2p
Vádat emeltek a Vatikánban egy olasz érsek és kilenc másik személy ellen többek között sikkasztás, csalás, pénzmosás, zsarolás és hivatali visszaélés miatt - közölte a Szentszék szombaton.

A vatikáni büntető törvényszék elnöke, Giuseppe Pignatone bíró döntése értelmében a 73 éves Angelo Becciu érseknek és társainak július 27-én kell megjelennie a bíróság előtt. Az érseket Ferenc pápa tavaly szeptemberben egy másik kétes ügylet miatt felmentette a tisztségéből. Akkor Becciu 100 ezer eurót adományozott a Szentszéktől egy olyan alapítványnak, amelynek Becciu fivére volt a vezetője.

Úgy tűnik, az egyház sem volt szent
Úgy tűnik, az egyház sem volt szent

 

Az érintettek - köztük az érseken kívül a Vatikán négy másik volt tisztségviselője - a Vatikán egy 350 millió eurós londoni ingatlanbefektetését intézték, ekkor követték el a bűncselekményeket.

Az első számú gyanúsított Gianluigi Torzi, aki 15 millió eurót csalt ki a Vatikántól a londoni ingatlan tulajdonjogának az átengedéséért. A közvetítő Londonban várja az olasz kiadatási eljárás végét. Az ügyben, amelyben a gyanú szerint felelősség terhel két, Svájcban bejegyzett, továbbá egy amerikai és egy szlovéniai illetőségű gazdasági társaságot is, két éve indítottak nyomozást az olasz és a vatikáni hatóságok.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A magyar agrárcsoport holland leánycéget vesz meg Romániában
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 13:40
A Bonafarm Csoport megállapodást írt alá a holland multinacionális tejipari cég, a Royal FrieslandCampina romániai leányvállalatának, a Friesland Romania S.A.-nak a megvásárlásáról.
Agrár Sötét jövő vár a magyar agráriumra, ha nem jön a változás
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 11:28
Bár Európa-szerte kedvezőbb terméshozamokat jeleznek előre az uniós szakértők, Magyarországon – de Szlovénia keleti és Horvátország északi területein is – az elhúzódó csapadékhiány miatt egyre súlyosabb problémákkal kell számolniuk a gazdálkodóknak. Az alkalmazkodás a kulcs, de nemcsak a növénytermesztőknek, hanem az állattartóknak is fontos adaptálódni a változó körülményekhez.
Agrár Oroszországban bezzeg mennek le az árak
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 08:35
Oroszországban 1,3 százalékkal csökkentek a termelői árak júniusban
Agrár A nap képe: illatos támadás érte a Bizottság budapesti épületét
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 14:01
Trágyával üzentek a magyar gazdák Brüsszelnek.     
Agrár Szigorodnak a magyarok egyik kedvenc élelmiszerére vonatkozó szabályok
Szirmai S. Péter | 2025. július 15. 05:44
Vadonatúj mutató, a „fehérjeminőségi érték” feltüntetésére, az elvárt minimumérték teljesítésére kötelezi a gyártókat a nemrég hatályba lépett új „húsrendelet”, amely azt is újraértelmezi, mi is az a „félszáraz” és a „száraz” kolbász, szalámi, egyáltalán, mi a téliszalámi.
Agrár Az ukrán kukorica korlátlanul áraszthatja el Magyarországot?
Szirmai S. Péter | 2025. július 9. 14:44
Már csak a tanácsi jóváhagyásra vár az EU Ukrajnával kötött szabadkereskedelmi megállapodása, amely liberalizálja az élelmiszeripari cikkek kereskedelmét. Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán botrányosnak minősítette „a gazdák háta mögött Ukrajnával megkötött brüsszeli alkut”, amit nem fog hagyni, mert tovább könnyítené az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát.
Agrár FAO: történelmi húsár és dráguló vaj mellett csökkent a cukor ára
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 08:19
Vegyesen alakultak az élelmiszerárak júniusban.
Agrár Döntött Brüsszel: szabad génmódosított szójababot importálni
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 16:51
Az Európai Bizottság engedélyezte a géntechnológiával módosított szójabab uniós behozatalát, élelmiszerekben és takarmányokban való felhasználását – tájékoztatott az uniós végrehajtó testület pénteken.
Agrár ENSZ: az aszály lassan globális katasztrófához vezet
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 15:18
Szomáliától az európai kontinensig az elmúlt két évben a feljegyzett történelem legpusztítóbb aszályai sújtották, amelyeket az éghajlatváltozás súlyosbított – derül ki egy ENSZ által támogatott jelentésből.
Agrár Európa legforróbb nyara jöhet – ezt lépi a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. június 29. 11:25
A kormány ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet azzal, hogy mintegy 10 milliárd forintnyi összegben átvállalja a vízdíj árának megfizetését a gazdálkodóktól – mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG