|
| Sigmar Gabriel német külügyminiszter a berlini külpolitikai értekezleten. (MTI/AP/DPA/Bernd von Jutrczenka) |
Trump elnökké választása egy éve óriási sokkot okozott Nyugat-Európában. Valóban, az elnök a választási kampányában számos esetben megkérdőjelezte a második világháború utáni transzatlanti intézmények – NATO, EU – legitimitását. Ezen álláspontját hivatalba lépése után az óriási nyomás hatására finomítani kényszerült, de zavaros diplomáciai bakugrásai garanciát jelentenek arra, hogy politikailag az USA és Nyugat-Európa azóta is folyamatosan távolodik egymástól.
Ennek ékes bizonyítékául szolgált Federica Mogherini EU külügyi főnök és Rex Tillerson amerikai külügyminiszter keddi találkozója. A két fél között olyan kardinális kérdésekről bontakozott ki áthidalhatatlannak tűnő vita, mint az iráni atomprogram és Jeruzsálem státusza. Nyugat-Európában egyre erősödő vélemény az, hogy egyes érdekcsoportok Washingtonban a Közel-Kelet folyamatos destabilizációján dolgoznak, amely viszont súlyosan sérti az európai beruházók térségbeli érdekeit.
A német nagyhatalmi politika bejelentkezik
Rendkívül figyelemreméltó, hogy a jobbratolódó német politikában is egyre erősödnek azon befolyásos hangok, amelyek Washington és Berlin kapcsolatának radikális újraértékelése mellett szállnak síkra. Sigmar Gabriel kedden egy nagyszabású elődásában az USÁ-tól való távolságtartásra és az érdekalapú német nagyhatalmi politika megvalósítására szólított föl. Gabriel kifejtette, hogy bomlásnak indult Amerika védelmi szerepköre Európában, amelyet a Trump-kormányzat „sok régió közül az egyiknek tekint, versenytársként, sőt néha ellenfélként.”
A német diplomácia vezetője szerint ez akkor is így marad, ha Trump elhagyja a Fehér Házat: „Az amerikai visszahúzódás nem vezethető vissza egyetlen elnökre. Ez alapjában nem fog változni a következő választás után sem.” Németországnak magabiztosabban kell kiállni érdekeiért és önállóbb vonalvezetést kell folytatnia Washingtonnal szemben.
Közös fegyverkezés Párizzsal
Berlinnek elemeznie kell az ütközőpontokat, így az orosz szankciók, az iráni nukleáris megállapodás és Jeruzsálem ügyében. Az EU-nak meg kell határoznia saját érdekeit és katonai erőt kell tudnia kisugároznia. Anélkül az amerikai visszahúzódást mások használják ki – így például Moszkva a Közel-Keleten és Peking Afrikában.
A szociáldemokrata Gabriel dicsérte Macron elnök európai- és védelmi együttműködési kezdeményezéseit, remélve, hogy „Franciaország pénzügyileg valamivel németebb lesz, Németország pedig valamivel franciább lesz biztonsági kérdésekben”. Gabriel szerint országának szorosan együtt kell működnie Párizzsal, Európa hajtóerejeként. Gabriel a hosszú beszédében ki sem ejtette a NATO-t a száján.
|
| Káncz Csaba |
A történelmi revizionizmus szirénhangja
Többször hangsúlyozta viszont, hogy Berlin nagyhatalmi politikáját nem szabad, hogy erkölcsi elvek korlátozzák. Részletesen és egyetértően idézett Herfried Münkler, a Humboldt Egyetem politikatudósának friss könyvéből, amely ostorozza a német diplomáciai kar túlságos törvénytiszteletét, ahelyett, hogy a kőkemény politikai és stratégiai realitások lennének az irányadók.
Münkler professzor egyébiránt bejáratos a legmagasabb berlini politikai körökbe és évek óta küzd azért, hogy Németország újraértékelje a múlt századi tragédiákban betöltött szerepét, végre befejezve az önvádat. A professzor amellett száll síkra, hogy Berlin váljon európai hegemónná, hogy megvédhesse geopolitikai és gazdasági érdekeit. Nem véletlen, hogy a nacionalista AfD parlamenti frakcióvezetője, Alexander Gauland a professzor nagy rajongójának számít és hasonló elvek alapján képzeli el a Berlin által dominálandó Európát.
Káncz Csaba jegyzete
170 ezer ember jelentkezett az Európai Unió versenyvizsgájára, az EPSO szervezésében, amellyel később az EU szerveinél dolgozhatnak. 
