3p

A volt osztrák alkancellár átvette új mozgalmának irányítását, amely még a nevét is felvette.

Heinz-Christian Strache volt osztrák alkancellár, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) korábbi elnöke pénteken Bécsben bemutatta új pártjának programját. 

Heinz-Christian Strache (Korábbi felvétel. Forrás: Európai Tanács)
Heinz-Christian Strache (Korábbi felvétel. Forrás: Európai Tanács)

Bejelentette, hogy a párt eddigi nevét is megváltoztatták: a jövőben a Team HC Strache, Szövetség Ausztriáért (Team HC Strache, Allianz für Österreich) nevet viseli majd.

Történelmi napra időzítették  

Egyúttal átvette a párt vezetését Karl Barontól, a mozgalom alapítójától. 

A nemrég indított kezdeményezést Strache "új, modern mozgalomnak" nevezte.

Baron "történelminek" nevezte a napot,

65 évvel ezelőtt ugyanis ezen a napon, május 15-én írták alá Bécsben a független és demokratikus Ausztria helyreállításáról szóló államszerződést.

Az új párt neve hasonlóságot mutat a Team Stronach Ausztriáért (Team Stronach für Österreich) elnevezésű jobboldali osztrák párttal, amely alapítójáról, Frank Stronach milliárdos vállalkozóról kapta a nevét, ám 2017 végén feloszlatta magát.

A szervezet ügyvédje, Michael Krüger azonban kizártnak tartja az együttműködést a korábban feloszlott erővel. Strache szerint a Team Stronach tagjai közül senki sem csatlakozott hozzájuk.

Belépett ugyanakkor pártjába Christian Höbart, aki 2008 és 2019 között a szabadságpárt parlamenti képviselője volt. Ő lesz a főtitkár és egyben a választási kampány vezetője.

Strache azt mondta, hogy az emberek érdekeit fogja képviselni.

Követelte, hogy töröljék el a kötelező szájmaszkviselést, és módosítsák a járványtörvényt. 

Korábban úgy nyilatkozott: pártja a bécsi tartományi választásokon állít majd listát. Az őszre tervezett tartományi választásokon indulna, és több mint 15 százalékot szeretne elérni. 

A Team HC Strache elődje, a Szövetség Ausztriáért 2019 decemberében alakult meg, alapítói az FPÖ frakciójának egykori tagjai. Strache február végén jelentette be, hogy csatlakozik a párthoz. 

Egy éves az Ibiza-botrány

Az 50 éves politikus egy éve lépett vissza a közéletből, miután belebukott az Ibiza-botrány néven elhíresült ügybe.

2019 májusában két német lap hozott nyilvánosságra egy videót, amelyen Strache és Johann Gudenus, az FPÖ akkori frakcióvezetője látható amint egy - magát egy orosz oligarcha unokahúgának kiadó - nővel tárgyalnak.

Strache a nőnek zsíros állami megbízásokat ígért párt- és médiatámogatásért cserébe.

A botrány kirobbanása után rögtön megindult a találgatás, hogy kinek állhatott érdekében Strache megbuktatása. (Akkori háttéranyagunk:kik és miért buktatták meg az osztrák kormányt?)

Az akkori történések kellemetlenül érintették a magyar kormányfőt is, aki sokáig jó kapcsolatokat ápolt az osztrák politikussal. (Erről itt írtunk:Orbán Viktor már nem fog az FPÖ-vel fotózkodni.) 

Az Ibiza-botrány végül magával rántotta az egész osztrák kormányt. (Videókommentárunk: Bukott az osztrák kancellár, kizáratnák a Fideszt a Néppártból.)

A Fideszt azóta sem zárták ki az európai pártcsaládból, "csupán" felfüggesztették a tagságát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG