4p
Egyes befolyásos hatalmi körök Berlinben megadták a kilövési engedélyt a politikai térben az utóbbi három hónapban sérült vadként bolyongó Merkelre. A Német Nemzetközi és Biztonságpolitikai Intézet arra szólítja fel Berlint, hogy hozza létre azt az Európát, amely önálló globális politikai erőként működik. Csak ezzel a független kreatív potenciállal van Berlinnek esélye, hogy befolyásolja a nemzetközi rendet.
Angela Merkel német kancellár újévi köszöntőjének tévéfelvételén Berlinben 2017. december 20-án. (Fotó forrása: MTI/EPA/Getty Images pool/Michele Tantussi)

Újévi üzenetében mind a német kancellár, mind a francia elnök megerősítette, hogy 2018-ban az EU erősítését tekinti legfőbb külpolitikai céljának. Macron elnök hangsúlyozta, hogy az európai építőmunkához nélkülözhetetlen a mélyreható német-francia együttműködés, az mindennek az alapja. Hogy rátaláljanak a közös jövőre, amiről saját maguk határoznak, tette hozzá.

A házi történész is leszámol a kancellárral

Miután az elmúlt két évben hatékonyan destabilizálta saját hazáját és Európát, Merkel kancellár a maga részéről kifejtette: 2018-ra azt kívánja, hogy a németek még jobban tudatosítsák, mi is az, ami összetartja társadalmukat, és ismét helyezzék hangsúlyosabban előtérbe mindazt, ami összeköti őket. Az új évben mindenkinek törekednie kellene arra, hogy ismét nagyobb tisztelettel forduljon másokhoz, figyeljen rájuk, hallgassa meg, és próbálja megérteni őket.

Bár a hivatalos kommunikáció szerint Berlinben holnap folytatódnak a megbeszélések a CDU/CSU és a Szociáldemokraták vezetői között, a színfalak mögött a kancellár pozíciója és tekintélye óráról órára erodálódik. Több, mint figyelemreméltó, hogy az év első napján a rendkívül befolyásos Die Welt kiemelt interjút közölt a berlini uralkodó körök házi történészével, Herfried Münklerrel.  A professzor szerint Németország jelenleg átmeneti állapotban van és szerint kizárt, hogy Merkel további négy évet töltsön el kancellárként.

Szerinte hamarosan új politikai generáció fog színre lépni. Münkler professzor egyébiránt bejáratos a legmagasabb berlini politikai körökbe és évek óta küzd azért, hogy Németország újraértékelje a múlt századi tragédiákban betöltött szerepét, végre befejezve az önvádat. A professzor amellett száll síkra, hogy Berlin váljon európai hegemónná, hogy megvédhesse geopolitikai és gazdasági érdekeit.

Tüzérségi össztűz

Önmagában az interjú ilyen prominens futtatása a Die Welt-ben jelzés lehet arra vonatkozóan, hogy egyes befolyásos hatalmi körök Berlinben megadták a kilövési engedélyt a politikai térben az utóbbi három hónapban sérült vadként bolyongó Merkelre.  De az is igaz, hogy a befolyásos média-hadállások már két hete megkezdték a kancellár levadászását. A balliberális Der Spiegel december 16-i szerkesztőségi állásfoglalásában szólított fel Merkel lemondására.

Káncz Csaba

„A Merkelizmus romjai” című írás szerint „Ha Merkel olyannyira törődik a belpolitikai stabilitással, akkor felismerhetné, hogy pont ez hiányzik az országban, ha túl akarná lépni Adenauer 14 éves és Kohl 16 éves kormányzási időszakát”. December 20-án a vezető Handelsblatt négy oldalt szentelt a témának: „Az üzleti vezetők elhatárolódnak Merkeltől” címmel.  A lap számos cégvezetőt és közgazdászt idézett, aki óvnak attól, hogy „a jelenlegi szakpolitikák folytatódjanak” és friss „reformokat” követelnek.

Az új Németország kontúrjai

A Német Nemzetközi és Biztonságpolitikai Intézet (SWP) már 2013-ban kidolgozta Berlinnek az önállóbb nemzeti kül- és biztonságpolitika alapjait. Erre épültek a német vezetők magabiztosságot sugárzó beszédei a 2014-es Müncheni Biztonságpolitikai Fórumon és a német hadsereg új alapokra helyezett, paradigmaváltással felérő 2016-os koncepciója is, amely katonailag is igyekszik megtámasztani Berlin erősebb politikai szerepvállalását. Az Egyesült Királyság távozása az EU-ból és Trump felemelkedése az Egyesült Államokban újabb dinamikát adott ennek a folyamatnak.

Az SWP új tanulmánya arra szólítja fel Berlint, hogy hozza létre azt az Európát, amely önálló globális politikai erőként működik a saját geopolitikai koncepciói alapján. Csak ezzel a független kreatív potenciállal van Berlinnek esélye, hogy befolyásolja a nemzetközi rendet.  Ebből a célból a német külügyi kapcsolatokra (azaz a kül-, védelmi- és a fejlesztési politikák) költött összeget minél gyorsabban a szövetségi költségvetés jelenlegi 15 százalékáról 20 százalékára kell emelni.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Pontosan kiszámolták, ki mennyire jár jól a rezsistoppal
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 20:10
A gázzal fűtők, és az egyedül élő előrefizetős mérőórások lehetnek a rezsistop nyertesei. Az elemzés alapján utóbbiaknak érdemes nyilatkozni arról, hogy a villanyszámlára kérik a jóváírást.
Makro / Külgazdaság Osztogat vagy fosztogat a kormány? Jégkockaként olvadt el a GDP-növekedés – Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton | 2026. február 6. 18:41
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk. 
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy milyen árakon tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 10:53
Nem lesz árváltozás. 
Makro / Külgazdaság Már Kínával üzletel leginkább Németország
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 09:55
Nőtt Németország kivitele és behozatala is decemberben, novemberhez viszonyítva – közölte a Destatis német szövetségi statisztikai hivatal. A teljesítmény az elemzőket is meglepte, akik kisebb mértékű bővülésre számítottak.
Makro / Külgazdaság Borús számok: csak árnyéka régi önmagának a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2026. február 6. 08:30
Egy havi növekedés összejött az év végére, de 2025-ben is mínuszos volt a magyar ipar teljesítménye.
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG