2p
Alig több mint egy óra után félbeszakadt szerda este az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport rendkívüli tanácskozása.
Mario Draghi, Jeroen Dijsselbloem, Jean-Claude Juncker és Pierre Moscovici a görög adósságválság ügyében összehívott újabb tanácskozáson az Európai Bizottság brüsszeli székházában 2015. június 24-én. (Forrás: EPA)

A megbeszélések ma 13 órakor folytatódnak, mindössze pár órával azután, hogy az Európai Unió állam-, illetve kormányfői megkezdik csúcstalálkozójukat. Egy neve mellőzését kérő forrás úgy nyilatkozott, hogy a tagállami vezetők nem fognak Görögországról tárgyalni, a sikeres megállapodást szeretnék üdvözölni.

A pénzügyminiszterek összesen hét órán keresztül tárgyaltak Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel. Ciprasz a tárgyalások előtt nyilatkozva bírálta országa külföldi hitelezőit.

Az euróövezet pénzügyminiszterei immár egy héten belül harmadszor ülnek össze, hogy megpróbálják tető alá hozni a megállapodást. Hétfőn a közös pénzt használó országok állam- illetve kormányfői is megvitatták a helyzetet, de a csúcstalálkozó végeredménye gyakorlatilag az lett, hogy szakértői szinten kell megállapodni a részletekről, és az Eurócsoportban kell kidolgozni a végső kompromisszumot.

A görögöknek sem tetszik

A hét elejére kidolgozott görög javaslatcsomagot még óvatos optimizmus fogadta Brüsszelben, a hitelezők jó tárgyalási alapnak nevezték, az első komoly javaslatnak, mióta a megszorításokat mereven elutasító Alekszisz Ciprasz radikális baloldali többségű kormánya hivatalba lépett.

Ennek ellenére szerdán kiszivárgott a sajtóba az a javaslat is, amelyben a hitelezők sok helyen pirossal jelölték, milyen módosításokat tartanak még szükségesnek, mennyivel jelentősebb vagy milyen más intézkedéseket szeretnének. Ezt a görög kormány közlemény útján nevezte elfogadhatatlannak.

Görögország a második mentőcsomag utolsó részleteként 7,2 milliárd eurót hívhatna még le, de idestova négy hónapja nem tud megállapodni hitelezőivel, hogy ezért cserébe milyen reformintézkedéseket hajlandó meghozni. A jövő héten Athén több mint másfél milliárd eurót kell törlesszen a Nemzetközi Valutaalapnak, de mára világossá vált, hogy erre nincs pénze.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
Makro / Külgazdaság Könnyebb lehet rács mögé juttatni a politikusokat Magyar Péter javaslatára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:15
Magyar Péter eltörölné a képviselők mentelmi jogát, ha az ügyészség közvádas bűncselekménnyel gyanúsítja őket.
Makro / Külgazdaság Itt a válasz a honvédelmi miniszter feljelentésére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:44
A Fidesz indokoltnak látja Szalay-Bobrovniczky Kristóf költéseit.
Makro / Külgazdaság Szabadlábon védekezhet tovább Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:10
A Telex szerint a kihallgatása után szabadon távozhatott.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet a vagyonadó? László Csabát kérdezzük a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 11:17
A volt pénzügyminiszter szeptember 30-án, szerdán 15 óra 30 perckor lesz a vendége a Klasszis Média egyórás élő adásának. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG