3p

Az elmúlt években a pandémia hatására jelentősen megnőtt a családi házak iránti kereslet. Egy év alatt minden járásában kétszámjegyű árszintemelkedés után, további 30-40 százalékkal nőttek az árak. 

A budapesti és a megyei jogú városokban tapasztalt jelentős áremelkedés az agglomerációs lakáspiacot sem kerülte el, derült ki az Otthon Centrum első félévet összegző statisztikáiból. A használt házak négyzetméterára a 96 agglomerációs településen 539 ezer forintra nőtt, ami 28 százalékkal magasabb, mint a tavalyi évi átlag.

Mindenki az agglomerációban akar családi házat venni. Fotó: Depositphotos
Mindenki az agglomerációban akar családi házat venni. Fotó: Depositphotos

Az Otthon Centrum közreműködésével idén értékesített használt családi házak adatai alapján egy négyzetméterre vetítve a Budakeszi járásban található települések voltak a legdrágábbak: Nagykovácsiban és Telkiben közel millió forint volt egy négyzetméter, amelyet Üröm, Solymár és Budaörs követett 750 ezer forint körüli négyzetméterárral.

Az északi és a nyugati települések az élen 

Általában a Budapesthez közelebbi településeken magasabbak az árak, ezen belül a főváros északi és nyugati települései számítanak a legdrágábbaknak, míg a délkeleti szektor városai a legkedvezőbb árfekvésűek. Így például Gyálon mindössze 283 ezer, Gyömrőn 389 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, míg távolabbi agglomrációs települések közül Üllőn 370 ezer, – ismertette Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője az első félév adatait.

A használt házak négyzetméterára a Budakeszi járásban Budakeszin és Budaörsön volt a legmagasabb, átlagosan 662 ezer forint. Nem sokkal maradt el Szentendre és térsége 656 ezer forinttal, valamint Pilisvörösvár és Solymár a maga 630 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagértékével. Az utóbbi években az agglomerációban az árak megduplázódtak; aki mégis olcsóbb ingatlant keres, az leginkább a délkeleti szektorban járhat sikerrel.

Monor és környéke a legolcsóbb

Az Otthon Centrum adatai szerint pillanatnyilag Monor térsége a legolcsóbb, átlagosan 417 ezer forintos négyzetméterárral. A fővároshoz közeledve azonban az árak már a fél millió forintot közelítik.

Az agglomeráció minden járásában kétszámjegyű áremelkedést tapasztalt az Otthon Centrum. A legtöbb településen 30-40 százalékos az áremelkedés a tavalyi átlagárhoz képest, a csúcstartó a relatíve olcsóbb Gödöllő lett, 40 százalékos drágulással.

A használt lakások iránt mérsékeltebb kereslet mutatkozott az agglomerációban, de a lakások ára jellemzően itt is kétszámjegyű növekedést mutatott: az átlagosan 705 ezer forintos négyzetméterár 20 százalékkal magasabb a 2021. évi értéknél. A félmilliós fajlagos ár megszokottá vált idén, de a népszerűbb városokban, például Dunakeszin vagy Szentendrén már a 800 ezer forintos négyzetméterár tekinthető átlagosnak, míg a kicsit kedvezőbb árú Szigetszentmiklóson is 630 ezer forint volt az átlagár.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG