2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Utána Szlovákiába utazik. Utoljára II. János Pál pápa járt Magyarországon 1996-ban. Ferenc pápa 2019-ben a csíksomlyói búcsún mutatott be misét.

Köszönetet mondott budapesti látogatása előkészítéséért Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala-imádságot követő beszédében, amivel hivatalosan bejelentette, hogy szeptember 12-én délután az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjét koncelebrálja.

Szeptember 12-én koncelebrálja a zárómisét.
Szeptember 12-én koncelebrálja a zárómisét.

Ferenc pápa az apostoli palotáknak a Szent Péter térre néző ablakából mondott, olasz nyelvű beszédében kiemelte: szívből imádkozik mindazokért, akik látogatását szervezik és előkészítik.

Hozzátette, hogy szeptember 12. és 15. között pásztori látogatást tesz Szlovákiában.

Az eredetileg tavalyra tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK), a pandémia miatt az idén szeptember 5. és 12. között rendezik meg Budapesten. A zárómisét Ferenc pápa mutatja be a Hősök terén.

A pápa beszédét követően Matteo Bruni szentszéki szóvivő közleményt adott ki, amelyben megerősítette, hogy Ferenc pápa a polgári hatóságok és a püspöki konferenciák meghívására Budapestre látogat bemutatni a NEK zárómiséjét, majd Szlovákiába utazik, ahol Bratislava (Pozsony), Presov (Eperjes), Kosice (Kassa) és Sastin (Sasvár) városokba látogat.

Ferenc pápa budapesti látogatásának hivatalos bejelentését tavaly elhalasztották a NEK időpontjának későbbre halasztása miatt. Az egyházfő idén március 8-án, az iraki látogatásából hazatartó repülőúton beszélt arról, hogy Budapestre készül a NEK utolsó napját záró misére.

Utoljára II. János Pál pápa járt Magyarországon 1996-ban. Ferenc pápa 2019-ben a csíksomlyói búcsún mutatott be misét - közölte az MTI. A magyar hírügynökségnek reagált a hírre a kormány, mely szerint örömmel hallották Ferenc pápa bejelentését, hogy elfogadta a Budapestre szóló meghívást, és tisztelettel várják őt szeptember 12-én a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséje alkalmából. A Miniszterelnökség - Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett - közleményében azt írták: a Szentatya látogatásának részleteiről "az ilyenkor szokott módon folytatódnak az egyeztetések". Hangsúlyozták: várakozással tekintenek a katolikusok nemzetközi találkozója elé, és a kormány minden szükséges segítséget biztosít annak sikeres lebonyolításához.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Otthon Startos projekteket is érinti a kormány előterjesztése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 12:02
A kormány módosítja a még Lázár János nevével fémjelzett, 2023-as építészeti törvényt. A változtatások három fő területet érintenek: szigorúbb környezetvédelmi ellenőrzések jöhetnek a nagyberuházásoknál, megtorpanhatnak az Otthon Start programhoz kapcsolódó kiemelt lakásprojektek és az Európai Unió Bírósága (EUB) által meghozott elmarasztaló ítélet is lekerülhet az asztalról.
Makro / Külgazdaság Hamarosan életbe léphet a vészforgatókönyv Romániában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 10:31
Már nem az áramtermelés, hanem a leállított blokkok túlhevülése a tét Csernavodánál, az ország egyetlen nukleáris erőművénél.
Makro / Külgazdaság Beütött a krach a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 09:13
Szerdáról csütörtökre emelkedett az üzemanyagok kiskereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Magyarországot is útba ejtette az Európai Unió egyik vezetője, súlyos kérdések kerültek az asztalra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 06:50
Három tagállamban tárgyalt szerdán António Costa a következő hétéves költségvetésről. A napot Budapesten zárta Magyar Péterrel, kettejük megbeszélésén az Európai Unió bővítése és a migrációs politika is szóba került.
Makro / Külgazdaság Megduplázná venezuelai olajtermelését az amerikai Chevron
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 17:21
A Chevron amerikai olajipari konszern megerősítette venezuelai tevékenységének jelentős bővítését, néhány nappal azután, hogy Donald Trump amerikai elnök olajmegállapodást jelentett be az Egyesült Államok és Venezuela között.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött Németországból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 15:29
Jelentősen javította a német gazdaság idei és a következő két évre vonatkozó növekedési előrejelzését a DIW gazdaságkutató intézet, elsősorban a vártnál erősebb export és az iráni háború nyomán a korábban feltételezettnél enyhébb energiapiaci sokk miatt.
Makro / Külgazdaság A Fidesz átírná az Orbán Viktor visszatérését blokkoló szabályokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 14:53
Bóka János szerint megfelelő választói felhatalmazással a Fidesz akár meg is változtathatná azokat a szabályokat, amelyek jelenleg kizárják Orbán Viktor 2030-as visszatérését. A frakcióvezető szerint a volt kormányfő továbbra is meghatározó szereplője maradna a pártnak.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy drágább lett-e a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:09
Itt vannak az országos átlagárak.
Makro / Külgazdaság Júliusban sem talált magára a hazai turizmus
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 08:30
A külföldi vendégek száma 1,9 százalékkal csökkent.
Makro / Külgazdaság Megvan a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő új vezetője
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 20:19
Balázs Zoltán sok területen évtizedes tapasztalattal rendelkezik, Kármán András a piaci gondolkodását, hatékonysági szemléletét és szervezetépítő készségét tartja elengedhetetlennek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG