2p
Ugyanazokat a szavakat használva annyira egyszerűen beszél, hogy simán jó kezdő nyelvtanfolyamnak.

Új trend született a nyelvtanulásban: a Wired beszámolója szerint február óta egyre-másra jelennek meg Donald Trump elnök beszédei a Facebook angolozós csoportjaiban, mint kiváló anyag kezdő nyelvtanulók számára. A csoporttagok szerint ugyanis az USA első embere olyan egyszerűen beszél, hogy az kiváló a kezdő nyelvtanulók számára az alapok elsajátításához.

Az ilyen irányú felhasználás akkor indult be igazán, amikor több ország hivatalos tolmácsa is kiborult azért, mert az elnök annyira kevés szót és olyan egyszerű mondatokat használ, hogy azt képtelenség helyesen lefordítani az idegennyelvű közönségnek.

A lap több olyan tanulót is megkérdezett, akik használják a "Trump-féle módszert". Volt, aki azt mondta, hogy a tőmondatok és az egyszerű gondolatok miatt könnyebben megtanulja a nyelvi fordulatokat és az ismétlések miatt a szavak is jobban megragadnak. A legnépszerűbb fordulatok a "so sad", "so huge" és a "make America great again", ezek nagyjából minden beszédben el is hangzanak. A Wired ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy csak kezdő szinten működik Trump nyelvi varázsa, formális oktatásban pedig nem használják.

A tanuláson kívül egy másik nagyszerű megfigyelés is készült: kiderül a beszédekből, hogy limitált nyelvhasználati képességekkel is lehet bárkiből elnök, ez pedig elég önbizalmat adhat mindenkinek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG