3p

Donald Trump amerikai elnök kedd este a Twitteren jelentette be, hogy azonnali hatállyal elbocsátotta Christopher Krebset, a belbiztonsági tárca választások biztonságáért felelős infrastrukturális és kiberbiztonsági ügynökségének (CISA) igazgatóját.

Krebs többször is megpróbált gátat vetni az elnök és környezete választási csalásokról hangoztatott állásfoglalásainak. Az általa vezetett ügynökség adta ki a múlt héten azt a nyilatkozatot, amely szerint a 2020-as választás "a legbiztonságosabb volt az amerikai történelemben".

A nyilatkozat azt is hangsúlyozta: "nincs bizonyíték arra, hogy bárhol kitöröltek vagy elvesztettek volna voksokat, megváltoztatták volna a szavazatokat, vagy a választás bármiképpen kompromittálódott volna". Donald Trump a leváltásról írt két mikroblog-bejegyzéséből az elsőben közölte: "Chris Krebs minapi nyilatkozata a 2020-as választások biztonságosságáról rendkívül pontatlan, mivel tömeges szabálytalanságok és csalások voltak, köztük az is, hogy halott emberek szavaztak, választási megfigyelőket nem engedtek a szavazóhelyiségekbe, + működési zavarok voltak a szavazógépeken+". Másik bejegyzésben pedig azt írta: a szavazógépek a rá leadott voksokat Joe Biden demokrata párti elnökjelölthöz sorolták.

"Tehát Chris Krebsnek, az infrastrukturális és kiberbiztonságért felelős ügynökség vezetőjének a megbízatása azonnali hatállyal véget ér." A Twitter mindkét bejegyzést "a választási csalásokról szóló vitatott állításként" jelölte meg. Krebs a Twitteren válaszolt az elnök bejegyzésére. "Megtiszteltetés volt szolgálni. (A munkát) rendben elvégeztük" - írta.

A Krebs vezette CISA feladata eredetileg az amerikai választási folyamatba történő külföldi beavatkozási kísérletek figyelemmel kísérése volt. Ezt a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) szorosan együttműködve végezte. De mivel Donald Trump többször is megkérdőjelezte a választás biztonságosságát, az ügynökség figyelme erre is irányult. A CISA külön honlapot is létrehozott a választásokra vonatkozó szóbeszédek és kérdések megválaszolására.

Krebs, akit 2016-ban Donald Trump maga nevezett ki, és akinek tevékenysége mindvégig kétpárti támogatást élvezett, az elmúlt hetekben többször is nyilatkozott arról, hogy nem történt csalás a november 3-i választásokon. A The Wall Street Journal információi szerint az elmúlt napokban többször is azt mondta kollégáinak, arra számít, hogy elbocsátják, amiért megpróbálta korrigálni a választási csalásokról terjedő információkat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG