarország energiabiztonsága szempontjából kulcsfontosságú projekt az atomerőmű kapacitásbővítése. A magyar kormány szerinte a lehető legjobb döntést hozta, amikor Oroszországgal állapodott meg.

Ez a legnagyobb gondja Európának

Szijjártó Péter a Déli Áramlat gázvezetékkel kapcsolatban úgy vélte: Európának fel kell azt ismernie azt, amire az ukrajnai válság és konfliktus minden eddiginél világosabban rámutatott, hogy az energiafüggőség "csúcskihívás a Európai Unió előtt".

Minket nem érdekel, mások mit mondanak

Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára csütörtökön azt mondta, hogy a Déli Áramlat az egyetlen lehetőség Magyarország földgázzal történő biztonságos ellátására. Ezért jövőre megkezdenénk a gázvezeték építését annak ellenére, hogy azt ellenzi az Európai Unió és az Egyesült Államok. Részletek >>>

Amíg Közép-Európa számára nem biztosítottak különféle útvonalak és források, addig nem történt előrelépés Európa energiabiztonságának ügyében - mondta a külgazdasági és külügyminiszter. A Déli Áramlatnak természetesen meg kell felelnie az uniós jogszabályoknak, "de azt gondoljuk, hogy az uniós tagállamoknak energetikai szempontból is meg kell felelniük e normáknak" - tette hozzá. 

Megemlítette, hogy Magyarország tud szállítani gázt Romániának és Horvátországnak, de onnan nem tud gázhoz jutni annak ellenére, hogy e két uniós tagállammal gázvezetékrendszer köti össze. Ők ugyanis nem végezték el azokat a beruházásokat, amelyek az importot lehetővé tennék. "Amikor számon kérik az uniós jogszabályok betartását, azt kivétel nélkül mindenkivel meg kell tenni" - fogalmazott Szijjártó Péter. 

A miniszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott tárgyalását követően kijelentette, Magyarország azt reméli, hogy az Európai Unió és Oroszország mielőbb felújítják és felgyorsítják a tárgyalásokat a Déli Áramlat európai gázvezeték építésével kapcsolatos kérdésekről.

Az Európai Bizottság az úgynevezett harmadik energiacsomag betartására szólította fel az uniós tagállamokat. Brüsszel fő jogi kifogása a Déli Áramlattal szemben az, hogy ugyanaz, vagyis az orosz Gazprom lenne a vezeték és a benne lévő gáz tulajdonosa és egyben szállítója, ami korlátozza a versenyt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG